Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 10. szám · / · KÜLFÖLD

Thein Alfréd: MAURIAC ÚJ REGÉNYE

Izgatott kíváncsisággal vettem kézbe Mauriac új regényét. Milyen új távlatokat nyit meg előttünk az ötvenesztendős regényíró, most, hogy eljutott pályája delelőjére? Milyen új és talán végleges megoldásokat talált számunkra a gondolkodó, akinek néhány hét mulva jelenik meg Krisztus-könyve, melyben katolikus világszemléletének teljessége tárul fel? Ha az új Mauriac-regény nem elégítette ki minden várakozásunkat, mégsem hagy bennünk semmilyen hiányérzést, megnyugvással tesszük le. A kétkedő lélek még nem kapott bizonyságot. De akiben még élnek a Le Fleuve de Feu megrázó akkordjai, a Thérčse Desqueyroux démoni viziói, vagy a Fin de la Nuit keserű kiábrándulása, az kétségtelenül megérzi, hogy Mauriac hite megerősödött, több bizalommal fordul Istenhez és megértőbb az emberi sorsokkal.

Les anges noirs is a theologikus költészet és Maurac egész művének centrális problémáját boncolja: a bűnbeesést és a bukott ember megváltását az isteni kegyelem által. A cselekményt két síkra transzponálja az író: és avval, hogy a hősnek, az érzékek és a világi hívság bilincseiben vergődő ember antipodusaként szerepet ad a tisztán spirituális tipusnak, az égi kegyelem közvetítőjének is, dramatizálja az eseményeket. Ez a technika közelebb hozza az olvasóhoz a léleknek csupán szellemiekben játszódó tisztulási folyamatát. A lélekrajz is mélyebb és tökéletesebb, mint Mauriac előző regényeiben és ennek következtében az alakok belső, lelki törvényszerűsége is kellőképen indokolja már a külső sorskövetkezetességet.

Bukott angyal Gabriel Gradčre, a regény hőse és bukott angyalok a többiek is, akik ép oly bűnösök, mint ő, csak éppen nem látják oly tisztán és világosan lelki fényképüket és így nem vállalják oly határozottsággal sorsukat, amint az Istentől elrendeltetett: a két unokatestvér, Adila és Mathilda, mindketten szerelmesek a férfibe, az előbbi felesége lesz, az utóbbi: bűntársa és fizikai megmentője. Az öreg Desbats, Mathilde férje, aki lelkiismeretlen földéhségében leányával, Catherine-nel szövetkezik családja ellen. Aline, az öreg prostituált, akinek huszonöt esztendőn keresztül áldozata Gabriel, - míg ő maga nem lesz a férfi áldozata. Andres, Gabriel fia, aki egészséges, állati ösztönösségében idegenül nézi a körülötte harcoló lélekalatti erőket, de makacs érzékiséggel ragaszkodik szeretőjéhez, Totahoz, aki nem talál kiutat a fiú szerelme és a bátyja iránti kötelesség parancsoló szeretete konfliktusából. És így lezárul a kör Alain Forcas-szal, a fiatal pappal, aki huszonhatesztendős tiszta lelke fiatalságával küzd elbukott testvéréért és alázatos szánalommal vállalja a sok szennyes borzalmat, mely e családi posványból feléje árad. Az isteni kegyelem menti meg Gabrielt. De az isteni kegyelem közvetítője ez a kis falusi abbé és így a költő igazság-érzése és a regényíró technikatisztelete harmonikusan találkoznak.

Mauriac mindegyik alakjában van egy sajátos vonás, mely élesen megkülönbözteti a mai regényirodalom hasonló tipusaitól. A bűn parancsoló ereje más regényekben is szerepel mint mozgató motivum. A lélekelemzés talán mélyebb más íróknál és a konfliktus drámaibb. De Mauriac alakjai mind kettős gyökerűek. Nemcsak a mai francia burzsoázia képviselői, hanem egy érzékeken túleső világ hitének letéteményesei is. Bűnözők és hívők is egyidőben. Ez magyarázza jellemeik ijesztő monsztruozitását. Gyilkolnak és imádkoznak. Nem egyszerű áldozatok. Nem gyengeségből, vagy gyáva fásultságból zuhannak a fertőbe. Fanatikusan bűnöznek. Elkárhozott lelkek. Ezért olyan megdöbbentő a tragédiájuk.

