Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Fenyő László: FOGADJATOK BE
Friss Endre versei

Ó, engedd, hogy bolyongva el-elérjem
köpenyed szélét, láthatatlanul lebegő!

A költészet az a «láthatatlanul lebegő», amelynek köpenye-szélét el-elérni szeretné ez az áhitatos lélek. Sikerül-e neki? Ha a kérdésre csak igennel és nemmel lehet válaszolni, mondjunk határozott igent, nem egy vers példázó tanusága szerint. Az arc, amelyet e versek mögött megkereshetünk, kissé elmosódott. E költői vidék tenyészetének nincsen kiötlő jellegzetessége, uralkodó színe, mely a szemet emlékezni megsegítené.

Bizonyos költői szándék, nem bántó, éppen csak önmaga által felismert s ezáltal tudatossá vált szándék kitetszik e versek együtteséből: a költő a maga városba-szakadt társtalanságát a természetbe való visszavágyódásával véli izgató költői-itallá elegyíteni.

Nehéz itt élni, hol mindenki
másfele hajlik s úgy néz rám
vissza, mint idegenre.

Kinek is nyujtsam itt kezemet,
a szemeim bizalmát, a lelkem
buggyanó csókját.

Nem kell ez nékik, mosolyognak
és eltolnak, mintha krinolint
kínálnék eszelősként, vagy kürtős kalapot.

A krinolin, de méginkább a kürtős kalap kétségtelenül kitünő rálelés, célba talál, épannyira, amennyire a vers további folyamán célját véti az a bőbeszédű, kissé zavaros természetrajongás, amellyel a költő előbb «nyárfa, nyír, vagy jegenyének» látja magát az erdőn, majd orgonasípot, szimfóniát, orgonabúgást és hárfát emleget. Kevesebb több lett volna.

Sikerültebbek azok a versei, amelyekben a természet, mint egy-egy részlet reális rajz- vagy helyi-szín jelentkezik. Pl. a «Halottunk» a jegenyén gubbasztó varjúról «azt hinnéd, gyászoló családtag». És finomak a «Bevonuló ősz», «Szüret», «Őszi erdő» bensőséges pasztelljei.

Friss alapjában humanista lélek, de ilyetén rokonszenvei mindig egy embernek szólnak, (Nálam is esettebb, Hangod zengésében, A művész apja) «testvéreiről, a szegényekről» csak egyszer tesz említést.

Egy-egy lelkiállapotot, a lélek pillanatait szereti lerögzíteni; feltűnően gyakran indulatszavakkal tarkítja a verset, hogy szaggatottá, dinamikussá hangszerelődjenek. Ezek a közbeékelt indulatszavak ritkán hatnak szükségszerűen, legtöbbször csak a sor ritmikai döccenését billentik helyre. És itt-ott tanácstalan absztrakciók ötlenek fel, mint egy-egy kérdőjel. «Füstölgő szándékaim szél fújja» pl. nem jelent semmit, csak egy elfáradt pillanatot, mely a költő helyett a dikció lélektelenül továbbcsikorgó gépiességét hagyta érvényre jutni. Ugyancsak gyakori szóismétlései: modor, amely gyakran nem áll helyt magáért és modorossággá válik.

Feltünő: legjobb verseinek egytagból szakadt kompoziciója, ahogy a vers áramlása utolsó betűtől az elsőig visszasüt! Magas erény s még az sem kisebbíti, hogy Frissnél nehezen volna ez Gellért Oszkár nélkül elképzelhető, akire különben férfias erotikája is emlékeztet. (Láng-husáng).

A «Fogadjatok be» Friss Endre második könyve. Még nincs négy éve, hogy e fiatal költő első kéziratos verseit alkalmam volt megismerni: fejlődésének útja bámulatosan gyors, de mértföldkőről mértföldkőre becsületesen megjárt - bízni kell a folytatásban!