Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 1. szám · / · FIGYELŐ

SCHÖPFLIN ALADÁR: A TELEP
Kassák Lajos regénye - Pantheon-kiadás

Füredi Mihály, beteglábú munkanélküli asztalosmunkás rozzant biciklijén kimegy a «telepre». Furcsa hely ez. A víz partján, egy máskülönben hasznavehetetlen területen némi bérért engedélyt kaptak munkanélküliek, hogy sátort üthessenek és éldegélhessenek, ahogy épen tudnak. Kassák Lajost ezúttal nem a telep érdekli, mint szociális jelenség, nem is a munkanélküliség kérdése. Nem akar cselekvőleg beleszólni a világ folyásába. Őt Füredi Mihály érdekli, hogy milyen ember, hogy tesz-vesz a sátra körül, hogy beszélget társaival, hogy szeret bele az egyik szomszéd asszonyába - szóval mi minden történik vele és miképen válik e közben láthatóbbá az arca.

Feljegyezni való ez. Kassák végre most emberről ír, nem társadalomról. Nem tendenciát ír, hanem regényt. Rájött arra, hogy a regényíró számára minden kollektivumnál értékesebb az ember, sőt hogy a kollektívumot is jobban lehet meglátni egy emberen s ennek külső-belső kapcsolatain át, mintha belekeveri a maga szociális eszméit és csökkenti velük az életteljességét annak, amit el akar mondani. Mindig többre jut az ember, ha leírja a dolgokat híven és hitelesen, mint ha prédikál róluk. Akár egy emberrel, akár az emberek bármi csoportjával akkor mutatja meg igazán a szolidaritását, ha tárgyilagosan elmondja dolgaikat. Akinek megismerem nemcsak a külsejét, élete eseményeit, hanem a gondolatait, az érzéseit, mindenféle titkait, azzal tudok emberi kapcsolatokba lépni s rokonszenvet érezni iránta.

Ez a csúzoslábú asztalos, ez a Füredi Mihály nem valami rokonszenves ember. Mivel is keltene rokonszenvet, mikor a külseje csak olyan, mint akármely más gondozatlan munkásemberé, a beszéde is csak olyan egyűgyű, sokszor durva, s néha értelmetlen, ostoba dolgokat csinál s van benne valami sunyi ravaszság, amivel felszínen igyekszik magát tartani silány kis életében. De amint látom, hogy beszélget a rendőrrel, mikor ki akarja ravaszkodni, hogy rosszfékű biciklijével végigmehessen az utcákon, hogy veri a sátrát a telepen, kezdek érdeklődni a dolgai iránt. Észreveszem, hogy különböző hájakkal megkent ember ugyan, de sokkal közelebb áll a gyerekhez, mint például én, minduntalan vannak olyan ötletei, amelyek egy kamasz fiúhoz volnának méltók, a horizontja csak egész kis területet fog be. De élelmes alak, mindenféle baján tud segíteni, apró kis előnyöket panamáz ki magának s tudja, hogyan kell nála hatalmasabb emberekkel beszélni, ha meg akarja nyerni a jóakaratukat. Az agyában dereng valami, de csak homályosan, szakszervezeti gyűléseken magába szedett eszmefoszlányok, újságban olvasott gondolat-töredékek, köztük egy-egy saját tapasztalatából leszűrt bizonytalan, kifejezésre nem is jutó gondolat, van egy pár szocialista könyve, amelyekre büszke, de sohase jut odáig, hogy olvasson belőlük - fél-öntudatos ember, csak a maga szűk kis érdekkörében tud öntudatosan mozogni. A szerelme a szomszéd asszonya iránt is ilyen fél-öntudatos, nem tudja, hogy kellene viselkednie, mit kellene mondania, hogy az asszonyt megnyerje. Egyáltalán csak akkor tudja, hogy kell viselkedni, amikor magához hasonlók közt van, vagy mikor valami kis kedvezést kell kialázatoskodni. A tanulatlan munkásember félhomályában és bizonytalanságában él.

Kassák csaknem mindig munkásemberekről ír, de mondhatni ebben a regényében fedezte fel a munkásembert. Eddig inkább csak egy osztály tagját, egy társadalmi rend termékét látta benne, úgy tekintette, mint társadalom-kritikájának egyik bizonyító példáját. És kiderül, hogy a társadalom-kritika is jobb, ha nincs kimondva. Füredi Mihály történetéből többet ismerek meg a munkanélküliekről, mint a Munkanélküliek tendenciára beállított alakjaiból. És az íróhoz is közelebb jutok, jobban értem embereivel való szolidaritását, reális látását, életábrázolásának hitelességét. Látom hiányait is: ábrázolásmódjának bizonyos egyhangúságát, amint szürkére szürkével fest, előadásában a merevséget, a hang modulálásának fogyatékát, szemléletének humortalanságát. Füredi Mihály alakja akkor volna hozzám egészen közel, ha az író arcán, mikor róla beszél, meglátnék egy kis mosolyt. Magában az alakban van a humor, csak az író nem vette észre. Néha feltűnik, hogy a regény emberei irott nyelven és nem beszéd-nyelven beszélnek, a hangjuk ugyanaz, mint az író hangja, mikor ő beszél. Minden arra mutat, hogy az író regisztere nem nagyon széles, nincs a dolgokkal szemben sok szempontja s szellemének hajlékonysága is szűk határok között mozog. De erős életérzése van, bele tud hatolni az emberekbe, látni és láttatni tudja őket. Mindenek felett pedig penetráns atmoszférát tud köréjük vonni. Abból, ahogy az emberek tesznek-vesznek, beszélgetnek, dolgoznak és heverésznek, ahogy a csendőrök előtt állnak; pontosan megérzem, mi az a «telep».

Füredi Mihály története köré keretet csinált Kassák. Az írót írja meg benne, akiben összegyülemlett egy regényre való mondanivaló, egy darabig hordja magában, feltünedeznek benne arcok, alakok, aztán egyszerre csak szinte akaratlanul nekiül és belemerül a munkába. Ezzel a pirandellói fogással, amely a keretet időnkint közbetolja a regény cselekvényének két fejezete közé, az író nemcsak munkája módjáról tesz vallomást, hanem a művéhez való viszonyát is jelzi. Ez a keret nem zavarja fölöslegesen a cselekvény menetét, de úgy érzem, hogy bár több személyes élmény van benne, mégis kevesebb az életszerűsége, kigondoltabbnak tűnik fel, mint a regény cselekvényében. Füredi Mihály elevenebb ember, mint a keretben szereplő író.