Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 21. szám · / · FIGYELŐ · / · HALÁSZ GÁBOR: A REGÉNY FELTÁMADÁSA

Schöpflin Aladár: CSINSZKA

Az utolsó pillanatban, mikor már a Nyugat e száma a gépekben van, kapjuk a hírt: Csinszka, Márffy Ödönné, Ady Endre özvegye meghalt. Csak annyi időnk van, hogy letegyünk egy szál virágot a friss sírra. Nem is bírnánk most hirtelenében sokat beszélni róla, a megdöbbenés bezárja alkunkat.

Egy hét óta aggódva lestük a híreket a szanatóriumban vergődő Csinszkáról, már fölépülésének biztos reményének örültünk, amikor hirtelen jött a halálhír. Csaknem hihetetlen: még negyven éves sem volt és meghalt agyvérzésben. Elővettük Ady A halottak élén könyvét, ahogy a hívők az imádságos könyvet veszik kezükbe a halott ágya mellett. Olvassuk:

Egy azon fajtánk ősi viharok
Harca és ölelése
Vár abba rám fiatal karod.

Sok idegen, vad csókos perzselés
Csúfítja el az arcom:
Szépíts, csókolj, az élet már kevés.

És ugyane vers vége:

Oh, véremből véredzett büszke vér,
Bora közös hitünknek,
Lyánykám, testem órasztali kenyér.

Nagy szemed én nagy szememre kerül,
Pilláink multat ásnak
S megindul szemem, mint rég, gyermekül.

Egy másik versben:

Úgy szeretem, hogy benned élek
S hogy te bennem vagy, úgy szeretem:
Óh, szerelem,
Be virágos vagy s véghetetlen.
Óh, szerelem, voltam és multam,
Óh, szerelem, óh, jövendő idők,
Kényszeritők,
Hálát bókol ős ifjúságom.

És odább:

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok még meg neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

A könyv utolsó versében:

Te vagy ma mámnak legjobb kedve
És olyan gazdag ez a ma,
Hogy, ha egy életet akarsz,
Ma nézz jól a szemembe.

Végig nézhetsz a vágyak boltján,
Láthatsz ezer kirakatot,
Neked én vagyok egyedül
Gazdagon és mogorván.

Neked én vagyok neked-szántan
És hogyha nincsen örömöd
És hogyha nem érted a mát.
Mindegy: én meg nem bántam.

Az adhatás gyönyörűsége
És a ma öröme telít
És hogyha véget mondanál,
Hát - akkor sincsen vége.

Jegyezzük fel már most: Csinszka jelentette Ady életében a tiszta, lágy szerelmet. Léda a harcoló szerelem volt, a legmagasabb örömöket és legmélyebb kínokat adta, a mámor vad elragadtatásait. Ez a szerelem szomszédos volt a gyűlölettel, néha nem is lehetett látni lángját a füstjétől. Későbbi szerelmek inkább csak futó kalandok, vagy alkalmak, elsuhantak nyom nélkül. Ady éppen hogy tudomásul vette és egy-két verssel nyugtázta őket. Csinszka, kis szőke úrilány, vagy húsz évvel fiatalabb nála, kedves, friss, csacsogó, hizelgő és zsörtölődő, - a szerelemben való megnyugvást adta neki, az élet utolsó szépségét akkor, amikor már lelkére sötét árnyakat vetett a háború és sürgette a vég felé a betegség. Szebbet nem adhatott nő költőnek.

Nehéz tisztet vállalt. Ady Endre feleségének lenni keserves, nehéz feladat volt, nem jelentett boldogságot, nem engedett egy perc nyugalmat. Folytonos résen-állást jelentett, harcot egy nyűgös, öreg gyermek szertelenségeivel, elzártságot mindattól, amiben egy fiatal asszonynak kedve telhetik, szüntelen bírkózást alkohollal, betegséggel, anyagi gondokkal. A szállodai szoba, később a Veres Pálné-utcai kis lakás sokat volt börtön, vagy inkább talán kalitka, amelyben egy szép, sárga kis madár csipogott vidáman, de néha bizony a rácsot verdeste kis szárnyával. Csinszka okosan, jókedvvel végezte feladatát Ady mellett. Aztán az utolsó sötét hónapok - ezekről most ne beszéljünk.

A révbe-térés a második házasságban, a normális asszonyi élet, kedvére való társaság, melyben elméssége, csípős maliciája, okossága és csapongása szabadon érvényesülhetett - megérdemelt jóvátétel volt. Ady írta róla ezt is:

Szeretem, hogy elbújt
Erős, nagy voltomban,
Szeretem hibáit
Jóságánál jobban,
De nagyon szeretem.