Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 6. szám · / · FIGYELŐ · / · Illés Endre: A TÖRTÉNELMI REGÉNY KONJUNKTÚRÁJA

Rabinovszky Márius: A DEBRECENI ADY-TARSASÁG KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSA

Debrecen az első és egyetlen magyar vidéki város, melyben modern képzőművészeti egyesülés létrejött és eredménnyel működik. A debreceni Ady-Társaság néhány lelkes tagja hosszú évek óta küzdött, hogy megtörje a keleti vég súlyos közönyét az ábrázolóművészetekkel szemben. Ennek előfeltételét mégis csak az a miliő teremtette meg, melyet ma a Déry-múzeum nyujt. A Déry-múzeum a hajdúság népszerű kulturális centruma lett. Évente tízezrek látogatják, a környező tanyákról beözönlő ünneplők csakúgy, mint az egyszerű városi polgárság, az intelligencia és a diákság. A múzeum kitűnő szemléletességgel elrendezett archeológiai, néprajzi és művészeti anyaga, a pompás, kényelmes előadóterem s a két kiállítóhelyiség bő lehetőséget nyujt hatékony művészet-népszerűsítő tevékenység számára.

Ami a debreceni Ady-Társaság képzőművészeinek kiállításán meglepett, az e kis tárlat nyugateurópai szelleme volt, anélkül, hogy helyi és általános magyar vonatkozásokat nélkülöznünk kellett volna. A két teremben hat festő állított ki s egy szobrász, Medgyessy Ferenc, akit, bár Pesten él, Debrecen ma már büszkeséggel vall magáénak. A Társaság hat festője közül Budapesten még kevéssé ismert tehetség Senyei Oláh István, aki zsíros nehézvonalu tájakat fest és parasztian lomha, groteszk figurákat. Káplár Miklós, aki Rippl-Rónainál tanult, ma külön utakon jár: hortobágyi tájai, tiszta, magas égboltukkal, éles, híg levegőjükkel, minden romantikától mentesen szuggerálják a pusztai hangulatot. Vadász Endrét (mostani kiállításáig az Erestben) pikáns rézkarcai alapján ismertük (ő ma a fiatal nemzedék legeredetibb rézgrafikusa); a festészet területén még nem egészen otthonos, de nem kevésbé tehetséges; sokat ígérnek fanyarédes színösszétételei és szeszélyes akcentusai. Nem eléggé élesen rajzolódott ki a debreceni kiállításon Betky Irma művészi profilja. Nem úgy gáborjáni Szabó Kálmáné, akinek izmos, eleven, egyéni fametsző-stílusa már régen «beérkezett» s máris félreismerhetetlen hatással volt egynémely fa- és linometsző grafikusra. Szabó festményei még nem jutottak el a grafikák érettségi fokáig, szerkezeti gazdagságáig, de koncepciója évről-évre tisztul. Világos, főleg hidegjellegű színekkel dolgozik, széles, folyékony, összefoglalt formákkal, gyakran rálátással és átlós perspektívával. A debreceniek csoportjában Félegyházy László a legabsztraktabb fantáziájú. Képeinek festői alapja a tárgyi elemet csak alig sejtető elvont színes sík-szerkezet, melyen körvonallal jelzett figurák hatolnak át. Színei Kádár finomságára emlékeztetnek, de ritmusa nyugtalanabb Kádárénál.