Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · HUNYADY SÁNDOR-KÁDÁR ERZSÉBET: TÖRÖK SOPHIE

Radnóti Miklós: KASSÁK LAJOS KÖLTÉSZETE

Ó, élet, mi sírunk, panaszkodunk... kezdi a Földem, virágom című verskötetét Kassák Lajos, s a huszonöt éve írott bevezető vers többes száma jellemzője költői indulásának. Húsz év termését gyűjtötte össze abban a kötetben, s a kötet utolsó sorai az évek távolán át szinte jelképesen felelnek az első sorokra, melyek egyben a Világanyám első sorai is. Nem panaszkodom - írja, csak úgy, mint oktalan gyerek, ha megered a nyelve, elmondtam életemet. A kezdő többes szám és a befejező egyes szám a lélek útját is jelöli. A társai nevében panaszkodó költő a maga nevében nem panaszkodik - példát mutat. S aki így kiáltott: Testvér! Testvér! - az egyedül maradt. De a nagy változásban az alapvető indulat ugyanaz: Testvérük vagyok az embereknek anélkül, hogy ez különösebben meglátszana rajtam - vallja az említett utolsó versben. S a Fújjad csak furulyádat című új verseskönyvében már "balgák" a versek és "zord angyal kíséri őket". A magánosan maradt költő egyre magánosabb lesz az évek során, s ma már a kedvessel él, kit elrabolt tőle az idő. A Testvér!-ből emberek lesznek, az emberekből járókelők. És mégsem lett hűtlen semmihez. Csak másképpen testvér. A kalandos út, amelyet megtett, jelképe a költő s a világ harcának. S a harcba éppúgy belejátszik a lélek változása, mint a kiteljesedett és megvalósított forma újításának szüksége. A változással természetesen változik a hang színe, a sorok lejtése, s az eddig ódai lélegzetvétel pihenőit következetesen a dalé váltja fel. Új könyvének versei gazdagon nyújtják a régi versek élményeit, s a fordulók és kalandok vázlatos leírása nélkül nem is lehetne képet adni róluk.

Hagyománytalan lázadónak indul, aki költői hitvallása szerint csak kezdést ismer, folytatást nem - s a magyar költői nyelv és pátosz egyik legnemesebb hagyományára, a Berzsenyiére talál; formát akar robbantani, s épp e hagyományból formát teremt, a magyar szabadvers kassáki formáját. Mert Kassák szabadverse formateremtés. Egy költői alapélmény találja meg e versben egyetlen lehetséges formáját, és az eredményt megelőző kísérletek szervesen a teremtés szolgálatában állnak. Whitman a már alapjaiban meglévő magatartás kibontakozását segíti elő, a német és francia expresszionisták és szürrealisták a képzettársítás bizonyos sajátos felszabadítására adják meg a kezdő bátorságot. Az idegen költőket legtöbbnyire fordításokból ismeri, s milyenekből! De ösztöne rátalál a lényegre, és megteremti magának a nyelvet, mely a silány átültetésekből hiányzott.

A szabad képzettársítások vad öröme után már igyekszik összefogni, formában tartani az áradást. Képeiben benső tájak, s a lélek bukfencei válnak valósággá, a külvilág látványait felbontja, s e másfajta valóság szerint rakja újra össze. Gyakorlatok voltak e korszakának versei, melyekből a képalkotás természetét és a költői táj teremtését tanulja meg. A képek szigorú zártsága és gondos elosztottsága csakhamar vázlatát adja a verseknek. A saját lélegzetvételére vett pátosz s a dikció folytonos emelkedése pedig az óda magasába emeli a magyarázó képzetekkel még mindig túlterhelt költeményt. A realista alapból lassan és biztosan bomlik ki a szürrealista látomás, a vers szöveteiben egyre kevesebb a hiba, a ritmus egyre jobban kihangzik. Rendezett ritmikájú sorok dajkálják, védik, emelik a bomlottabbakat. Drámai feszültséggel, szinte előttünk születnek meg a hibátlan, formát kapott versek, a Bányászok a hajnalban, a Fiatal munkás, az Anyaság. Egyhelyben áll, és forog maga körül. Nem tud betelni a világ látványával.

