Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 6. szám
Nagy írónőnknek néhány levelét közöljük itt, melyeket élete utolsó hónapjaiban írt Lacika fiához. 1918-ban, mikor e leveleket írta, Kaffka Margit hol Temesvárott tartózkodott, ahol második férje, dr. Bauer Ervin, mint katonaorvos szolgált egy hadikórházban, hol Budapesten, ahol irodalmi ügyeit intézte. Lacikát éppen ennél a bizonytalan helyzetnél fogva a dévai állami reáliskola internátusában helyezte el s oda vannak intézve a levelek. Érdekesen mutatják az írónő anyai gondoskodását, aggodalmait, okos jóságát s egyet-mást akkori helyzetéből. A bennük szereplő «Ervin bácsi» dr. Bauer Ervin. Keltezésük sorrendjében adjuk a leveleket.
Drága Lacikám!
Nagyobb csomagot feladtam ezelőtt tíz nappal, pontosan tizenkettedikén s a te tizenhatodikáról keltezett leveledből látom, hogy akkor még nem kaptad meg. Volt benne félfehér kenyér «csemege gyanánt», szilvalekvár, aszaltszilva, dió a menázsból és a festékeid. Most küldöm a körzőt ajánlva. Nagyon sajnálom, hogy a csomagok ilyen rendetlenül járnak s mindjárt az elsőt nem kapod; még vagy kettővel-hárommal kísérletezek, s ha nem megy, próbálok pénzt küldeni a felügyelő tanár úrnak, hogy időnkint engedjen belőle uzsonnáravalót venni. Jobb szeretném, ha csomagokkal lehetne boldogulni. Azonban a spárgákat küld vissza mindig egy nagyobb, erős borítékba zárva; ez nagyon fontos! Igen sok spárga volt az ágynemű-csomagon is, mikor vittük; azt is szedd össze és küldd vissza. Ha ezt a csomagot mégis megkapod, nagyon jó volna, ha a
Két leveledet megkaptam s az elsőt kivált nagyon élveztem diákos, kedves hangjáért; egész jól kezdesz fogalmazni, pajtikám, de a helyesírásban még csehül állasz. Írj sűrűn, majd küldök papírt s bélyeget; s legyen benne egyéb is, mint a csomag-ügy; például, hogy a
Mi még Déván megnéztük a várat is délután s mondhatom kevés bájosabbat láttam, mint a kilátás onnan a kis városra. Kényelmes út visz fel (még én is jól bírtam) s egy fiatal fákkal beültetett oldalon halad; szép tarka őszies lombtenger látszik s lenn mélyen a sok-kertű város piros háztetőivel, a Maros sok kanyarulata csillog, zöld mezőben kis országút-szalag, kis vasúti őrház, szemafor; mert minden oly picinek látszik onnan, mintha játékból volna. És véghetetlenül tiszta, portalan jó levegő. Elhiszem, hogy ez is éhesít. De azért boldog lehetsz, ha fiatalságod első éveit egy ilyen kedves helyen töltheted majd s nem valami unalmas, alföldi, pusztai városban, buta laposan, mint én. Bizony ebben is Arannyal tartok, nem Petőfivel; jobb szeretem a hegy-völgyes kies természetet. Remélem, feljuthatsz egyszer kirándulni, ha előbb nem, tavasszal, olyan gyönyörű. Láttuk felülről az intézet udvarát, a sok kis mozgó szürke pontot, játszó fiúkat, de persze messzelátó nélkül nem vehettük ki a kis fehér pontot: Lacót.
