Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 17. szám · / · Kosztolányi Dezső: Balassa Bálint

Kosztolányi Dezső: Balassa Bálint [+]
III.

Bálint, az unokaöcs, a költő a vitézek oskoláját járja. A mohácsi vész régi, korhatag nemzedéke után az ifjabbak végvári katonának csaptak föl. Ebben az egészséges, népibb tömörülésben találkozik akkor minden derekas nemesúrfi. Hosszú, egész testüket fedő pajzsot viselnek, lobogó kópiát, párduckacagányt. Szerecsen lovakon nyargalják a trombitaszótól lármás mezőt, hogy lest hányjanak az ellenségnek, portyázzanak, szabad kalandra. Boldog hadnagyi napjai ezek. Minden gyönyörű. A ligeterdő: sétálópalota. Még a holttestek is szépen fekszenek: koporsójuk a vadmadár gyomra. A fáradság: mulatság.

Minden jel arra vall, hogy eleinél nem lesz alábbvaló. Rudolf császár koronázásakor ő hordozza Tótország zászlóját. Az ünnepi előadáson részt vesz s mint alakos aktor megostromolja azt a deszkákból rótt játékvárat, melyet később a nép mulatságára fölgyujtanak. Juhásztáncot is lejt a császár magas színe előtt, guggon, föl-fölugrálva, a földre bukdosva, szétterpesztett lábbal.

Hamar paripái vannak, szilaj vadászsólymai, jeles kutyái. Ez a gyermekember át-átnéz az egri várkapitány feleségéhez is, Ungnád Kristófnéhoz, Losonczy Annához, aki Losonczy Istvánnak, a temesvári vértanúnak fiúsított leánya, gazdag is, szép is. A várkapitány komor, őszbecsavarodó úr. De felesége is túl van már első fiatalságán. Jóval idősebb, mint Bálint, aki tízéves korától fogva ismerte és szerette őt. «Hattyútársát» az egri várkapitány, a «sólyom» elragadta. Most újra lobog benne az, amit nem lehet elfojtani. Az akkori divat szerint verse fejébe fonja páros nevüket, achrosticon-ba: Balassa Bálinthé - Anna. Az asszony kacér és magakellető.

Ez az elkeseredett trubadur 200 aranyért áruba bocsátja kardját, Báthory István ellen indul, mint zsoldos. Embereit megugrasztják, őt lefülelik. Az erdélyi fejedelem kegyes iránta. Gyulafehérvárra küldeti mint foglyot. Ott vígan lakozik, szép leányzókat és asszonyokat szédítve. Borbáláról, Juditról, Katáról kapunk hírt. A szultán, aki ismeri a törökverő Balassákat, Bálint kiadatását követeli a baráti erdélyi fejedelemtől. Ekkor Lengyelországba szöktetik s itt Báthory István, már mint lengyel király, fogadja őt úri gráciával és vendégli úri asztalánál.

A bécsi kamara görbe szemmel tekint erre a cimboraságra, Rudolf császár hűségesküt vár tőle. Haza is jön. Az egri vár alatt telepszik meg s ott a szeszélyes asszony szívét vívja, váltakozó sikerrel. Egyszerre olyasmit hallani felőle, amin mindenki elszörnyed. Karácsony hetében papot vesz maga mellé, néhány kipróbált vitézt, a templomba megy, kézen fogja első unokahugát, Dobó Krisztinát, akinek férje csak négy hónappal azelőtt halálozott meg s a papot arra kényszeríti, hogy azonnal eskesse őket össze. A szertartás után a sárospataki várba ront. Katonáival rajtaüt az őrségen, lefegyverezi, hogy így csellel vegye birtokba a várat, melynek újdonsült felesége csak harmadörököse. Embereit azonban visszaverik s őt is kikergetik a várból. Az atyafiak - a Dobók - pörök és rágalmak özönét zúdítják rá. Kutyahitű töröknek, csalárdnak, vérfertőző bujának titulálják. Erre ő, aki fia Sulyok Annának, a protestanizmus e «dajkájának», váratlanul kitér a katolikus hitre, arra számítva, hogy a pápa majd pártjára áll. Nem teljesül reménysége. Házasságát a Szentszék érvényteleníti. Felesége faképnél hagyja. Közben elhuny Ungnád Kristóf, de Anna semmi kérésre-könyörgésre se lesz az övé, az a nő, akit ő Julia és Coelia néven annyiszor magasztalt verseiben, sértődötten elveti magától, másnak nyujtja kezét.

Mit tudunk még róla? Se szeri, se száma kisebb-nagyobb csinyjeinek. Kijelenti például, hogy azért is «nagy úr lesz, ha egyébképen nem is, a férfiassága után». De nem férfiassága után él. Időnként lócsiszársággal és borcsiszársággal foglalkozik. Ha nincs pénze, vásárütéssel segít magán. A vásárt akkor tanácsos megütni, miután a kalmárok már túladtak java portékájukon s hazafelé kocognak, elégedetten dörzsölik kezüket és zacskóikban csörögnek az aranyak. Többízben kísérli ezt meg, sohase hiába. Előbb a dömsödi vásárt rabolja ki s gúzsba köt 4 török és 3 zsidó kereskedőt, de éppily emberül serénykedik a gyarmati, turai vásáron is, mikor 50 társzekeret tetejez zsákmánnyal és 20 kereskedőt, 130 törököt ejt rabul. A budai basa váltig panaszkodik hivatalos átiratában: «Balassa Bálint volt az előttük járó».

Irígyei, haragosai elől «a darvakkal és más madarakkal» ismét Lengyelországba bujdosik. Egyszer tavasz jöttén még visszatér, de csak azért, hogy meghaljon, itthon.

 

[+] Előszó a Franklin Társulat nemsokára megjelenő új Balassa-kiadásához.