A hűlt romokon Énem új arcát énekelem,
s a rónák kiserkent zöldjét, a hegyek fehér gleccsereit,
nyers, keveredő tömegeikkel a roppant metropoliszokat
és külön a kovácsok öklét, a bankárok sárga tigrisszemeit,
a leszálló búvárt, a kertészt s a kötélidegzetű pilótát.

Díszítés nélkül dolgozik, explikáló jelzőkkel; a valóság ábrázolása válik fontosabbá. Ódák születnek, a Boldog köszöntés és a remek Mesteremberek. A vers szélesebb menetű, hullámzóbb lesz, de ugyanakkor zártabb is. A periódusok ismétlése, a mondatszerkesztés visszatérő azonossága, gondos tagoltság jellemzik ezt a sajátosan kassáki formát, a hirdető ódát. De a dolgok rendületlenül újjászületnek benne, ahogy mondja is - az újjászületés állapotában a képek magukon hordják a születés nagy megrázkódtatását. S a látomást különböző állapotaiban megrögzíteni hálás próba a költőnek. Ma már mosolyogtat ez a törekvés, de visszatekintve jól látható, mennyire előkészítője ez a tapogatózás a kassáki világ fölépítésének. Gyanakodva néz mindent, szétbont és összerak, ellenőriz. Látjátok tehát, mégsem olyan mély az árok, mint ahogy a mérnök kiszámította - jelenti a fölfedezés örömével. A kereső költő újjáértékeli a valóságot, s az egy új költőiség fényében csillog:

........................... A szabad ég alatt úszunk:
a te hívó tenyered a csillag, ami világít,
gyöngy a te életed, ami a felhőkön gurúl.
Nem mondom ki a neved, a szél és a vizek örvényei rólad beszélnek
és a szoba, ahol játékaim között ülök.

S az újjáértékelt valóság szélsőséges éghajlata kedvez az új flóra és fauna születésének. Feltűnik a szőke elefánt, a nagy égi állat, és a költő azon utazik szakadatlan. Vöröshajú fa nő a lány ablaka előtt, aki gyantamezőket lélegzik, s a moziigazgató is átvonul a horizonton vérengző állataival. S e világból, ha néha kitekint, csodálkozva néz maga köré és kérdez:

Toronylámpa és bányamunkás vagyok egyszemélyben. Mi az, amit nem értesz meg belőlem?

Aztán az új rendben helyükre kerülnek, elrendeződnek a dolgok. Az idő elmegy a széllel - írja -, s az ember itt marad a fekete kút peremén. A tájak emberei, mint maguk a tájak is félig a valóságban gyökereznek, félig a mesében. A versek mélyülnek, a hang halkabb lesz, a folyton kereső költő megtalálja önmagát. S a nehézszavú versszerkesztő csodálatos könnyedségű képekre képes, a verset mindjobban elragadja a lírai indulat. Valami bibliai népiesség lengi át a sorokat, s az expresszionizmus emlékeitől színes példabeszédek születnek a gazdag emberről s a szegényről, a városról s a házról, a világ egyszerű dolgairól. A versek egymás folytatásai, a költő az életét meséli; díszeitől megfosztott, egyszerű nyelven fejezi ki magát s ábrázolja a valóságot, melyhez szerkesztett világából újra és gazdagabban visszatér. Az egyre jobban átélt valósággal szemben megváltozott a magatartás. Nagy elégiák születnek, az Emlékezzetek rá, a Szólok a halottainkról, A gyász órájában, a Holdtölte, melyek az eddigi kísérletek újabb összefoglalásai versalkotás szempontjából is. Ezek a versek már a Fújjad a furulyádat hangját jelzik, a belső és külső történésekről lefoszlanak a maradék díszek is, a képek szigorú rendben követik egymást, egyszerű megállapítások, kérdések és feleletek bomlanak verssé. Kassákot nem az eredményei, hanem a keresései igazolják, költői pályáján több ízben is, fejlődésének és változásának minden szakasza után. A lírai magatartás még egy változást hoz az elégiák korszakában - a dallamot. Már a Földem, virágom utolsó versei is a dal felé mutatnak, az Ajándék az asszonynak című könyve és a Fújjad csak furulyádat felé.

