Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 4. szám · / · MARTOS VILMOS: AZ ÉLC KRITIKÁJA

MARTOS VILMOS: AZ ÉLC KRITIKÁJA
A Nyugat pályázatán díjjal kitüntetett tanulmány.
1. AZ ÉLC "REDUKCIÓJA"

Minden élc parányi, de befejezett műalkotás. Mi a sajátos mondanivalója? Mit fejez ki, és milyen úton módon?

Egy-egy élc vagy elmés mondás több változatban szokott közszájon forogni. Aki tovább adja, változtathat rajta egyéni ízlése szerint: újjal cserélheti fel a környezetet vagy a motivációt; szárazon adhatja elő az élcet vagy színezheti, cifrázhatja mint a hegedűjátékos; hozzá tehet vagy elvehet belőle. Az élc hatása nincs kijegecesedett, megbonthatatlan szöveghez kötve, mint pl. a versé, amelynek egy szava sem mozdítható el büntetlenül. Még is van minden élcnek olyan fordulata, kifejezése vagy legalább egy olyan szava, melyhez hozzá nem nyúlhatunk, különben agyonütöttük az élcet, elenyészik az élces jelleg és elvész a hatás. Ez a nebántsvirág az élc lényege, a csattanó, melyben az élcfaragó munkája kiteljesedik.

De - sajátságos -, úgy érezzük, hogy az élc szövegnek éppen ez a megmásíthatatlan része kiigazításra, fordításra szorul, sehogy sem akarjuk úgy, ahogy kaptuk, elfogadni. Az élc rendhagyó, letér a kifejezés kitaposott ösvényéről, múlhatatlanul vegyül belé valami fonákság, sületlenség, legalább is pikantéria, hol mi fura, vad íz; a pointe cégéres, betyár szó, elrugaszkodik a mindennapi nyelvtől, mesterkéletlen beszédtől: de még a komoly műfajokban nincs az a csoda, melyet a költő vagy író, ha valóban az, el ne hitetne és el ne fogadtatna velünk, az élces képtelenség ellenállásra serkent, amelyre az élcelő ugyancsak számít. A képtelenség az egyik élcben talán kevésbé kirívó, mint a másikban, de olyan élcfaragót, aki ne pályáznék a hallgató elképedésére, nem ismerünk. Megrökönyödésünk megnyilvánulása, hogy a pointe-et corruptélának érezzük, és az élc hatásának egy mozzanata az a törekvésünk, hogy belőle a kifogástalan szöveget helyreállítsuk.

Freud élcelméletének, [*] - mely mellékesen kiváló élcgyűjtemény is -, egyik példájában N. úr így szól: "Tęte--bęte utaztam X. úrral". Ebben a mondásban tęte--bęte az hibbant, felemás szó, csodabogár, mely magában véve megfejtésre szorulna. De az összefüggésből nyomban megérti a hallgató, hogy N. azt akarja mondani: tęte--tęte utaztam X. úrral, aki marha, vagy összevontan: kettesben utaztam azzal az ostoba X. úrral. Kétségtelen, hogy a mondásnak ezzel az átalakításával kifejtettem és megvilágítottam tartalmát. Ámde az élcnek ez a látszólag hű fordítása különösképpen még sem élces. N. mondása megnevettetett, fordításán senki sem hajlandó elmosolyodni. A kirívó szó megmagyarázása, kifejtése felejtette az élc szövedékét, valóságos Penelope-munka. Nem hiába mondják: jaj annak az élcnek, melyet magyarázni kell.

Az élc elrontását, melyet a "pointe-gyilkos" akaratlanul, merő tudatlanságból, vagy ügyetlenségből követ el, választja Freud az élcelemzése során módszerül annak kiderítésére, hogy mi tesz valami mondást, feleletet vagy történetkét élcessé. Freud redukciónak nevezi eljárását, amely meghatározása szerint az élc kifejezésmódjának megváltoztatásával helyre állítja a teljes értelmet, az eredeti gondolatot, melyből az élc keletkezett, de ezzel kiküszöböli az élces jelleget. A redukció útján nyert szöveget (röviden redukciót) összehasonlítja az élccel, és amiben a kétféle fogalmazás eltér, abban keresi az élc "technikáját", vagyis azokat a fogásokat, melyek az élctelen mondatból élcet formálnak, azokat a szó- és gondolat-alakzatokat, melyekben - hogy, hogy nem - az élces jelleg fészkel.

A redukció, tanítja, az élcnek csupán formáját változtatja meg, gondolattartalmának teljes épségben hagyásával. De Freud már ezzel is túl sokat koncedál. Kifogástalan redukcióinak bármelyike meggyőzhet, hogy a reduktív fordításokra is áll: traduttore - traditore! és hogy a redukció nem tekinthető sem "értelemhez hív fordításnak", sem a "gondolat egyenlő értékű megszövegezésének". Ha összehasonlítjuk az élc mondanivalóját a redukcióval, látni fogjuk, hogy az élctartalom az élctelen fogalmazásba át nem menthető, egy része a redukció során óhatatlanul elsikkad. (Itt elhajlik utam Freud élcelméletének exotérikumától.) Amit a redukció elejt, az az élc sajátos mondanivalója, amely csak élcek módján szólalhat meg.

Aki ennek kihámozására vállalkozik, annak a hallásérzékenységére és igényességére kell bíznia magát. Mert nem minden hitvány, dib-dáb szójáték visz a mélyére e formának. Az útszéli élcelő csak játszik a vicc technikai eszközeivel, mélyebb összefüggései ismeretlenek előtte. Nem is telnek tőle csak gépies élcek, melyeket könnyebb elkövetni, mint elkerülni. Csak a műfaj remekeiben szólal meg az a tartalom, mely szükségképpen élces formába kívánkozik, az a fajta ember, tehetném hozzá, akinek anyanyelve az élc, minden másnál közvetlenebb kifejezési formája, szellemiekben mindennapi kenyere, aki viccekben foglal állást és szűri le az élet tanúlságait. Szeretném, ha elemzéseim eredménye nem lenne struccgyomrú definíció, melynek a leggyatrább és legtündöklőbb élc egyaránt eleget tesz, - gondoljunk csak a theoretikusok szörnyű élc példáira -, hanem az élc kritikája, lehetőségeinek, változatainak felvázolása, és távoltartása az élc csőcselékének, melynek száma légió.

 

[*] "Der Witz und seine Beziehungen zum Unbewussten".