Gabriel Gradčre, a házassága által földesúrrá lett szép parasztfiú már gyermekkorában érezte azt a végzetes érzéki hatást, melyet az emberekre gyakorol és mellyel mindenkit hatalmában tarthat. A két úrikisasszony versengett kegyeiért. És a szőke, lányosarcú papnövendék tudatosan és gonoszul ébresztette fel a testi vágyakat a hét évvel idősebb, szent és mártiréletű Adilaban és ugyanakkor, áldozata szemeláttára, a könnyed és gyermekes Mathilde-ot igyekezett meghódítani. Néhány év mulva, a háború alatt, azután kénytelen volt Adilat feleségül venni, - gyermekük, akit anyja Spanyolországban hozott a világra, ekkor már ötéves volt. De a házasság nem hozott megoldást Gabriel lejtőre került élete számára. Diákéveiben végighempergett az élet legundokabb fertőiben: a sár hozzátapadt, megbélyegzett maradt egész életére. Bordeauxban esztendőkön keresztül egy uccalány tartotta ki, Aline, aki azután haláláig zsarolta, telhetetlen pénzéhségében kifosztotta a férfit, a feleség vagyona, a fiú öröksége lassanként az asszony kezébe került - s ez mind nem volt elég neki.

Adila rövid házasélet után meghalt, fiát, Andrčst Mathilde nevelte, anyainál erősebb szeretettel: hiszen az ő gyermeke lehetett volna, ő is szerelmes volt Gabrielbe, aki (ez egyszer talán igazán) viszonozta is érzelmeit és így a fiúban elmult boldogságát kereste és egy öreg férj mellett eltöltött sívár éveinek örömtelenségéért keresett kárpótlást. Magához, a családhoz akarja láncolni a fiút és már gyermekkoruktól elhatároztatott és magától értetődő Andres és Catherine házassága. Ez a megoldás tetszik az öreg Desbatsnak is, aki mindenáron a kezébe akarja keríteni az egész családi birtokot és ezért apránként megvásárolta Gabriel földjeit: csak két kis darab hiányzik még, Andrčsnek anyjától örökölt két birtoka és azt majd leánya házassága árán fogja megszerezni. És hogy műve teljes legyen, Gabrielt végleg el akarja pusztítani. Mikor az örök kínzójától üldözött férfi, aki most már fia utolsó vagyonát is áruba bocsájtja, hogy Alinenak pénzt küldhessen Párisba, testi és lelki egyedüllétében fiánál, családjánál, szülőfalujában keres menedéket, Desbats végső támadásra határozza el magát: a kastélyba hívja Alinet, hogy ott, a család előtt nyílt botrányban végezzen Gradere-rel. De Mathilde elárulja a tervet sógorának, aki megvárja a vonatnál egykori barátnőjét, hogy a kastélyba kísérje. Ehelyett az elhagyott homokmezőkre viszi, ott megfojtja, a holttestet elássa. Önvédelemből gyilkolt - nyugtatja meg önmagát. A földi igazságszolgáltatás keze nem éri el. Sajátmaga mondja ki a halálos ítéletet. Egy szál ingben kóborog a hideg éjszakában, megbetegszik és lassú agoniában búcsúzik a földi léttől. Nyugodtan és megbékélten távozik a világból: a kis abbé tudja, hogy Isten megbocsájtott a bűnösnek és a haldokló utolsó napjait tiszta és önzetlen szeretettel diszíti fel - amilyent Gradere egész életében sohasem ismert.

Biztos kézzel elemzi Mauriac a megtérő bűnös útját: teljes emberi életet állít elénk, amelyben fény és árnyék, az emberi bolyongások, tévedések és megismerések sokszerűsége megtalálja végső harmoniáját. Mauriac írásművészete erre a könyvre is rányomja sajátos bélyegét: színei talán nem oly csillogók, mint előbbi regényeiben, de a konturok erőteljesebbek, a felépítés tömörebb és a cselekvényt hordozó bölcseleti koncepció elmélyültebb.