Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 5. szám
Semmit sem értünk a halálhoz.
Hűvös és nedves az évszak. A köd
homályt vakol a hullongó homályhoz.
Vígasztalan szem: az ág csak csöpög.
...Én sem vonzódom a világhoz -
Ázottan bú az állat. Gomolyog
az est, az elme. Varjúként kiáltoz,
csapong a ködben eltünt alakod.
Nincs könnyebbülés. Annyi sem, amennyit
kutyám kihány, csaholva azt a semmit,
mely azzal nyom, engem is, fojtva, hogy
üres, valóban. Úgy dermeszt, előre,
hogy csak az űr, hideg magányom nőne
a suttogott jajtól is. Hallgatok.