Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és novella

Török Sophie: KARÁCSONY KOLOZSVÁRT
Szabó Dezső regénye - Káldor

Szabó Dezső hallotta sírni az emberi szenvedés minden Stradiváriusát, s e mély élményből a következő mesét alkotta meg: Szücs Barnabás, egy gyárkémény nagy író, iszonytató zivatarban megy haza albérleti lakásába, a szél letépi kabátját, szájába berohan az ég csurgása, hátán hideg patak áramlik, de ő szelíd alázattal megy tovább erdőn, bokron, szélen át, végül egy erdőcske szélén eléri a sárgasírásu házat s mély orgonahangján üdvözli a szállásadónőt, aki azonban ekkor éppen haldoklik, kiskorú leánya, bizonyos Fityfirity pedig éhes és fázik - minden úgy, akár a mesében, csak éppen nincs Karácsony éjszaka. De azért a nemesszívű özvegy még azon éjjel meghal és gyermekét utolsó hörgéssel rábízza Szücs nagyságos urra, közben rettenetesen fuj a szél, csikorognak a zárak és persze nagyon hideg van. Másnap az «író bácsi», vagyis a «modern Magyarország legnagyobb drámaírója» eltemetteti a szegény mamukát és hősen nekivág a nagyvilágnak, hogy pénzt teremtsen az árva számára. De pénzt se a színigazgató nem ad, se a bankvezér, se a barátok, a nagy drámaíró tehát egy külvárosi kocsmában kényszerül rábeszélni egy neves betörőt arra, hogy együtt csináljanak meg egy kiadós kis betörést. Miközben az elhagyott villa feltört szobájában éppen zsákbaszedik az elvinnivaló drágaságokat, véletlenül egy csecsemő akad kezük ügyébe, erre Barnabás úr nagylelkéből zokogó nagy kérlelés és Puty-puruty édes gügyögőcske kezd hulladozni, addig-addig, míg rájön, hogy gyerek előtt nem lehet lopni. Némi egymásnak szegzett revolveresdi után a betörőtárs mérgesen elmegy, a gügyögő gyárkémény pedig tejet melegít és megcucliztatja a csecsemőcskét, ilyen szíve van, közben azt is eldönti, hegy még holnap meglátogatja szegény anyja sírját. Hát ezalatt persze hazajönnek a ház urai, megint revolver, az író ezt úgy oldja meg, hogy szalonszerű bemutatkozással odaveti elsodort nagy nevét, hiába: jön a rendőr, jön a Markó. De a regény még tovább tart. Az író kiszabadul, meglátja egy plakáton, hogy időközben ellopták megölt falu drámáját, visszamegy a régi lakásba és dermedten zihálni kezdi: hogy Fityfirity! De üres a fészek, az árva egy hátrahagyott levélben közli csupán, hogy elvitték őt Kolozsvárra a nagymamához. Több ívnyi rémségek után végre Szücs Barnabás is elér Erdélybe, most már pontosan Karácsony éjjel, még életben találja a megőrült Fityfirittyet, ki boldogan hal meg karjaiban, ezekután a drámaíró felakasztja magát a kunyhó gerendájára.

Szabó Dezső előszavában azt állítja, hogy ez egy kitalált mese és véletlenül sohsem történt meg. Ez könnyen hihető. De nem is éppen az a hibája, hogy ki van találva. Füzetes rémregények is ki vannak találva, csakhogy rendszerint jobban. Ebben a műben szinte minden oldalon hörögve, hördülve és dübörögve sírnak, különböző tárgyakat és személyeket ok nélkül meghatottan csókolgatnak - ez a nagy szeretet és érzelmesség nem tesz jót Szabó Dezsőnek. Pamflettet viszont egész ügyesen tud írni, sőt, helyenkint zseniálisan. Akármilyen képtelenül rossz ez a mű, el kell ismerni, hogy ahol műfaja pamfletté alacsonyodik, ott írójának művészete váratlanul fellobog. Így a regény egyetlen mulattató fejezete a bankvezérnél tett látogatás gyilkos részletezése. E fejezet olykor dühöngő humorérzékről tanuskodik, s oly élményszerű benyomást tesz, mintha a szerző maga is tett volna ily pénzügyi kirándulást a nagyúrhoz... Ilyesmi sem példátlan a világirodalomban. Már a reneszánsz Aretinója is kedvvel űzött efféle portyázást. Csakhogy Szabó Dezső még klasszikus tógát sem ölt.

Előszavát e történelmi sorokkal fejezi be: «Látod fiacskám, így jár az, aki nem vigyáz magára. Ez írta az Elsodort Falut. Megbűnhődött érte szegény.»

Valóban a túlbecsültetés rendesen magában hordja a bűnhődést. Igen modern és raffinált módját a bűnhődésnek.