Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 7. szám · / · Halász Gábor: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL

Halász Gábor: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL
április 10. szerda

Este a Nemzeti Színházban egy rémségesen édeskés darabot, az "Abbé Constantin"-t adták, véghetetlenül édeskésen.

A nemzeti színházi előadások határozottan romlanak, majd mind túloztak, és a közönség majd mindig akkor tapsolt, amidőn pisszegnie kellett volna. Ez egy bizonyos fokig a Paulay Ede hatása, ki csak a "hátgerinc" nélküli előadásokat szereti.

Színház után teára Battyhányékhoz, Latinovich Régine elkezd velem és Battyhány Istvánnal disputálni... a dzsentrit illetőleg, amellyel azonosítja magát. Haragszik, hogy kifejtjük, hogy a szociális atmoszféra a kiállhatatlan, amely körülveszi. Engem megtámad, hogy "fújok"! Ezt nem foghatja rám senki sem - arról azonban nem tehetek, hogy ez az egyetlen társadalmi kör, amelyet Magyarországon ki nem állhatok. Evés, ivás - - - kártya, szóval: kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptírozásával, amelyet az első társaság után majmoltak.

Semmi műveltség, és így - majd semmi jövő.

A legeslegutolsó zsidó íróval, zsurnalisztával, kinek van műveltsége, jobban szeretek lenni, mint egy "dunaszögi" földesúrral, kire nézve a világ agarászat, ivás, és - váltó.

Ezen Régine úgy megharagszik, hogy már felmegy a beteg Margithoz.

Mintha őróla mondtam volna! Különös asszony, de alapjában kitűnő teremtés.

Tea után még soká Istvánnál.