Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 23. szám

HAJNAL ANNA: A MAGAM TÖRVÉNYE SZERINT...

Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok
kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.

Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
megszünt a rettegés, gyanu és vágyódás, megszünt a rabszolgaság,
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.

Bizhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megint,
haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
Hajnalok, nappalok vágytalan derüje s csillagok nyugalma int.

Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem, sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringnek és itt a szörnyű vég.

S a nyujtózó fák közt megéreztem hirtelen: szabad-szabad vagyok,
énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok -
sohsem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok!

HAJNAL ANNA: KÜLÖNÜLNI MINDIG VÉTEK

Isten teste fogva tart,
erdők, völgyek nem engednek
s ezer inda karja van,
rámfonva a végtelennek -
hiv a lélek - -? nem lehet - -!
Külön nincsen test és lélek
- - Isten féltékeny magára - -
különülni mindig vétek.

Mindig-mindig győz a test,
s örökéltü Isten teste,
kialhat a gondolat,
mint a fáradt fények este,
ám a kar amely ölel,
Isten karja, kedves karja,
rövid álmunk, örök álmunk
befogadja, betakarja.