Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 6. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET · / · Farkas Zoltán

Farkas Zoltán
HUNGÁRIA-KÖNYVEK

A Hungária Hirlapnyomda sorozatot indít a szép, bibliophil könyv propagálására. Mai viszonyaink között valóban szükség van arra, hogy amikor minden vállalat elsősorban a lehető legmesszebb terjedő olcsóságra kényszerül, néha egy-egy művészileg kiállított könyvet vehessünk kezünkbe, amelynek kötése szép, papirja kitűnő, nyomása pedig még a legraffináltabb ízlést is kielégíti. Ilyen kiadványok egyszersmind azt bizonyítják, hogy a mi nyomdai iparunk a mai európai ízlés és a legfejlettebb technika összes követelményeit is ki tudja elégíteni, ha nem olcsóság a célja. Mert az olcsó könyv a legjobb esetben legfeljebb közömbös lehet a művészi kiállítás pedig fölötte megdrágítja a kivitelt.

A Hungária-nyomda bibliophil sorozatának első kötete, mely Karinthy Frigyes Barabbását tartalmazza, arról tanuskodik, hogy a nyomda a legteljesebb mértékben rendelkezik azzal a technikai felkészültséggel, mely bibliophil könyvek kiállításához elkerülhetetlenül szükséges, de arról is, hogy tervezői a művészi követelményeket éppen ilyen mértékben ki tudják elégíteni. A kötet fémes csillogású fedőlapja a mai fémkorszakra utal, a rája nyomott signo jól megfelel a mai egyszerű ornamentikának. Kötése éppen ilyen sikerült. Kartónvastag oldalainak papírját élvezet forgatni a sok csunya és rossz papír után, betűi nagyok és szépek, nyomása pedig igazi gyönyörűség a ferde, halvány és töredékes sorok korában. Az oldalak tükre fínoman kiegyensúlyozott, a margó pazar: csupa ritkán élvezhető bibliophil gyönyörűség, ugy hogy érdeklődéssel kell várnunk e vállalkozás folytatását.