Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 18. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: MUNKÁSFOTOGRAFIÁK

A Munka című folyóirat a köréje csoportosuló munkásfényképezők felvételeiből nemrégiben kiadott egy füzetnyit, amivel igen érdekes bizonyságot szolgáltatott arra, hogy a fényképezés mennyire tért hódított még az élettel küzködő néposztályokban is, de egyúttal arról is tanuskodik, hogy a fotografálásban uralkodó ízlés mennyire megváltozott a legutóbbi években.

Nagyon nehéz volna általánosságban meghatározni, hogy mi a fényképezés. Hiszen a teljesen gépszerű ismétléstől kezdve a majdnem szabaddá vált képszerű alkotásig annyi válfaja és annyi átmenete van, hogy termékei egy kalap alá semmiképpen sem foghatók. Minket ebben a rovatban természetesen csak művészeti vonatkozásai érdekelnek és így a Munka «A mi életünkből» címmel kiadott első fotokönyvét is csak ebből a szempontból beszéljük meg.

Azzal mindenki tisztában lehet, hogy még a képszerű hatásokra törekvő fényképezés sem jelent teljesen szabad és korlátlan művészetet, mint ahogyan például a festészet az. A festőművész minden korlátozástól mentesen csak lelkiségétől determinálva alkot, a fényképészt azonban két irányban is köti helyzete, egyrészt az optikai kép qualitásaival, másrészt pedig a fényképező gép lehetőségeivel. De ezen a mindenesetre erős korlátozottságon belül a felvételt készítőnek még mindig eléggé tág keretek között áll módjában az, hogy önönmagát, a kor ízlését, vagy társadalmi körülhatároltságát belévigye a felvételbe. Az alakításnak ez a lehetősége, bár mint mondottuk kissé korlátozott módja, bizonyos művészi színt vihet belé a fényképbe, ami még nemrégiben is azt a túlzott felfogást eredményezte, hogy a fotografálás is művészet. De ha ez minden vonatkozásban nem is igaz, kétségtelen az, hogy a művészethez hasonló vonások benne is érvényre tudnak jutni.

Ez magyarázza azt részben, hogy a fényképezés a technika szolgáltatta bámulatos haladás teljes kihasználásával mért terjedt el napjainkban olyan szinte bámulatos nagy mértékben. Hiszen a pusztán sportszerűen, szórakozásból, vagy emlékszerzésből űzött fényképezésen túl nagyon sokan valami nemesebb intentióból is fotografálnak: a bennük élő kisebb-nagyobb képzőművészeti hajlandóságok kielégítéseért. Rajzolni, vagy mintázni csak keveseknek adatott meg, de sokan rendelkeznek azzal a tehetséggel, hogy valamely jelenséget képszerű beállításban hangsúlyozzanak ki fényképeiken és így az alkotásnak legalább látszatát élvezhessék.

Ez a tendencia ezeken a munkásfotografiákon is jól észlelhető. Túl minden dokumentumkeresésen, túl minden szocialista irányú progandatörekvésen, túl minden világfelfogásbeli hangsúlyozottságon ezek a fényképek, mégha tudattalanul, sőt néha tudatos célok ellenére is, képszerűek, vagy egy régi, elkoptatott, de örökké igaz szóval: szépek is törekednek lenni. Persze a mai képszerűség egészen más, mint a még nemrégiben is divatos volt. Talán még egy évtized előtt is az úgynevezett művészi fotografia majdnem minden törekvésével a festészetet majmolta. Ami festői téma volt, az volt a fényképészeti is, tájképben, portréban és csendéletben egyaránt. Ahogyan a festők láttak, úgy látott a fotografus is, miközben teljesen megfeledkezett arról, hogy a fényképezésnek vannak olyan sajátosságai, melyek önállóan is kihasználhatók és olyan széppé alakíthatók, amit a festészet nem tud nyujtani.

A fényképészeti ízlés gyökeres átalakulása azonban nem önmagától jött; ismét egy képzőművészeti irány utánzásában született meg. Az új jelszó az új tárgyilagosság jelszava volt. Ennek kérlelhetetlen naturalizmusát a fényképészeti felvétel kegyetlen és hűvös hitelességével nem volt nehéz utánozni. Sőt nem egy vonatkozásban a legkérlelhetetlenebb megvalósítást követelő alapelvet, a hűséget a géppel könnyebb volt megközelíteni, mint a kéz lassú és kevésbé biztos munkájával. De nagy tévedés volna azt hinni, hogy ebben az új tárgyilagosságban a képszerű beállításra való törekvés és ezzel az egyéni, vagy mondjuk osztályszerű kiválogatás lehetősége lecsökkent volna. Sőt fokozott mértékben tudott érvényesülni a merészen egyszerű és hétköznapi, vagy propaganda ízű témák kiválogatásában és a kép ama gyakran meglepően új kivágásában, amellyel az a valóságból egy-egy motivumot kiragadott, mert hiszen ez a fényképezés is csak motivumokkal tud és akar hatni. Az eddigi fotografálásnál jóval kevesebbet kendőz és hallgat el és nem törekszik a festő ecsetjének sajátságait másolni, hanem a gép szolgáltatta feltétlen precizitásra támaszkodik.

A Munká-nak e fotokönyve ennek az új fotografáló iránynak egy érdekes válfaját mutatja. Csupa alulrúl jött, legtöbbnyire csak önmagát iskolázó embernek állásfoglalása az élet jelenségeivel szemben. A természet ma még nem igen érdekli őket, már annál a gyökeres szakításnál fogva sem, amellyel az eddigi fényképezéssel szembehelyezkednek. Betartják a maguk elé írt programot; életük történéseit, helyzeteit, jelenségeit, tárgyait ragadják meg és alakítják a fényképező gép segítségével képpé. Teljes technikai tudással és gyakran eredeti és megkapó ízléssel is. Néha még belé-belé tévednek a régebbi művészet szolgáltatta jelenetnézés, vagy zsánerszerűség kereteibe is, de igen gyakran merész és meglepően új nézési helyzetekre építik fel képeiket.

Egy-egy dolgozó munkás merész alul-vagy felülnézetben, meglepően festői kihajlásban vagy nekilendülésben e rovat szempontjából mindenesetre többet és művészileg igazabbat adnak, mint a nyomornak kegyetlen naturalizmussal felvett olyan dokumentumai, melyek mögül nagyon gyakran kisír az osztálytendencia; ami lehet igen kitünő szocialista érdem, de művészi alakítás szempontjából vagy közömbös, vagy néha még inkább ártó tünet.

Ha végignézzük ezt a füzetet, lehetetlen meg nem állapítanunk, hogy minden egyéni különválás mellett is a felvételeknek van valami ennél erősebben jelentkező közös jellemvonásuk. Van bennük valami kollektivitás, ami egyáltalán nincsen ártalmára művészi értéküknek, hanem ellenkezően: javukra válik. Egy mai nap mindjobban előretörő társadalmi rétegnek erős öntudata és önbecsülése nyilvánul meg bennük, ami jókora lendületet és az egyénin túl általánosabb igazságot ád szépségüknek.