Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 4. szám · / · FIGYELŐ
JANKOVICH FERENC: VERSKÖTETEK
Puszta Sándor: Pók a tükrön. (Cserépfalvi-kiadás.) - Puszta Sándor egyike a kiváló papköltőknek. Technika és rutin dolgában talán nem éri utol a katolikus költészet hivatalosait, olykor a tárgyi megválasztásban is emlékeztet rájuk (valahányszor u. n. alapeszmés verseket ír). De ami mégis megkülönbözteti másoktól, az az eredendő férfias hang, a szemek egészsége, a gyökerek néma tudata, a magával hozott Somogy s a verseibe önkéntelen belelélegző dunántúli táj.
Ujholdkor, mint süldőlány homloka
Tele lesznek apró kiütésekkel a fák,
Levelet hajt néma szerelmük
S vadmalacok szopnak alattuk anyát.
Majdnem minden versében akad valami, hacsak egy sornyi is, ami tetszik; ilyenek: Villantsd már késedet nap... Bíborak a nagyságos alkonyok... Tenger kisöccse, Duna...stb. Versében volna szín, erő és fantázia, de még nagyon sok az utánérzés is. Sokat kell tisztulnia. Túláradt impresszionizmusa a legtöbbször elönti, felborítja, összekavarja a verset, banalitásokra ragadja a költő, úgy hogy csak aprócska, csilló törmelékek maradnak végül, mint iszapban az aranypor.
Holló Ernő: Férfiének. (Magyar Út-kiadás) - Megelőző verseskönyvéről, a Füz a tóparton címűről épp mi állapítottuk meg a Nyugatban pár éve, hogy figyelemre méltó könyvecske, a benne lévő versek vékonykák ugyan, de versek: tisztaságra törekvés, dicsérendő műgond jellemzik őket. Holló Ernő azóta fejlődött és erősödött, lélegzeti tágabbak, mozdulatai biztosabbak, - szóval még több a remény, hogy feljusson "a messzeségbe pillantó csúcsokhoz". Az arckép nagyjából ugyanaz, néhány korszerűen új vonás, a kor kezenyoma rajta: dacosabb és kesernyésebb vonások, a jó úton járó bélyege. Halkszavú ,jobbára leíró természetű verseket ír, mögöttük aprócska távlatokkal. Szemlélete inkább a közellátóké. Kifejezésmódja és verselése szerényen lesimított, itt-ott a füvek borzolódásával.
A kihalt tájat bugyolálja lassan
a hegyekből vonuló kusza köd.
Ilyenféle sorai vannak.
Hajnal Gábor: Nem istenekkel, önmagaddal. - "Ne lázadozz, nem használ úgyse semmit, fiatal vagy és ez is nagy hibád" - írja magának egyik versében. A befelé lázadó ifjúság szokásos "kételyeit", "rémekkel" hadakozó, kedves és sokszor fölösleges keserűségeit sírja jól ápolt verseibe Hajnal Gábor. Eleinte meglep a túlságos józanság, ez a nagyon hangsúlyozott és korai kiábrándultság, de aztán jön egy fordulat: féktelen szerelmi ujjongásokba kap, felolvad, elolvad a költő. Már sok is e nőiesen érzelmes, egyformán gügyögő és mézédes vallomásokból. Mégis ezek a versei a legjobbak, mert őszintébbek, mint a megelőzőek. A technikai verssel általában nem volna baj; a hiba ott van, hogy a költő oly míves, akinek kevés a fémje s ha valamit csinált, kénytelen beolvasztani, hogy újat csinálhasson. Így lesz egy verséből, ami mondana valamit, tizenöt, ami nem mond semmit.
Zerinváry Szilárd: Hangszerek vallomása. - Ezek a hangszerek azt hiszik, az a költői, ha folyton a holdfény csepereg és jázminok illatoznak émelyítőn, miközben ők, ki-ki a maga hangján, érzelmes vallomásokba kezdenek, szentimentálisan rezegtetve mélabús húrjaikat. "Alfa s Omega vagyok a szívekben" - így az önmagától meghatódott, "átszellemült Orgona". "Király vagyok" - suttogja a Hegedű, aki violinkulcsban zeng lázat, békét. A Tárogató hű a hagyományokhoz, Hej Rákóczi, haj Bercsényit sóhajt... Megható a Cselló humanizmusa, a Trombita azonban annál nagyobb militarista. Az Éneklő Fűrész a leglíraibb természet, érzi magáról hogy ő dekadens. Általában azonban színdús fantáziával, sok stílus- és verselőérzékkel vallanak a kedves, jó hangszerek s dicséretükre legyen mondva, van hajlamuk a modernség iránt, a Nyugatosokat is tudják visszhangozni. A Réztányér például kitűnően alliterál. Mi mégis a Lantra adjuk szavazatunkat. Valamennyi társa között neki van a legjobb formaérzéke. Dicséretet érdemel.
Csorba Győző: Mozdulatlanság. - Negyven vers - és nem mond semmit. Bárhol próbálgatjuk, csupa zavar árad felénk: nyelvzavarok, értelmi zavarok, képzavarok stb. Kritika, sajnos, nem illetheti ezt a kis füzetet.