Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám · / · KÜLFÖLD

Németh Andor: Malraux új regénye

Malraux új regényéről, a Le temps du mépris-ről Marcel Arland számol be a Nouvelle Revue Française kritikai rovatában. Malraux-t jelentékenyebb embernek tartja, mint a könyveit. Azok egyenetlenek, gyakran ügyefogyottak, félszegek s váratlanul gyönyörű láng csap fel belőlük. Malraux-t valójában indulatos, erőszakos stílus fejezi ki legtökéletesebben. Kevés írónak van ma nagyobb tekintélye, mint neki. Mi teszi ezt? Az, hogy elsősorban ember s azért ír, hogy ezt megmutassa. Szereti vásárra vinni a bőrét, élete emelkedett és kockázatos. Tudomásul veszi, hogy emberek élnek körülötte, rájuk kényszeríti átértékelő szempontjait, állást foglal és állásfoglalásra késztet, cselekszik és cselekedetekre szólít fel. Ugyanazt a szerepet játssza a francia irodalomban, amit valaha Gide és Barrés kisebb szenvedéllyel, de több művészi érzékenységgel.

Ez természetesen nem az egyetlen lehetséges írói magatartás. A közvetlen cselekvéstől való tartózkodás, annak a félelme, hogy az értékek, a mindennapi életre rákényszerítve, elvesztik eredeti tisztaságukat, elhomályosulnak, a divat megvetése - még ha véletlenül éppen magunk vagyunk is divatban -, a mű iránti mélységes alázat, mindez talán kevésbé tetszetős, de valószínűleg termékenyebb magatartás. Viszont ha Malraux magatartása csökkenti műveinek tökélyét, neki köszönheti legszebb, legfontosabb, legmegragadóbb fejezeteit.

A Temps du mépris írója egyébként már nem egészen ugyanaz az ember, aki a Conquérants, vagy a La condition humaine idejében volt. Tömör, lázas, fölényes, keserűen nagylelkű hangja, fanyar, darabos, véres, kegyetlen meseszövése a régi. De van a regényében új is. Előző könyveit az életéből merítette: saját sorsa miatt vádolta a végzetet s talán csak azért szerepeltetett idegen alakokat is, hogy körülkeretezze velük s még megrázóbbá magasztosítsa «bukását». Világszemlélete s erkölcsi felfogása megváltozott azóta. A Les Conquérants könyörtelenül sötét könyv. A Conditon humaine-ben már dereng a küzdelem során megmutatkozó testvériség és a szánalom. De mind a két könyve pusztulásra ítélt embereket ábrázol. Igaz, hogy még a közös nyomor és a bukás elkerülhetetlensége sem semmisíti meg bennük az erkölcsi értékeket; a nyomorúságnak is van arisztokráciája; vannak, akik éleslátásukkal, hősiességükkel, nagylelküségükkel a többiek fölé emelkednek. De valamennyien kétségbeesett alakok. Természetesen a Le temps du mépris sem derűs könyv. De ott, ahol a férfi és nő viszonyának értékét és szépségét ábrázolja, csecsemőről, barátságról beszél, mindenek felett pedig hőseinek arról az eltökélt szándékáról, hogy megváltoztassák illetve megváltsák a társadalmat: olyan humanizmusról tanuskodik, amely többet jelent a szavaknál. Új könyve egyenetlen, néha túlságosan is irodalmi (különösen a rab látomásai), de csodálatos irammal rohan az utolsó oldalak felé, s ezeknél szebbeket Malraux nem írt soha.