Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 22. szám

IFJ. NAGY ENDRE: LEGENDA AZ ISMERETLEN ÁRJÁRÓL

Misztikumokra hajlamos korunkban kevés jelszó emelkedett olyan népszerűségre, mint az árjaideál jelszava, anélkül azonban, hogy ennek az ideálnak sikerült volna a legcsekélyebb racionális tartalmat is adni. Legenda az Ismeretlen Árjáról, talán így lehetne legstilusosabban nevezni a manapság annyira divatos elméletet az úgynevezett árja-faj felsőbbségéről, amelyet csak annál ködösebbé, annál misztikusabbá tesz az a körülmény, hogy apostolai nemcsak a demagógia söröshordóiról hirdetik, hanem arra törekszenek, hogy a tudományosság mezébe öltöztessék. Talán nem lesz érdektelen, ha közelebbről megvizsgáljuk ennek a legendának történetét és egyáltalán azt a kérdést, hogy valóban elfogadható-e a tudomány szempontjából az árja-faj fogalma.

A német nemzeti szocialista munkáspárt híres, Gottfried Feder által fogalmazott, programmjának huszonöt pontja közül hét alapszik azon a feltevésen, hogy a német nép értékesebb a többinél és éppen ezért magát azoktól el kell különítenie. E felfogás logikus következménye belpolitikailag az antiszemitizmus, külpolitikailag pedig a német vezetés alatt álló Ost- és Südraum terve, amely különben már a császárság alatt is kisértett. Német népen ez a felfogás természetesen sohasem a német kulturközösséget értette, hanem az általa különben annyira gyűlölt és lenézett materializmus álláspontjára helyezkedve, a nép fogalmát a fajéval helyettesítette. Fölösleges lenne ezzel a felfogással azon az alapon vitába szállni, hogy az visszaesést jelent a hellén, vagy a keresztény szellemiség vívmányaival szemben. Hiszen e felfogás hirdetői nyiltan hangoztatják, hogy megtagadják a görög-római szellemiségen alapuló európai kultúrát, ami egyaránt kifejezésre jut demagógjaik egyház- és demokráciaellenes kirohanásaiban, valamint filozófusaiknak a nyugati kultúra bukását hirdető bölcselkedéseiben is.

Mindenesetre azonban érdekes megemlíteni, hogy a mozgalom propagandája - legalább is Németországban - ösztönszerűen tartózkodott a német faj megjelöléstől. Németországot ismer, de német fajról hallgat a fajvédelem terminológiája. A német faj megjelölés helyett úgy a faji kérdéseket szabályozó törvényekben, valamint a propagandában is az árja-fajt használják.

A német faj fogalmát különben a mozgalom megindulása és kibontakozása idején az északi faj, a homo nordicus fogalma helyettesítette. Az árja fogalom a politikai életbe csak a fajvédelem kormányrajutása utáni időkben vonult. Az előbbi felfogás szerint az északi faj, a hosszúkoponyájú, szőkehajú, kékszemű embertipus lenne hivatva. Németország nem e fajhoz tartozó néprétegeinek vezetésére is. Ez a felfogás, amely nemcsak a zsidókat, hanem a német nép igen nagy részét is kizárná a nemzet fogalmából, teljesen csődöt mondott akkor, amikor a történelem furcsa játéka folytán arra került sor, hogy törvényes alapja legyen egy nagy, modern állam politikai és társadalmi berendezkedésének. Így ráncigálták elő a német történelemfilozófia legsötétebb homályából az árja-fogalmat, amely régen eltemetett teoriákból diadalmasan bevonult a hajnalhasadáskor annyi reménnyel köszöntött huszadik század törvénykönyveibe. De e fogalomnak meghatározására, vagy csak elhatárolására is még csak kísérletet sem tettek. A gyakorlatban arra a különös álláspontra helyezkednek, hogy árja egyenlő némettel és a németséget védik az árja «fajt» óvó tőrvényekkel. E felfogás tarthatatlanságára jellemző, hogy az árja megjelölést még az új Németországban annyira divatos fajbiológia nevű tudomány is tisztán nyelvészeti és nem faji fogalomnak minősíti.

Az árja szó, akárcsak a horogkereszt szimboluma, indiai eredetű. Hogy hogyan, milyen úton lett az indiai szvasztika napkerekéből egy nagy európai állam címere, ismeretes. De sokkal bonyolultabb, sokkal kanyargósabb az az út, amelyen a hindu ősi himnuszok árjája eljutott a modern német törvénykönyvek paragrafusai közé.

