Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · HORVÁTH ÁRPÁD: MADÁCH A SZÍNPADON

HORVÁTH ÁRPÁD: MADÁCH A SZÍNPADON
Ötven év margójára
V.

A magyar színpad, az európai modern színpadfejlődéssel szembeállítva furcsa kihagyásokat mutat. Színészetünk még mindig kizárólagos túlsúllyal járja a realizmus útját. Utolsó színpadi forradalmunk, a század elején, a «Thália» volt, amely a pathetikus-deklamációs stílussal szemben, (ami legfeljebb technikai virtuozitásokban tudott frissülni,) a naturalizmus felszabadító betörését hozta el a magyar színjátszás számára. Azóta, épen csak véletlen vagy kényszerű beszivárgás, de nem programm és studium formájában érvényesülő hatás az, amit az európai fejlődés a mi színészetünknek juttatott, holott a magyar színészanyag, - a világnak egyik legelsőbb komédiásmatériája, - tudna s tudott volna az élen is haladni. S amikor Madách a géniusz mai megszólaltatásának felelősségét rágördíti a mai színpad lelkiismeretére, épen az ő kultuszának tradíció-tiszteletében kell lehajtanunk fejünket s arra a 30 éves fejezetre gondolnunk, amit a korszerű színpadstílus fejlődéshiánya a mai magyar színpad számára a múlt légüres tereként hagyott.

Oedipus, mikor élete súlya rágördült és összeroppantotta, köntöse kapcsaival kiszaggatta szemeit. Hjalmas Ekdal csak megtorpant s ugyanúgy élt tovább.