Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 6. szám · / · FIGYELŐ
Friss forróság csap meg Mezőssy Mária könyvéből: első regénye a
Legteljesebb az első fejezet. Koratavaszi országúton, sárban egy szekér nyikorog az istenhátamögötti nógrádi falu felé; idő: a cseh-évek valamelyike. Fiatal özvegy, karján gyerekével didereg a rázós kocsin, öreg parasztkocsis ökreit biztatja... Csupa szürke szorongás: hideg, sár, szél, felsajgó régi fájdalmak, hófoltos csupasz földek... A kis gyerek keze az ökrök felé repdes, a paraszt pipára gyújt... Rajzos éllel válnak ki a figurák. A kocsi megáll útközben egy falusi tanítólaknál. Még nem értek célhoz, csak megpihennek. A kis szobában ketten melegszenek: a férfi, jóbarát és szomszéd, s az asszony, aki most vág neki a falusi sorsnak. A tanító, Nagy Péter biztatja vendégét, óvja, tanácsokat ad s szavai biztatására lassanként kiolvad az asszony fagyott tagjaiból a merevség. Alig beszélnek, néhány biztos vonás rögzíti a hangulatot; valami szövődik a két ember között...
Azután megereszkedik a történet. Az asszony falujába ér, beköltözik a düledező iskolaépületbe; őrhelye és menedéke ez a ház. Alatta rideg nagygazdaudvarok, irigy szegénységű zsúpfedelű házak, ott vannak még a papék, a félszlovák jegyző családja, s a láthatár szélén is visszatérő álmaiban a szomszéd falu, ahol Nagy Péter él. Bizalmatlan, fáradt és közönyös emberek és egy jóbarát - messze. A falu elnyeli a fiatal asszonyt, ki sem lát belőle; harcol a faluval és harcol a faluért, magárahagyottan küzd befogadtatásáért. A regény igazi hőse a falu. Ahogy a távolból jött tanítónő látja: idegenül és asszonyszemmel, - asszony módra próbál hozzásimulni. Sokszínű villanásokban tér vissza ugyanez a motívum: pletykázó vénasszonnyal gyűlik meg a baja; megijeszti a zavaros lelkű jegyző cigányos duhajkodása; elkeserítik a konyhakert gondjai; gyerekké válik a réten hancúrozó iskolás gyerekekkel. Egy műkedvelő előadás, a város felé sóhajtó lányok, tavaszi falu és falusi zápor, egy vasárnap bibliás áhítata, dohányföldért cseh listára iratkozó gazdák... - mint a csehek alatt bénuló magyar élet dokumentuma. Szelíden szomorú képek és gyerekes derű. Az író megszólaltatja hőseit kedves, lágy tájnyelvükön, ismételgeti különös mondásaikat, - mintha a szavakban, a hanglejtésben egy embert mutatna be: beszélteti a falut. Nem mélységükben feltáruló életek, inkább akvarell vázlatok ugyanarról a témáról más és más világításban. Egy-egy hangulatos zsáner képébe szinte belefeledkezik az író: népdalokkal és népmeseszerű refrénekkel cifrázza. Mezőssy Mária faluja szőttesre emlékeztet. Síkdíszítés: sűrűn tarka, néhol naiv, leegyszerűsített, helyenként szinte szkematizált motívumokkal. De őszinte és nagyon anyagszerű, sehol nem olcsó, sehol nem hamis...
A falu panorámája kissé felissza a regény főalakját. Románcszerűen csendül át ezen a hímes előtéren a népdalízű szerelem. A legszebb, leggazdagabb legény megszereti a tanítónőt, akinek szíve azonban Nagy Péterhez húz, - az ő kedvéért töri magát a legkeményebb munkába is. De Nagy Péter, a "sorsábabágyadt tanító" a módos parasztlányt választja. Csak így kötheti bele magát kibogozhatatlanul számkivetettségébe. A tanítónő távozó kocsijáról visszanéz az újonnan épült szlovák iskolára. Az idegen asszonyt nem fogadta be a falu; neki meg nem kellett a legkülönb legény; a falu sorsára hagyta a rogyadozó magyar iskolát, közönyből, fáradtan, önzőn; hősünknek is mennie kell.
Súlyos problémák kontúrjai villannak át a
*
Milyen más indulás Székely Júliáé. Pesti története, a
Egy újsághírrel indul a
A regény kronológiája is az ötlethez kötött. Minden vallomás a múltba nyúlik vissza és ugyanott zárul: az öngyilkosságnál. A kettős hálózat végzetesen felaprózná a regényt, de Székely Júlia úgy fokozza a kompozíció érdekességét, hogy a látszólagos egyhelyben-mozgás ellenére is előbbre viszi a történetet; s a monológok egymásutánjukban mind messzebb és messzebb múltat bontanak ki.
Egy gazdag pesti gyáros villájában mozgunk... Székely Júlia különös érzékenységgel érezteti ezt a miliőt. Íróra vall fölényes tárgyilagossága: elfogulatlanul ábrázolja nagyon különböző figuráit. Kár, hogy alapanyaguk viasz, és jellegük a fodrászkirakatok fejeié. Az írónő férfias munkát végzett, teljesítménye bravúrízű.
Két elbeszélő indul: az egyik tehetségét rokonszenves kiforratlansága gyengíti a másikét a veszélyes rutin.