Először a Rig Vedában, a legrégibb ismert hindu vallásénekekben fordul elő az árja szó. Itt az uralkodó kasztot jelöli. A későbbi szanszkritban értelme jóra, igazságosra módosul. A szónak szabatos, körülhatárolt jelentése már a hinduknál sem volt. A szó eredete azonban nem játszik szerepet az árjafogalom későbbi kialakulásában és legfeljebb csak a nyelvészek érdeklődésére tarthat igényt. Mint ahogy csak a nyelvész számára bírhat jelentőséggel az a tény, hogy a germán név, amelyet olyan önérzettel viselnek évszázadok óta a Rajna és Visztula között elterülő terület lakói, kelta eredetű szó és eredetileg kérkedő, locsogó, hangos volt a jelentése.

Az árja mint minden nemes és jó tulajdonság megtestesülése, modern elgondolás. A XX. század elején született meg és német filozófusok állottak bölcsőjénél. Valósággal Wunschtraum-ja volt egy önérzetében mélyen megalázott népnek. Peckes járással, kihívó magatartással igyekszik a nyomorék elfeledtetni testi hibáját - saját magával. A napoleoni időkben annyira megnyomorított német nemzeti öntudat megteremtette saját maga megnyugtatására a német nép felsőbbségéről szóló legendát. Akár csak az egyes ember életében, a történelemben is sok agressziónak találjuk meg a magyarázatát az önérzetet ért sérelmekben és bizonyos hiányosságok bántó tudatában. Poroszország a jénai csata után a francia császárság tehetetlen játékszere lett, váraiban francia őrség volt, gazdasági életét örökös sarcok bénították meg. Szellemi életére ránehezedett a Franciaország által megfélemlített porosz király reakciós cenzúrája. A nemzeti megaláztatás e kétségbeejtő óráiban, mint valami tudatalatti kárpótlás, született meg az a felfogás, hogy a németséget magasabbrendű tulajdonságai révén kiváltságos jogok illetik meg Európa népei között.

Saját erejének tudata és önbizalma képesítette a francia nacionalizmust arra, hogy legkifejezőbb megnyilvánulásában, a nagy forradalomban az emberi egyenlőség elvét hirdesse; azt a görcsös, valósággal hisztérikus makacsságot, amellyel a német nacionalizmus az emberi fajok egyenlőtlenségéről szóló tant képviseli, csak saját hiányosságainak tudatával, vagy helyesebben tudatalatti érzésével magyarázhatjuk.

Fichte, a német nacionalizmus e filozófus apostola az 1807--1808 telén a berlini egyetemen tartott híres tizennégy előadásában a német népet Urvolk-nak, ősnépnek nevezi, amely legértékesebb a világ népei között. Fichte azonban még nem volt a későbbi értelemben vett fajteoretikus, ő a németség alatt még a kor szellemének megfelelően spirituális egységet értett. Ő még nem ismeri a kékszemű, szőkehajú magasabbrendű ember legendáját. E legendát, melynek Fichte csak lelket, egy másik filozófus, Friedrich Schlegel testet adott. Az ő tanításai szerint Európa nyelveinek hasonlósága közös nyelvi és faji eredetről tanuskodik. Az ősi nyelv volt a szanszkrit, az ősi faj a német, vagyis a teuton. A teuton a világtörténelem elhivatott faja, ez mentette meg az emberiséget a degenerált, romanizált kereszténységtől.

Így ismétlődik a világtörténelem. Ahogy Tilsit megteremtette a német felsőbbség legendáját, úgy született Versailles megaláztatásaiból ujjá a hitlerizmusban a német fajteória önhitt magabízása.

E filozófusok romantikus elképzelései után a nyelvészek fordulnak fokozott érdeklődéssel az árjaprobléma felé. Thomas Young indoeurópai névvel jelöli meg a közös eredetű népeket, v. Klapproth német tudós ezt az elnevezést német önérzettel javítja át indogermán-ná. F. A. Pott e népek származási helyét az Oxus és Jaxartes völgyébe képzeli és így születik meg a múlt század derekán az árják ázsiai eredetének legendája. Ezt az elméletet később H. Latham dönti meg, aki súlyos nyelvészeti bizonyítékok alapján kimutatja, hogy az árják európai eredetűek. Ez a felfogás komoly csapás a német értelemben vett árjafogalomra. Eddig a németek ugyanis azt tanították, hogy egy nép korának mértéke: származási helyétől való térbeli eltávolodása.

