Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 17-18. szám · / · FIGYELŐ · / · ILLÉS ENDRE: SZABÓ PÁL

ILLÉS ENDRE: SZABÓ PÁL
2.

A szociológia negyvennapos, egyhangú esője szitál Szabó Pál eddig megjelent összes munkáiban is. Ahogy befelé tartunk a széles falusi főuccán, lábunk óvatosan cuppog a híg sárban, nagyobb pocsolyákat kerülgetünk vigyázva, s ennyiben falu, igazán magyar falu - Szabó Pál faluja. Mert itt vagyunk, az ő falujában.

Az író rokonszenves ember; a szava egyszerű, tartózkodó; mondatain s kalapja mellett nem leng árvalányhaj. A hetyke legénykedéstől és a hetyke falusi különösségektől elfordul. Szabó Pál beszéde meggondolt, - fájdalom, azonnal érezni lehet azt is, hogy tudományos, sőt tudományoskodó is.

Tudja, megtanulta, olvasta, hogy vannak társadalmi osztályok. S e tudás birtokában kötelességmulasztásnak érezne minden percet, amelyben nem osztályellentétek állóharcában mutatná be a falut. Baj ez? Így önmagában nem is az. De ha osztályokat s harcot állít írásai tengelyébe: ezt meg is kell írnia. S Szabó Pál csak beszél róla. S ez a baj. Mert ha a par excellence írói feladatot néplapok hangosabb vezércikkeinek utánérzésével megkerülik: megereszkedett húrú hegedűn játszik az író.

S kiderül hamarosan, a társadalomkritika is híg. Ahol jó minták után dolgozik Szabó, ott egyszerűsít és elhagy. De lehet-e - bármily igyekezettel is - átmenteni az eredeti mű titkos muzsikáját? S ahol olcsó szociológiai füzetek tanítása érződik: ott az ő szava is olcsó. Nem rendelkezik Midas titkos adományával.

Urakat ismer s parasztokat. A falusi urak nem törődnek a néppel; önzők, jellemtelenek, isznak, szeretkeznek, romlottak, a népből élnek. A nép dolgozik és tiszta. A két osztály közül határozottan az urak érdeklik jobban. Utolsó regényében, a Papok, vasárnapok-ban egy-két statisztaszerep is alig jut már a parasztnak. A Békalencsé-ben még bővebben osztott oda, de elég szerencsétlenül: egy bonvivánszerű és egy naiva szerepet. S az Emberek-ben is csak éppen felvillan a paraszti sors.

A falusi urak érdeklik. S ez a kép sötét. De tulajdonképen nem jut el a képig s nem a sötétségig. Saját alakjaival, saját helyzeteivel szemben is rögtön kibújó naiv állásfoglalása, elfogultsága megakadályozza abban, hogy valakit - egészen kezdetleges rajzzal is - elénk állítson. Romlott a falu értelmisége? Lehet, hogy az; sőt bizonyos is. De Szabó Pál falusi úri társasága olyan engedelmes figurákból áll, mint az antialkoholista plakáton a részeg család. S ennyire kiált is mindegyikből az irányzatosság. Vajszívűségükben az író ráveheti őket minden rosszra. Az asszonyokat házasságtörésre, a lányokat abortusra, a férfiakat ívásra, erőszakra, csalásra, korlátoltságra. S hogy minél teljesebb legyen a szociológiai tanuságok plakátja, a kép másik fele annál égibb harmónia. «Jolán - a kis cseléd - fehérneműt vasalt a folyosón, a vasaló füstje úgy ölelte át fiatal testét, mint glória, a kis cselédlányok megszentelt glóriája». S mi a bűnös középosztály mellett a nép, vajjon tudod-e? - «a jóságos emberi léleknek isteni virágai». Az urak; a dzsentri-regények százszor ismert, duhaj s minden szerelmi pocsolyában meghentergő figurái, parasztjai viszont a legismertebb iskolakönyvi figurák: hol kétlábon járó anekdóták, hol papirosból kiszabott «föld fiai». Kis bábszínházunkban túlvastag a drót, mindig látjuk, kit merre rántanak. S a bábjátékos hiába igyekszik bábuit szólásra bírni, mindig csak az ő hangját halljuk.

De az ő hangja ez? Nem hiszem. Ahogy kirajzolja így előttünk társadalmi osztályai konturját s kiélezi ellentéteiket, ahogy elmondja kritikáját békéről, háborúról, forradalmakról s forradalmak-utánról, ahogy hibáztat, ahogy ítél, ahogy jósol, ahogy lesújt s ahogy felemel - leckefelmondás ez. Rajta is kaphatjuk még néha, hol akad el s hol hagy ki valamit. Így kihagyta, elfelejtette eddig feltüntetni pl. a falusi értelmiség s a parasztság belső tagozódását. Az úr az úr, a paraszt az paraszt, - Szabó Pál sok egyéb tudományossága mellett még homogén osztályoknak látja őket. A kis segédjegyző ép olyan valaki, mint a nagyságos főszolgabíró úr, s a nincstelen zsellér nem más, nem kevesebb, mint a módos nagygazda. Féltem az írót, - fejlődésének legközelebbi állomása ennek a belső tagozódásnak regényeiből eddig hiányzó rajza lesz. Évtizedekkel Móricz írásai után.

Pedig volna egy másik út is: nehezebb, rögösebb bár, - leszokni a lecketanulásról.