Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám

Peter Egge: Fiatalemberek
Részlet egy készülő regényből

A Nyugatnak

(A lány 21 éves, gazdag. A férfi 27 éves, sokat próbált, szegény papfiú. Ujságíró. A lány titokban szereti a férfit. Egy darabon együtt mennek a lány otthona, a Kringstad-villa felé. Idő a mult század fordulója.)

A hegygerincről jól látszik a síkságon csillogó város, folyó és fjord. A férfi nem gondol kifejezéseire, csak a lány őszinte, naív és bizsergető kérdéseire. A lány egyszerre nő és gyermek. Szinte árad belőle a melegség. S a férfi rá is szorul. Magányos ember. A lány bizonyára nem kivételesen okos, de annál bátrabb teremtés. Megveti a lemondást.

- Nem babonás? - kérdezte hirtelen.

- De, sajnos.

- Hallottam, Norvégiában legföljebb három nemzedékig marad meg egy-egy vagyon.

- Igen, úgy látszik.

- Csakhogy én már a negyedik nemzedékből származom. Szépapám, Christian Langsted, 1783-ban vándorolt ide Slesvig-Holstenból. S gyorsan meggazdagodott.

- S most fél, hogy elveszti vagyonát?

- Ne nevessen ki. Jósnőtől jövök. Az asszony nagyon biztatott, hogy szegényen halok meg.

- Kávéüledékből jósoltatott?

- Nem, tenyeremből.

- S bántja ez a jóslat?

- Dehogy!

- Nem hisz benne?

- Sőt, hiszek.

- Dolgozni fog?

- Még nem.

- Nyilván egy szerény polgári otthon úrnője lesz.

A lány némi hallgatás után fölnézett a férfi kemény, élesvonalú arcába. Ez az arc egy szép, de ökölbeszorult kézre emlékeztetett.

- Nem félek a jövőtől. Az egész élettől sem.

A férfi elmosolyodott.

- S hogy válnék el hátaslovától, Arabellától?

- Eh! Ne mókázzék! Búcsúnk percében lelövetném Arabellát. Senki se sajnálkozzék rajta.

- Bizony, kisasszony, nem mindenki alkalmas a szegénységre. Ehhez különös képesség kell. Ritka képesség. Aki bírja a szegénységet, nem retteghet tőle. Ez a tapasztalat erőssé és büszkévé tesz. S megtermékenyíti az agyat és szívet.

A lány elrévedt. Önkénytelenül lefékezte járását. S csak sokára mondta ki:

- Úgy-e, bennem nincs meg ez a képesség?

- Nem bízik magában?

A lány lesütötte szemeit. S újra lassított.

- Nem, nem. De feleljen.

Majdnem elérték Kringstadot. Innen új ösvény ágazott le a főútra. Megálltak. S a férfi mondta:

- Állítólag a pénz csak művelt öregekhez illik. Viszont a szegénység mindig a nyugodt, céltudatos ifjak kincse. Akik hittel vállalják lelkük parancsait.

A lány túlnézett a férfin. Szemeiből álmok és emlékek csillogtak ki. S képén könnyű pirosság fénylett el.

Ekkor a férfi megemelte kalapját:

- Isten vele, kisasszony.

A lány odanyújtotta kezét:

- Isten vele, Rist úr. Köszönöm, hogy idáig kísért.

Elváltak. A lány váratlanul megfordult:

- Bocsánat! Még egy kérdést. Tegnap olvastam, hogy a boldogság ócska, emlékkönyvi fogalom. - Igaz ez?

A férfi néhány pillanat mulva felelt:

- Hogyne, az író számára. - Aki sose találkozott vele, hogy formálja meg? - Szegényhez aligha ereszkedett le.

A lány tünődve hallgatott. Úgy nézett a fjordra, mintha lentről várna választ. A férfi folytatta:

- Maga másnak képzeli a boldogságot, mint én. Remélem, egyszer rájön tévedésére.

- Mégis megtalálom! - csattant föl a lány. S a férfi sajnálkozva tért ki:

- Föltétlenül.

A lány hálásan mosolygott. S a férfi egyszerre fölnyikkant.

- Mit nevet?

- Nos, a boldogság főkérdése, hogy megtaláljuk-e vagy sem. A többi mind mellékes. - Isten vele, kisasszony.

Levágott az útra. A meredek lejtőn néhol szaladásra kényszerült. Mintha pajkoskodott volna.

A lány lenézett néhány pillanatra; közben kacagása majd kibuggyant.

Aztán tétován ment tovább.


 

 
Peter Egge