Mindeddig nyelvészeti problémának tekintették ezeket a kérdéseket. Új hangot, új felfogást jelent a francia Gobineau gróf könyve: A fajok egyenlőtlenségéről. Gobineau bár szellemes stilusban, de meglehetős tárgyi tájékozatlansággal felállítja az elméletet, hogy ami kulturális haladás volt az emberiség történelmében, az mind a germán faj műve. Még a francia államot is csak a népvándorlás korában beözönlött germán elemek teremtették meg. A francia műkedvelő-író elképzeléseit a germánok felsőbbségéről még az a tény sem rendítette meg, hogy a római birodalom területén államokat alapító gótok, frankok, longobárdok, vandálok végül is mindenütt kénytelenek voltak behódolni a római kultúrának, ami a keresztény vallás felvételében és ellatinizálódásukban nyilvánult meg.

A francia író elmélete 1885 táján talált szélesebb visszhangra, amikor e kérdésbe egy új tudomány, az antropológia avatkozott be. Az antropológia a koponyaalkat szerint osztályozza az emberi fajtákat és arra az eredményre jut, hogy a nemzetek nem tekinthetők faji egységeknek. A németség például az északi (nordisch), alpesi (ostisch), dinári és keletbalti, a franciák az északi, mediterrán, alpesi, az angolok az északi és mediterrán, a magyarok az előázsiai és keletbalti, a zsidók az előázsiai, semita és negroid «fajok» keverékei.

Ezek után természetesen képtelenség volt germán fajról beszélni és maga Max Müller, aki különben először használta az indogermán népekkel kapcsolatban az árja kifejezést, visszavonja tanait:

- Árja fajról beszélni éppen olyan képtelenség, mint plusquamperfectum fajról. Mindkettő tisztán nyelvészeti megjelölés.

A fajbiológia merész fordulattal Gobineau tanait kisajátította magának, de az antropológiai felfogásnak megfelelően, germán faj helyett ezentúl északi fajról beszél. E tanítás szerint, melynek legismertebb népszerűsítője az angol származású St. Chamberlain volt, az emberi kultúra az északi faj műve. Az északi faj teremtett hatalmas kulturákat, de amikor keveredés folytán e faj túlsulya csökkent, elpusztultak a kulturák is. A görögök, macedónok, a kereszténység apostolai, maga Krisztus is, a renaissance művészei, az angolok stb. északi fajúak voltak, hanyatlásuk is annak a következménye, hogy fajtisztaságukat nem bírták megőrizni.

Ezek a kuriózumjellegű tanok akkor emelkedtek nagy jelentőségre, mikor egy rohamos iramban növekvő politikai párt, a horogkeresztes mozgalom programmpontjainak tudományos alapjává váltak.

Időközben az árja szó teljesen feledésbe merült és csak a nyelvészek szótárában szerepelt. Az árjanyelvű népek származásának problémája egyre komplikáltabbá vált és ma már egyaránt vannak elméletek, melyek Afrikába, Előázsiába, az Ural vidékére, Svédországba, Magyarországra helyezik az árjanyelvű népek származási helyét. A tudományos kutatás világosságában egyre misztikusabbá vált a legenda, míg végül csak annyi valóság maradt meg belőle, hogy az árja nyelvek valóban rokonságban állanak egymással, de ez a nyelvrokonság még közös történelmi hagyományokat sem jelenthet.

Amikor sor került a fajbiológia tanainak gyakorlati megvalósulására, egyszerre kiderült az egész nordicus elmélet teljes tarthatatlansága. Németország lakosságának a legoptimisztikusabb számítások szerint is csak legfeljebb harminc százaléka északi fajú, a lakosság többi részét az elmélet pedig kiközösítette volna a nemzetből. Így kellett újból előráncigálni az árjafogalmat, amely pedig már vagy negyven éve csupán a nyelvészek arzenáljaiban szerepelt. Tudományos tartalmat az árjafaj fogalmának természetesen ma már a legnagyobb elfogultsággal sem lehet adni és így ez a fogalom belekerült a törvénykönyvekbe anélkül, hogy jelentését meghatározták volna. Árja ma praktikusan annyit jelent, hogy nem zsidó. De ez talán mégsem lehet egy fogalomnak a tudományos definiciója. Ez a fogalom a német törvényekben legalább olyan misztikus, mint aminő a sokezer éves hindu vallásénekekben volt. A hindu legenda megmaradt legendának, még akkor is, ha Berlinben - mint egy amerikai író jósolja - valahol a Potsdamer-Platzon fel is állítják az Ismeretlen Árja szobrát. Az árjáét, akiről mindenki beszél, de akit senki sem ismer.