Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 3. szám · / · Figyelő · / · Tudomány és kritika

Illyés Gyula: Petőfi és a nép
Terbe Lajos tanulmánya

Mit vett át Petőfi a néptől, - mit vett át a nép Petőfitől, - már ezek az alcímek szinte az egyszerű adatgyüjtés nívójára szállítják le a könyv címét, a valóban nagyszerű problémát. Milyen közösségben marad a költő azzal a népréteggel, amelyből származik, ez a kérdés, még Petőfi esetében is, napjainknak egyik legizgatóbb kérdése. Az írók, a kicsik és nagyok egyaránt, mint valamikor a politikusok, szükségét érzik, hogy «gyökereik legyenek», hogy valakiknek nevében szóljanak; ezt különben már az esztéta is elvárja tőlük. Hogyan képviseli a költő a miliőt, mit fejez ki annak az osztálynak szellemiségéből, szokásaiból, törekvéseiből, amelyhez rendszerint csak gyermekkora, vagy szülei révén van köze? Ezt Petőfi és általában a népies iskolák esetében csak a külsőségek, a formák, lehet mondani, a versformák szempontjából ítélték meg. Petőfi például eddig ezek szerint azokban a verseiben volt népies, amelyeket a népdalok ritmusára írt. (A zseniális Fazekast valószinűleg azért nem sorolták a népiesek közé, mert hexaméterben írt. Kisfaludy és Czuczor viszont a népiesség «előfutárai.»)

Terbe Lajos még kísérletet sem tesz, hogy ezt a problémát elmélyítse s így tanulmánya, ismétlem, inkább folklorisztikus adatgyüjtés, illetve legnagyobb részben az eddig is ismert adatok új elrendezése, de még ennek is meglehetősen henye. A Sándor-versben írt János Vitéznek azt a részletét, ahol Kukorica Jancsit a pusztán meglepi a vihar, összeveti a «Ha látom a fergeteg elejét» kezdetű népdallal (melynek üteme 4, 3, 3) s megállapítja, hogy a kettő versformája ugyanaz! A népdal keletkezésére és a kezdő, látszólag értelmetlen természeti képre vonatkozólag pedig még a legutóbbi elméletekkel sincs tisztában. Petőfi népiességéről beszélvén, szót sem ejt a legfontosabb momentumról, amely pedig szerintünk a legnagyobb szerepet játszotta abban, hogy a költő a nép felé «fordult»: a demokráciáról, a forradalomról, arról az izzó király- és arisztokrata-gyűlöletről, amelytől Petőfi lángolt.

Terbe Lajos könyvének kétségtelenül legérdekesebb része, ahol saját népdal-gyüjtéséről közöl részleteket. Ez új volt, szép volt; ha az egész könyvet ezzel töltötte volna meg, még hálásabbak lettünk volna néki.