Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: KIÁLLÍTÁSOK

Bernáth Aurél kiállítása

Végre ismét egy olyan kiállítás, melyre büszkék lehetünk, mert egy kiemelkedő és egészen sajátos alkotóegyéniségnek művészetét tárja elénk. S ha új magyar művészetről beszélünk és ennek az új művészetnek érvényesülését kívánjuk, Bernáth Aurélt ama néhány művész közé kell számítanunk, akik mai képzőművészetünkben a legmagasabb fokot jelentik.

Bernáth nem könnyen megközelíthető művész, mert nagyon távol áll a megszokott sablónok világától. Az emberi léleknek olyan finomságaival ékes, melyekkel nagy tömegek nem rendelkezhetnek s amelyeket csak későbbi idő vihet át szélesebb rétegek tudatába. Bernáth képeit csodálatosan finom átszellemültség hatja át. Külső témái önmagukban jelentéktelenek, de tárgyi szépségük külömben is mellékes, mert festményeinek igazi témája emelkedett, sőt transcendens elkülönülésben jelentkező és fölötte gazdagon változatos belső izgatottsága. Az ebből keletkező komponálásban egyaránt nagy szerepet játszanak a tér, a tárgyak, de semmivel sem kevesebbet a színek is, még pedig egymást támogató, feloldó, sőt néha egymást felélő erővel. Viziója merész erővel alakít át mindent, amit emlékezete valaha felvett magába. Ama művészeink közé tartozik, akik egyáltalában nem törekednek az úgynevezett természetet láttatni, hanem egészen külön világot varázsolnak elénk. Valamikor ez a világ egy kissé még izgatott volt, ma már sejtelmesen nyugodt és egyszerűnek is látszik, pedig nagyon komplikált. Nem ád erős, kiáltó hangsúlyokat, de minden ízében megdöbbentően szuggesztív, az az érzésünk, hogy nem lehetne más, vagy több, mint amilyen. Átszellemült, de nem elvont, mert átszellemülése nem gondolati, hanem az érzékek egészen különös és szinte egyedülálló elfinomodásában gyökerezik. Teljesen uralkodik a néző képzeletén, akit eddig még csak nem is sejtett újságokkal lep meg, különösen olyan gyönyörű színjátékokkal, amelyek valósággal meghökkentik.

Bernáth Aurél kiállításán látható a legfiatalabb szobrásznemzedék egyik igen tehetséges tagjának, Mészáros Lászlónak néhány szép műve is. Majdnem egytől egyig bizonyságai annak, hogy Mészáros a jövőben jelentős szerepet fog játszani képzőművészetünkben.

Hüvös László szobrai

A Mária Valéria-utcai képzőművészeti szalónban érdekes példája látható annak, hogy szobrászaink egy része milyen stílusingadozásokon ment át az utolsó két évtizedben. Hüvös László is Rodin lenyügöző egyéniségének hatása alatt kezdte művészpályáját. De ugyanakkor nem zárkózott el a francia szobrászat egyéb befolyásaitól sem és körülbelül olyan modorban dolgozott, mint ama párisi szobrászok, akik Rodinnel kacérkodtak ugyan, de emellett ügyesen alkalmazkodtak a párisi középosztály jóval szelídebb, szalónszerűbb ízléséhez; amit külömben nem kell súlyosan terhükre írnunk, mert magának Rodinnek is voltak könnyebb, eladásra szánt jámborabb, társaságbeli szobrai.

Aztán keményebb, szobrászibb idők következtek. Egyszerre felhangzott egy új program, amely kifogásolta a divatos szobrászat festőiségét, anyagszerűtlenségét, irodalmiaskodását, a statika hiányát és így tovább. Hüvös László is meghallotta az idő szavát, elpártolt egy kissé bálványaitól és egyszerűbb, nyugodtabb, szobrászibb alkotásokra tért át. Alkalmasint ebből az időből való néhány szépen mintázott jellegzetes és nyugodt mellszobra. De itt sem állott meg, ismét változott, a mai szobrászatnak egy habarcsszerűen mintázó modora kerítette hatalmába és ebben az inkább külsőséges, mint lényegbe vágó modorban is hűséges tanítványa lett mestereinek. Most is anélkül, hogy különösebben különváló egyéni alakításig jutott volna.

Az UME és KUT együttes kiállítása

Ez a két eddig külön haladó, de körülbelül hasonló törekvésű egyesület most együttes kiállítást rendezett a Nemzeti Szalónban. Valóban szerencsés pillanatban, amikor dokumentálni kellett, hogy van új és jelentős magyar művészet, mely bebocsátást kér a Műcsarnokba, hogy onnét eredményesebben küzdhessen érvényesüléséért. Sajnos, az összeállítás már nem olyan szerencsés, mint az időpont választása. Bernáth Aurélnak, Szőnyi Istvánnak és Aba-Novák Vilmosnak csupán kisebb igényű alkotásait mutatja be, a vezető egyéniségek közül csupán Márffy, Berény és Egry vannak erejükhöz méltón képviselve.

A többiek derekasan kitettek magukért és így mégis egy jó színvonalú kiállítás jött létre. Bornemissza Géza, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Derkovics Gyula, Farkas István, Ferenczy Noémi, Kmetty János képei mellett úgyszólván majdnem minden kiállítót fel kellene említenünk.

Az idősebb nemzedékekből is eljöttek néhányan, hogy együttérzésüket a fiatalsággal bizonyítsák, így Csók István, Vaszary János, Kernstok Károly, Medgyessy Ferenc és remek plakettjeivel Beck Ö. Fülöp.

Különösen hangsúlyozott kiemelést érdemel a szobrászati rész, ahol Pátzay Pál, Varga Oszkár, Vilt Tibor, Csorba Géza alkotásai igen jó képet adnak az új szobrászati törekvések értékességéről.

A fiatalok között természetesen még fiatalabbak is jelentkeznek, közülök Beck Juditot említjük föl, aki egy érdekes új technikával, üvegre festett olajfestményekkel lepi meg a látogatókat.

Pótlás egy beszámolóhoz

A Nyugat november elsején megjelent számában írtunk a Mária Valéria-utcai szalónnak képkiállításáról. A kéziratnak utolsó lapja elnézés folytán nem került a szedő kezébe és így a cikk vége kimaradt. Félreértések elkerülése végett ide iktatjuk:

«A kiállításon Iványi-Grünwald Béla néhány festménye is látható. A mester ezúttal is gyönyörködtetett gazdagon omló lágy festőiségének dús szinességével.»