Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 5. szám · / · Figyelő

Regény és széppróza

Török Sophie: A Manci
Bródy Lili regénye - Athenaeum

Bizonyos, hogy nem minden mulatságos olvasmány jó könyv is egyúttal. Vannak írásművek, melyek kétségtelenül ötletesek, szórakoztatók és ügyesen változatosak - mégis olyanok csak, mint az üres szipka: csak levegőt pipálhatsz belőle. Ezért célszerűnek látszik az írókat három csoportba osztani: vannak jó írók, rossz írók és vannak ügyes írók.

Bródy Lili bemutatkozó regényével még nem lépett az ügyes írók sorába.

Ő még korántsem olyan ügyes, mint pl. Ursula Parrott, akinek szemfényvesztő bravúrjai úgy aránylanak Bródy Lili naiv közvetlenségéhez, mint Newyork az Erzsébetvároshoz. Bródy Lili még válogathatna a lehetőségek útjai közt, egyelőre úgy látszik, hogy szívesen vállalná az Ex-feleség babérjait, s könyve jó lendületet vett ez irányban, mert bizonyára nagyobb példányszámban fogyott el, mint pl. Móricz Zsigmond «Barbárok» kötete.

«A Manci» kedves és mulatságos olvasmány, olyan természetes és közvetlen hangon van írva, amilyen természetes közvetlenséggel szokás diskurálni a villamosban vagy kávéházban. De közvetlensége gyakran útszéli közvetlenség, egyszerűsége sokszor silány, mint az egyszerű vásári posztó. Olyan ez a regény, mintha egyetlen mondat volna, akár az öregasszonyok levelei, a felelőtlen fecsegők naiv lendületében. Látszik, hogy ez az író minden kompenzációs tudástól istenien ártatlan, az előre megfontoltság és szigorú önuralom démonai sem bántják őt soha.

Szerkezetileg a regény két részből áll: az ostoba, közönséges, könnyűerkölcsű Manci, - s a kiművelődött, megtisztult és diadalmas Manci. Más szóval: ahogy megtörténhetett volna, - s ahogy jó volna. Még máskép, ahogy Szomaházy cukros neobiedermeyer regényében már megírta: elindul a szegény gépírónő és meghódítja - a bankigazgatót. Persze, sok mindenben különbözik Bródy Lili Szomaházytól, hiszen a kor egész ízlése megváltozott húsz év óta, s a hasított szoknyás pikáns-édes démontól eljutottunk a piszkos ingblúzban feketekávézó «lelkiélet»-ideáljához. Maga az ideál azonban nem változott lényegesen: Szomaházy bűbájos gépírónője kikacérkodja magának a bankigazgató férjet, - Bródy Lili hősnője pedig a lelkiélet komplikáltabb és nehezebben megtornászható útjain át jut el ugyanoda: a prokurista szeretőtől a bankvezér férjig. Abban mind a két mű egyetért: hogy a küzdő nő értékének egyetlen jutalma, s egyenes útja, hogy az alacsonyrendű otthoni nyomorúságból a saját villa és saját autó magasabbrendű légkörébe dicsőüljön. A Mancinak bizonyára érdemes volt nyomorék barátnőjétől komoly könyvcímeket tanulni és a csúf külvárosi argot helyett szép művelt vezércikk-stilust tanulni - e fáradságért meg is érdemelt volna egy szolíd és törekvő férjet, - de mindjárt bankigazgatót! Nem, Bródy Lili nem járt el helyesen evvel a jól szituált happy end-del! Másfajta befejezés világításában az egész regény magasabb nívót érne el, mert minden sok hibája dacára tehetséges író műve ez. Tehetsége ugyan egyelőre elveszni látszik a zsurnalizmus dzsungeljében, a sokat és könnyen és felelőtlenül írni-akarás rossz iskolája minden lapján megtalálható, s legötletesebb miliő-festése közben is el-el téved a szines-riport ingoványa felé; de minden bűnös pongyolasága mellett is eredeti hangon tud szólni, közhelyfilozófálása naiv és unalmas, de tud okos is lenni, szellemes és talpraesett. Gyakran érzelgős és álfölényes, de váratlan meleg és őszinte hangokkal is meglep, s van egy-egy jól sikerült pillanatfelvétele, mely jó szemről tanuskodik, s egyéni hangulatot áraszt. A Manci egészben véve egy rokonszenves ember írása, de nem rokonszenves az ambició, amelyben e mű született.