Mi itt csendesen élünk azóta. Ervin bácsi pihen a réten, olvasunk, sokat vagyunk együtt Feri bácsiékkal. Szekirozzuk Tekla nénit, hogy tegye már le azt a rongyos érettségit; végin sírvafakad, berohan «truccolni» a fürdőszobába; de azt hiszem, a te érettségid hamarabb lesz letéve. (Remélhetem-e?) Ha Ervin bácsi elmegy (sajnos már holnapután) nagyon nekikezdek itt a dolognak s ő is ugyanúgy Temesváron. Azóta csak Rabindranath Tagoréról szóló cikket írtam meg s még nem értem rá beküldeni a szerkesztőségbe. Együtt voltam minap Balázs Sándor bácsival Schöpflin Aladár bácsiéknál, üdvözli a dévai tanár urakat, illetve azokat, akiket Udvarhelyről ismer.
Hát a háborúnak mikor lesz már vége? Tán te megálmodod, itt úgy se tud senki semmit s ha beszélnek, már nem hiszek senkinek. Annyit csalódtam ebben. Azt mondják, most már majd csak kibonyolódik, de csak az Isten tudja. Pedig addig te sem kaphatsz kis szobát, (pedig képzeletben már be is rendeztem), hisz tudod, nem azon a kétszáz koronán mulna, amennyivel drágább volna egy kis udvari szobával nagyobb lakás itt Budán, hanem, hogy a világért sem lehet most semmiféle lakást kapni, sem cserélni, s ez a háború után sem változik mindjárt, csak ha építkezések majd megindulnak. Ennek is a háboru az oka, kívánom, hogy úgy szeressed a háborút, ahogy én szeretem.
Nagyon komolyan tanulj, drága fiam, tudod, hogy csak rajtad mulik,
A matracot talán meg lehetne ott kurtíttatni, próbálj utána nézni ennek, mert télidőn hideg lesz s az ember alulról is nagyon fázhatik az ágyban. A felső ruháidat (ezt a két nyárit, ami veled van), nem kell most mosatni, hordd a sötétkéket, míg lehet, október elején én postára adom a sötétkék szövetet kitisztítva s apádnak is szólok, hogy sürgesse meg a szabót az újért, mert ide bizony nem küldött az semmiféle ruhát. A cipőcsináltatásnak nézz utána, hátha meg lehet ott talpaltatni akármilyen drágán is, mert itt nem lehet. A sárgát is varrasd meg oldalt. Néhány törülközőt még fogsz kapni, rajztábla ugyis új kell, ezt fölösleges elküldeni. Ha végkép nem vállalják talp nélkül, akkor legföljebb elküldöm azt az utolsó talpbőrt, ami itt van, csak erre a rossz háborús postára oly nehéz szívvel bíz ma az ember ilyen értékeket.
Csak tanulj nagyon és igyekezz teljes erődből, csomagot is kapsz majd, amennyit csak lehet, s majd a háború után meglásd milyen jól lehet. A fő, hogy érettségit tégy és értelmi pályára mehess, ha már úgyis csak olyanra van kedved. Az építészmérnökség nem is rossz gondolat, plasztelint is egy kis vasárnapi gyúráshoz küldök nemsokára. Engem most mintáz Pick Lajos szobrász a Telcs műteremben, nagyon jó lesz a szobor, úgy hiszem.
Az Ervin bácsitól kapott kiskést el ne veszítsd s vigyázz mindenre, a kabátod el ne hagyd, tudod, hogy kétségbeejt ma az ilyesmi s a fehérneműszekrényt tartsd rendben egy kicsit, ha szeretsz.
Írj sűrűn. Ölel nagyon szerető
Budapest, 1918 szeptember eleje.
Édesanyád.
Drága fiacskám!
Ezt Temesvárról írom, hol körülbelül 3
A béke csakugyan közel van; elég szomorú béke. A háborút elvesztettük, ahogy azt sokszor jósoltam; sajnos, nekem volt igazam. Az ántánt se jobb, mint mi lettünk volna, ha mi győzünk (nem
Temesvár, 1918 október 12.
Édesanyád.
Kedves gyermekem!