Az idő megtanítja a magányos költőt a gyöngédségre. A régi harcos testvériség új formát kap most, ha közelebb lép a "járókelőhöz", gyöngéden szól rá, a sokat kiáltott hang fáradt, de bölcs melegével:

Figyeld az angyalt, ha belép a templom kapuján,
mennyire hasonlít rám, ki egy vagyok vele.
S emlékszel-e az elitéltre? A bitó alatt állt,
s ahogy félig mezitelen irgalomért könyörgött,
nyakcsigolyáján egy anyajegy barnállott,
éppen úgy, mint az enyémen.

Költői oeuvre-jének első szerelmes versei születnek most. A magatartás változik, és változik a nyelv hőfoka is. A sorok lebegővé lesznek, a lélegzetvétellel összeeső metszetek megtisztítják a dallamot, és hangzási szépségeket adnak a versnek. A strófák zárásánál pedig itt-ott halovány rímek bomlanak ki gyámoltalanul. Tiszta vonalvezetésű, egyszerű technikájú dalok születnek, a hirdetést szemérmes panaszkodás, zsoltáros, mélyen búgó hang váltja fel. A vers, amely eddig szemünk előtt nőtt, változott, szegényedett, gazdagodott, vagy bukfencezett a képzettársítások sűrűjében, most készen, egyre készebben röppen fel előttünk, röptében új könnyűséggel és megható, játékos lengésekkel.

Egy fehér kis felhőcske száll az égen,
fent a kicsiny felhő, lent a fiatal lány,
melyiket is szeressem, kérdezem magamtól,
rút, öreg ember, kopasz és fogatlan.

Az új kísérlet is megérett. Megért a dal, amit csak Kassák teremthetett, látszólag szerény és ősi eszközökkel. S milyen meglepően hatnak az ősi költői mozdulatok és a mozdulatokat kísérő dallamok a költőnél, aki épp a lélek és a kifejezés vad, városi és sokszor torz mozdulataival ragadja el a figyelőt, s akinek költészete még költő kortársait is inkább csak meglepte, mint meghódította. "Óh, felhős és gyümölcstelen nyaraim dallama, miként az üldözött őrzöm meg életem" - énekli a felejthetetlen nyarakról, s a Fújjad csak furulyádat biztató csak-ja mögül egy szusszanással röppen ki a dal. A vers szövése áttetszőbb, a sorok között jár a szél, süt a nap, s az eddig oly szélesmenetű elégiákból glükóni és adoniszi sorok lüktetnek ki. A régi szerkezetű képek, a szürrealista emlékek új, harmatos frissességgel virágoznak a versben. Az álmok ezüstmadara a hold fénylő szarván ül most - s ha éjszaka kiles az ablakán, a függöny résein át látja.

egy kibomlott rózsa leszakad az ágról,
s mint a madár, átszáll a szomszéd kertbe.

S e versek gyöngéd áhítatából kicsillan egy-egy meghatóan bölcs, költői mosoly; az istenkeresés, az alkony, a kezdődő öregség keserűédes ízei, a lágyan emlékező hangok összefonódnak a csöndes megnyugvásban:

Ha van már gyermeked, altasd el őt szelíden,
ha vannak még szüleid, altasd el őket is,
azután ints széthullott barátaid felé
és indulj és magad is térj meg nyugalomra.

Az eredendő alkotói nyugtalanság, melyet Gyergyai Albert említ Kassákkal kapcsolatban, újra változást hozott. A tudatosan hagyomány nélküli költő új verseskönyvben visszatér a bazalt-talpú hidaktól az első költők és minden költők hagyományához, az "ág-bogas világ"-hoz, a zöld folyóhoz, a hajnalt hirdető kakashoz, a virágos fákhoz, az "ébenfából és zergecsontból készített" furulyához. Micsoda út ez a Világanyám-tól mostanáig! S az örök dolgok, az ősi hagyomány mindig új kellékei sajátos színekkel és illatokkal hajolnak ki a kassáki hagyományból. A fuvolát érintő ajak emlékszik a külvárosi koromra, a tüdő emlékszik a lélegzetvételre, mellyel a bazalt-talpú hidakat, az üvöltő, tüzes lokomotívokat énekelte. A hang őrzi a múltat. S ez is egyik nyitja a látszólag egyszerű elégiák és halállal barátkozó idillek különös gazdagságának. A folyton kísérletező költő új könyve újra eredmény és a változás újra gazdagodás. Egy folyton érő költői életmű legújabb állomása.