Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 16. szám · / · FIGYELŐ · / · GYERGYAI ALBERT: ANDRÉ MALRAUX

Schöpflin Aladár: ÉDA
Farkass Jenő regénye - Csokonai-kiad.

Ebben az esztendőben ez már a negyedik magyar történeti regény, mely az Árpádok korában játszik. A történelmi témák mai divatában íróink elfordulnak Erdélytől és a török hódoltságtól, melyek régebben a történelmi romantika fő kincsesbányái voltak s történelmünk első századaira vetik magukat. Az uj témák keresésén kívül nyilván vonzotta őket az a tény is, hogy ebben a részleteiben kevésbé ismert időszakban szabadabban űzheti játékát a fantázia s a magyar társadalom és a magyar jellem görcsök közötti kialakulása sok olyan társadalmi és lélektani kérdés ábrázolására ad alkalmat, melyek a mai közéleti atmoszférában tetszetőseknek tünnek fel. A mai nacionalista szellem szeret játszadozni a magyarság keleti jellemének hangoztatásával, azzal a kettőséggel, amely a keleti eredetű és jellemű nép nyugati levegőbe való beleilleszkedésének kényszeréből származik - s amely, ha más értelmezésben is, de bizonyos értelemben csakugyan fennáll - s azokkal a szenvedésekkel, melyeket ez a kettősség az egyesekre és az egész népre hozott. A háború utáni nacionalista publicisztikából így belejut az irodalomba is egy új történelmi romantika, mint modern felújítása a mult századi történelmi romantikának, melyet éppen most revideál az új történettudományi iskola.

Farkass Jenő ennek a romantikának a világítása mellett írta IV. László király tragédiájáról szóló kétkötetes regényét. A háttér a bomlás felé haladó magyar állami élet: dölyfös és viszálykodó rablólovag-formájú főurak, akik egymást fosztogatják, saját szakállukra külön háborúkat kezdenek, a király ellen bármikor készek konspirálni, ha az nekik nem tetsző dolgokat csinál, vadul gyűlölik az Alföldre letelepült kúnokat, kínozzák és sarcolják a jobbágynépet. Ebben a vigasztalan környezetben a fiatal király, magyar apa és kún anya gyermeke, az ereiben egymás ellen küzdő kétféle vér áldozata. Kitűnő tehetség, nagyszerű katona, hódító férfi, aki mind e jó tulajdonságaival nem tud semmire menni. Minduntalan nekiindul annak az útnak, amelyen járva jó király és boldog ember lehetne, de mindig visszatorpantja az első lépés, illetőleg többnyire az első lépésre való készülődés után a zabolátlan vére, szenvedélyes makacssága és ki-kihagyó akarata. Egyetlen jó szándékát nem bírja következetesen végrehajtani. Fínom nyugati szépségű feleségét, Anjou Izabellát szereti, de hol eltaszítja magától, hol magához vonzza, vad érzékiséggel dobálja magát buja kún leányok ölébe s szinte misztikus testi vággyal kereng Éda, a «kún királynő» körül. Az urak dúlásai ellen időnkint fellép, de csak felemeli öklét, nem csap le vele. A vad kúnokat is, tudja, meg kellene zabolázni és szövetkezik velük. Egy sértődés, egy düh-lobbanás, sokszor egy szeszélyes ötlet eltéríti legjobb terveitől, céltalanul lovagol az országban, néhány hű kísérőjével, Édáért, még a saját védelméről is megfeledkezik, urak lázadása, kúnok gyanakvása, Éda tigris-szerelme közben utolsó híveit is elidegeníti és mint züllött ember pusztul el megsértett kúnok gyilkos keze által.

Látnivaló, hogy Farkass Jenő nem igyekezett megkönnyebbíteni a dolgát, komplikált és nehezen érthető lelki életű embert konstruált Lászlóban. Törött akaratú embert akart megrajzolni egy olyan világban, melyben az akarat legnagyobb megfeszítésére lett volna szükség. A tétován hányódó ember alakjának összefogására azonban nem volt elég ereje, mert nem épitette fel erős szerkezet szilárd tartású állványaira. László minden fejezetben nekibuzdul valaminek és mind újra visszaesik, ez a hullám-ritmus csakhamar olyan egyhangúvá lesz, mint a parti sziklához ütődő hullám folytonos csobogása. Az az érzésem, hogy az író nem az alakot látja, hanem csak az egyes részleteket s ezeket sokszor szépen, sok leleménnyel, a természeti színek kihasználásával dolgozza ki. Nem ad alakjainak, epizódistáinak sem, határozott, látható vonalat; Éda arca is csak fellibben néha, látni nem tudjuk, még a királyné alakja a legteljesebb, az igaz, hogy legkönnyebben kimeríthető. A regény legnagyobb részét a király céltalan és egyre esztelenebbé való barangolásai töltik ki, amelyekből tulajdonképpen sohase lesz semmi.

Az önmagának feladott téma lebirkózta az írót, de a birkózás sok szép mozdulatát látjuk, ereje, ha nem is elegendő, mégis van, csak többet kellene törődnie az építés művészetével.