Ha az internátust nem zárták be feltétlenül, szóval, ha nem kell okvetlenül eljönni minden fiúnak, akkor maradj ott, amíg szabad s lehet, mert a járvány szempontjából ma Budapest a legrosszabb hely az országban. Az utcánk is tele betegekkel, sokkal többen halnak Pesten, mint másutt. Azonkívül tudod, mily nedves és jéghideg ez a díszes lakás és hogy szénjegyet, meg szenet nem kapván, alig merek fűteni.
Mindnyájan az isten kezében vagyunk ma akár itt, akár ott s azt hiszem, hogy ha magában az intézetben is több eset fordulna elő s nem lehetne elkülöníteni, akkor úgyis hazaküldenek mindenkit. Én most reggeltől estig dolgozom itt, mert teljesen kifogyott a pénzem a nyári költségeknél s édesapád csak megigérte, de még mindig nem küldte el a rád fordított költségek felét s így teljesen minden rám, magamra szakad, úgy látszik.
Ha okvetlenül utaznod kell, akkor itt küldöm a vasúti féljegyet, utazz más fiúkkal, igen kis pakkal, csupán egy ruhával s egy váltás fehérneművel a rajtadvalókon kívül. Okvetlenül úgy jöjj, hogy nappal s ne éjjel érkezzél s engem okvetlen értesíts, hogy a vasútnál várjalak.
Isten veled, drága fiam, ebben a csúnya halálos világban, mikor már a közelgő békének a járvány miatt nem lehet örülni.
Budapest, 1918 október 15.
Édesanyád
Távirat.
Fröhlich László, Déva
Budapest, 1918 október 15.
Internátus
Míg internátust is be nem csukják, egyszóval, míg ott maradnod szabad, addig maradjál, mert járvány Budapesten rémesebben dühöng, utcákon is és vasútazás biztos infekció.
Édesanyád.
Édes fiam!
A könyvet, hogy hasznosat olvashass, ma vagy holnap elküldöm; csomagot azonban nem küldhetek annyiszor, ahányszor te sürgeted. Minden hónap elején küldök egy nagyobbat abban a papírdobozban, egyet Ervin bácsi s egyet édesapád, ez három havonta, többre biztosan nem számíthatsz, ha lehet, úgyis küldök, de nem szép, hogy minden levél azzal van tele. Tudom, hogy ez divat nálatok az intézetben, de legyen bennetek egy kis belátás is és tekintet a háborús időkre. Húsféle még elromlott volna, mikor még az apád-küldte mézeskalács is megpenészedett, a posta nagyon soká hordja. Tésztához csak egyszer egy hónapban van cukrom, többször nem lehet, még a takarítóném is teáztatnom kell. Most a kenyérjegyem is elfogyott teljesen, majd a jövő hónapban lesz újra. Ha a takarítónőm hoz kenyérjegyet, akkor esetleg tudok még kis süteményt küldeni, de mindezek az utánjárások rengeteg időbe kerülnek s nekem dolgozni is kell, hogy megélhessünk s érted is küldhessek, nem tölthetem ácsorgásokkal az egész napot. Így hát légy türelemmel, kérés nélkül is kapsz, ha lehet. Most, hogy kevesebben vagytok, van bizonyára ott is mit enni, az unalom ellen pedig az evés helyett inkább az olvasást, rajzolgatást ajánlom. A vasúti jegyed tedd el jól, nehogy elvesszen, ha majd év végén haza kell jönni, különben is karácsony előtt el kell küldenem édesapádhoz, hogy megfolyamodja a hosszabbítást, már említette is. Különben most talán inkább elkérhetnéd a tanár úrtól a gyümölcsre vagy egyéb uzsonnára küldött húsz koronát, ezt azért küldtem, hogy pótold, ha itthonról semmi sem érkezik.
