Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 21. szám · / · FIGYELŐ

Illés Endre: A LADIKOS ÉS A BARÁTJA
Nádas Sándor könyve

Többféle növénygyüjtőt ismerek. Nádas Sándor majdnem mindenkitől különbözik. Nem érdekli, mi kerül eléje, - rózsa-e vagy dudva? Ha gyüjteni van kedve, mindent leszakít. S mert nem hord magával semmiféle herbáriumot, amit leszakított, itatós helyett gomblyukába tűzi.

Gyüjtése sokszorosan hanyag és tudománytalan. A gyökér például sohasem érdekli. Pedig mennyit elpepecselnek mások a gyökerekkel. Milyen mélyre ásnak, mennyire ügyelnek az elágazásokra, szívük vérzik, ha megsérül a finom hajszálfonat. Nádas ügyet sem vet minderre. Nem bibelődik a gondos préseléssel nem vesződik a tetszetős ragasztással. Szár, levelek, virág összehányódnak nála. Nem törődik azzal sem, hogy ugyanabból a növényfajtából tizet-huszat is gyüjtött már. A huszonegyedik is érdekli. S hiszi, gyüjteménye forgatóit is érdekelni fogja. Semmi rokonsága azzal a gyüjtővel, ki padra tett kezű jótanuló, s aki csak azt szedi össze, aminek van rendes, tisztes természetrajzkönyvekben is jegyzett polgári neve. Őt érdeklik a különlegességek és ritkaságok is. De lusta ahhoz, hogy utánajárjon eredetüknek, osztályuknak, fajuknak; nem is ért tudományosabb feldolgozásukhoz; pillanatra meg nem rezdülő nyugalommal kanyarint alájuk valami idegen nevet, ami éppen eszébe jut. S különbözik azoktól is, kik affektáltságukban csak szirmokat gyüjtenek, vagy csupán a csúcsleveleket tépik le, vagy a felhőket szeretnék lepréselni. Ő az egészséges, robusztus, hangos vasárnapi kiránduló-gyüjtő, aki a magával vitt konzerv pléh-dobozát otthagyja az erdőszélen és hazahoz valami sárga kankalin-félét vagy egy letört kökényágat.

De kankalin és kökényág mégsem jellemzők gyüjteményére. Herbáriumában leggyakrabban rózsát és dudvát találunk. Városi kultúrájú, üvegházi, festett, illatosított rózsákat s városszéli gyomokat, melyeknek talaja ugyanaz a városi talaj.

Csipegeti, tépdesi a városi rózsa szirmát s bosszankodik, hogy ez a szirom drótozott, hogy színét krepp-papírral erősítették, hogy illata hamis. Bosszankodik, hogy a vékonylábú úrilány démon akar lenni, hogy a balettegér pénzét elszívja a büffés, hogy az előkelő étteremben kaszinótojás mellett unatkozik a szmokingos-estélyiruhás házaspár, hogy a híres sebész felesége bárba hurcolja és csalja az urát, hogy Párisban szerelmi söntések vannak, hogy ondolált, lesoványitott női gebék nyomorítják a szegény férfiakat. Bosszankodik mindazon, amin te bosszankodsz, olvasó. De oly hangosan, annyi eredetiséggel, oly egyéni szókinccsel, a bosszankodás művészetének azzal a teljességével teszi ezt: ami mind együtt igazán nem a tiszta írásművészet, de mégis valami elhajlott, különleges, nedv- és klorofil-dús művészet.

De ne érts félre, ez a hanyag művész egyáltalán nem haragjaid, bánataid, örömeid készséges kifejezője, polgárolvasó. Ez a tudománytalan gyüjtő olyan dudvákat is gyüjt, amik felborzolják a te polgári rendedet, tisztességedet, erkölcsödet. Kirántja például a szoba-konyhás lakások talajából legrosszabb példányaidat és bevilágít velük legsötétebb alkovjaid éjjeli fülledtségébe és tisztátalanságába. A részeges ladikossal koccint, akitől te visszahúzódsz, ő pedig szereti ezt a részeges ladikost. Egyáltalán szeret külvárosokban éjjel is otthonosan kószálni, míg te csak a kivilágított körutak járdáin az őrködő rendőrsziluett árnyékában érzed jól magad. De nem kell megijedned tőle. Mégis a te művészed.

Világa a legszűkebb polgári világ, haragja polgári harag, megbotránkoztató gesztusai el sem képzelhetők nélküled. A polgári muszáj-Herakles, akinek erős, széles ujságíróvállára rakták egyszer a tisztesség és becsület nemtői ezt a nyomorúságos városi glóbuszt, hogy tartsa csak néhány percig, majd rögtön visszajönnek és akkor átveszik tőle. De húsz vagy huszonöt éve nem jönnek már vissza, se a tisztesség, se a becsület - s ő kénytelen nem is a vállán, de vaskos acél-írótolla hegyén egyensúlyozni ezt a rothadt világot. S kénytelen vigyázni mindenre, kénytelen meghallani mindent. S mint egy zakkóruhás, polgári Szent György-lovag lándzsa helyett tollszárával átdöfni minden gyalázatost.

Az elhivatottságnak és igazságosztásnak ebben a hitében feltétlenül van valami ami rokon az író világteremtő elhivatottságának hitével.