Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 6. szám

ILLYÉS GYULA: NIZSNIJ

Nizsnij-Novgorodot ugy ejtik Novgarat,
ott sétáltam a platánok alatt;
aztán, mivel az eső megeredt,
a Kreml tetején, a házereszek
alatt Ljubával; ő beszélt, beszélt,
ugy hallgattam, mint a csöppek neszét
a bástya füvén, oroszul beszélt.
De néha rámemelte kék szemét.
Fény villant abban, elkápráztatott,
mint a zsufolt ciril föliratok:
ń"ŕěîäú˙ííîńňü , már nem is tudom,
belegabalyodtam a féluton.
A Volga s Oka a ködbeborult
városhoz lent a völgyben ugy lapult,
mint két kitárt kar. A szavak helyett
karommal próbáltam közölni ezt
s azzal kérdeztem azt is: érti-é?
Egyszerre, háttal Ázsia felé,
mellemre dőlt: a haja szőke volt.
Kalapomról a viz nyakába folyt.
Nevetett, közben sirt. Féltett nagyon.
Kért kézzel, szemmel, hogy maradjak ott.
Attól tartott, hogy arra nyugaton
megesznek a vicsorgó burzsujok;
hallott ő róluk; mikor kisleány
volt még, egy este a gyülés után
álmodott is velük,
oroszlán-farkuk volt, sakál-fejük.
Hogy vagy Ljuba most? Nem szerettelek.
Elaltatnálak, mint kisgyermeket.