Ervin bácsi most volt itt s vitt egy mikrotomot magának, most a spanyol betegségen akarja tanulmányozni a szövettani elváltozásokat. A békét nagyon várjuk és reméljük, karácsonyra legalább is a fegyverszünetet. A leveleiden látjuk, hogy nagyon fejlődik a gondolkodásod, Ervin bácsi épp tegnap olyan örömmel említette. Édesapád igért Ervin bácsinak félkiló igazi kávét, Ervin bácsi meg majd dohányt szerez számára. Csak már a dobozokat visszakapnám. Ha kenyérjegyem lesz, küldök kenyeret s egy kis bádogskatulya zsírt hozzá, de azt hiszem egy egész kenyér elveszett a postán, vagy legalább is sohasem említetted, hogy megkaptad volna, csak egy hosszú fehér kenyér, magában volt papírosba csomagolva, kérlek írj, kaptál-e olyat, s küldd vissza a papírdobozt.
Úgy látszik úgy kell küldeni, hogy kenyérvolta ne látszódjék a csomagban. Nekem most takarítóném jár, igen ügyes és gyors asszonyka. Szénjegyet még mindig nem kaptam, pedig szörny-hideg lesz ez a lakás. Ezerszer ölellek fiacskám.
Bpest, 1918 okt. 20
Édesanyád
Kedves fiam!
Édesapáddal is megbeszéltem sürgönyöd tartalmát és ő is teljesen igazat adott nekem abban, hogy ha nem muszáj, ebbe a fertőzött városba ne jöjj. Azonban azóta nem hallok hírt felőled és mondanom sem kell, hogy nem vagyok valami nyugodt. Most hárman három felé lakunk s mindegyikért külön kell aggódni. Ervin bácsi is folyton spanyolbetegek között van ott Temesváron, mert az orosz fogolykórháznak beosztott orvosa s azok közt szörnyen terjed szegények közt és sokakat pusztit. De legszörnyűbb Pesten, ahol naponta tízzel növekszik a halottak száma; tegnap Karinthy Frigyes bácsinak, írótársamnak a felesége halt meg másfélnapi betegség után. Minden háború megtermi a maga szörnyű járványát, ez szinte vele jár, ezzel a gyönyörűséggel, még sohasem maradt el, ezért is szeressed a háborút úgy, ahogy én szeretem. Ma már egyébként mindenki úgy vélekedik róla, mint mi vélekedünk kezdettől fogva, de egy kicsit késő már. Isten tudja, mi lesz szegény Magyarországgal, könnyelmű és bűnös emberek hibájából, de mindenbe bele kell nyugodni, csak hogy a nép, mely még megmaradt, legalább amennyire lehet, boldog és szabad lehessen. Nagy idők jönnek és nagy változások, de ki éri meg közülünk ebben a rettentő, alattomos járványban, mely elől nem lehet menekülni, teljesen a véletlen kezében vagyunk.
Édesapád végre megtérítette nekem a szeptember elején előlegezett pénzt, vagyis a rád fordított költségek felét s így most quittek vagyunk. Az egyik ruhát elküldte neked, télikabát nem hiszem, hogy lesz az idén, szeretnék helyette legalább meleg trikókat küldeni neked alulra s küldök is, ha a hideg beáll.
Csak a nyugtalanságom oszlasd el s írj gyakrabban, az ide mellékelt kártyán írj azonnal egészségedről s hogy fordult-e már elő spanyol-eset magában az internátusban és hány? Én értem, drága fiam, hogy kedved volna hazajönni s én is szeretnélek látni, de míg nem muszáj, nem fér össze a lelkiismeretemmel, hogy éppen Pestre hozzalak. Gondoltam: Temesvárra Ervin bácsihoz, de épp ma olvastam az ujságban, hogy ott is tízezer beteg fekszik.
Írj azonnal édes fiacskám. Ezerszer ölel
Édesanyád
(Kelet nélkül, október végén vagy november elején)
A dévai internátust a román megszállás és a spanyol-járvány veszedelme miatt feloszlatták. Lacikának haza kellett jönni anyjához Budapestre.
December 1-én spanyol-járványban meghalt Kaffka Margit és másnap követte a halálba Lacika.