Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 10. szám

ÁRKÁDIA

A papköltő bakot lőtt. Verses formában ír erről őszinte beszámolót. A beszámoló címe: A síp.

«Itt vagyok újra őz-lesen.» - így kezdődött a tragikómikus eset.

«Ülvén vadászi székemen
kicsit pirít a szégyenem,
midőn most arra gondolok,
hogy a szerelem szent dolog
s evvel csalom meg a balog
bakot, míg sípon sípolok.»

Egy kis szeles bak hirtelen rejtekből ugrik elő, de hiába, nem kell a költőnek, nem az ő ízlése.,

«.................... Elkergetem.
Szép aggancs, vén bak kell nekem.»

A költő óhaja teljesül. Megadatik neki a vén bak. Ami azután történik, azt - csak hadd mondja el maga a beszámoló:

«Az esti csend mélyén ülök:

A síppal nyolcat fütyülök,
a síp szerelmi szót közöl
s avar közől, bokrok közől
a vén bak indul, okosan
szaglász, megáll, megint oson,
megáll, neszel, csak türelem,
húzza a sípszó, szerelem,
arany lasszó, titkos fonál,
lám, már a tisztás-parton áll.
A Hold megcsillan a csövön,
a bak most rám néz. Meglövöm.

A beszámoló innen a végéig azután már csak az állapothoz illő bús elmélkedés. Leánykarokról, szerelemről, halálról és efélékről. Tipikus esete az «eső után köpönyegnek».

Pesti Napló szept. 19-iki szám,

A síp, írta Mécs László.

Ha valaki tudni akarná, Makkai Sándor: Holttenger c. regényéről írott egyik kritikából megtudhatja, hogy a regényíró munkája a mészároséhoz hasonlít. Bizonyára erre céloz az következő mondat:

«A regény alakjai olyanok, mint húsból és vérből faragták volna.»

Függetlenség, 1936. december 6.

Tömegével került ki tolla alól ezután a pompás munkák sorozata. Szépirodalom, tanulmány, újságírás, színműírás mind-mind kénytelen volt teret engedni és az elismerés zászlaját meghajtani a tehetséges Pekár előtt.

Tolnai Világlapja 36. sz. (szept. 1.)