Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · SZÍNHÁZ

Hevesi András: ADY-DARAB DEBRECENBEN

A Debrecenben színrekerült Ady-darab nem jó, de hiteles. Pontosan olyan, amilyennek lennie kell, nem is egy ember munkája, hanem Ady sikerének kollektív terméke. Vitatkozni éppoly kevéssé lehet vele, mint egy kőzettel vagy ujjlenyomattal. Fontos dokumentum, kiderül belőle, mit jelent Ady nem mint költő, hanem mint tendencia, mint ember- és kultúraformáló erő. Adyról ebből semmit sem tud meg az ember, de az adyzmusról rengeteget. Ráadásul érdekes darab is. A néző szeme láttára csap össze egy jóravaló és fejletlen öntudatban a népszínmű szelleme az Ős kajánnal és a Gare de l'Est-tel. A szolgabíró az első felvonásban egyik magyar nótáról a másikra gyujt, a kántor humorosan izeg-mozog: ez a darab alaprétege, a közönségnek is ez tetszik, csak Adynak nem, aki éppen most érettségizett, haját már a homlokába fésüli, alig tizennyolc éves, de már fásult és életunt és a szíve prózává rontott versekben dobog. Amint jellemző kéztartásával magányosan ül a jókedvű társaságban, egyszerre felordít, mert «kriptaszagot érez». A kínos incidens elsímul és a közönség tovább gyönyörködhet a szolgabíróban, aki dalol, dalol a végkimerülésig.

A második felvonásban Ady Temesváron dolgozik egy ügyvédi irodában. Már viziói vannak. Látomásait Müller úrral, az öreg irnokkal közli, aki nem győz álmélkodni: «Most például a havat pirosnak látom.» Müller úr még fel sem ocsúdott meglepetéséből, mikor Ady tudtára adja, hogy vörösben táncolnak előtte a falak és felszállnak az égbe. Megjelenik Ady apjának szelleme (Müller úr a kezét tördeli), majd a társalgás Istennel folytatódik. Debrecenben Ady elhatározza, hogy ujságíró lesz, Nagyváradon már látjuk is a szerkesztőségben. A szerkesztőség minden bejáratán, ajtón, ablakon, kulcslyukon nők potyognak be. Összeverekednek, egymás haját cibálják, kipofozzák egymást. Végül Rienzi Mária, a tragikus táncosnő marad a színpadon. Így szólítja meg Adyt: «Direkt neked spórolom lobogó bujaságom!» A költő azonban nem hagyja magát: «Utállak, mint egy fekélyt, ami fertőz, rongy bestia!»

No, végre megérkeztünk Párisba, ahol Ady Lédával és férjével él együtt. «Zenél Páris, Bandi!» mondja Léda, míg Ady közli a férjjel, hogy idegesíti őt. Ady Léda társaságában a Riviérára utazik. A magára hagyott Léda Adyt várja és csakugyan megérkezik a költő óriási arcképe egy mozdonyon.

A három Hollóban Ady cigányozik, magyarosan mulat. A cigányt Reinitznek hívják. Ady odaszól neki; hogy húzza ezt vagy azt, egyszer rákiált: ácsi! Schöpflin Aladár és Nagy Endre maszkja elég jól sikerült. Ezután meg két kép következik, az egyikben Ady haldoklik. Hatvany Lajos, «a jó emberzsidó» szanatóriumba invitálja, Móricz Zsigmond jó hazai kolbásszal és szalonnával kínálja a haldoklót. A következő képben a Halál, akit a költő tragikusan, de nem egészen szabatosan Nihil-nek nevez, érte jön és elviszi, kis angyalkák kíséretében.

Az egész előadás alatt nem tudtam szabadulni attól a kínos érzéstől, hogy hátha igaza van Nagy Dánielnek, a darab rokonszenves szerzőjének. Ez az utálatosan deliráló, csúnyán vonagló szörnyeteg bizonyára nem az igazi Ady, de könnyen lehet, hogy Ady első környezete, az Ady-sejt első tagjai, az Ady-legenda első letéteményesei, az Ady-vallás első apostolai között voltak, akik ilyennek látták. Ez a darab a vidéki szerkesztők, kabarészerzők és színigazgatók deliriumos álma, az első Ady-kultusz pontos tükörképe.