Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG

Móricz Miklós: HAT ÓRAI MUNKAIDŐ

Németországban komoly jelszóvá lett a «hat órai munkaidő». A 65 milliós német birodalomnak huszonegy milliónyi olyan munkása van, akire a betegség ellen való biztosítás kiterjed. Nem nehéz kiszámítani, hogyha a nyolc órai munkaidőről áttérnek a hat óraira, ez nemcsak a két és fél milliónyi munkanélkülit szívja fel, hanem még munkáshiányt is teremt. - Egyébként még a nyolc órai munkaidő sem 100, hanem legfeljebb 80 százalékos valóság.

Papíroson nincsen is a 6 órai munkaidőnek akadálya, a gyakorlatban azonban annál több. De hogy nehéz megcsinálni, sem azt nem jelenti, hogy a megcsinálása helytelen, sem azt, mintha akkor már nem is lehetne számítani a megvalósulására. Minden lépésnek ára van, amit az emberiség előre tesz. Ha nem lenne ára, ha nem ütköznék akadályokba, ha nem kellene minden erőt megfeszíteni, hogy elérjük, nyilván nem is érdekelne bennünket.

- De mégis, el lehet azt képzelni, hogy ez valóság lesz s hogy az emberek csak hat óráig fognak dolgozni?

- Igen, a fejlődésnek ez az egyenes iránya. A gépek arra valók, hogy a közvetlen emberi munka terhét könnyítsék. A gép azt jelenti, hogy az ember mindig több hasznát veszi az eszének. Munkaideje megrövidül és munkája, amit ez alatt a rövidebb idő alatt végeznie kell, egyre magasabb színvonalú. A vízhordás ma: ólom és vasércbányászat, fém- és vas-kohó-munka, cső- és szerelvényöntés, motortervezés, szerelés; szűrők és vegyvizsgálatok, építkezések, esztétikai feladatok megoldása, városrendezés, települési problémák felvetődése és egyeztetése azzal a számtalan részletkérdéssel, amelyből az emberi élet menete kialakul. A trágyahordó cigányból gyári munkás lesz; vagy tervező mérnök, vagy szerelési vállalkozó. A mezőket a gyárakban mívelik meg; az a munka, ami eddig a tavasz nehány hetére zsúfolódott össze, feloldódik az egész esztendőre és a hajnaltól estig tartó emberölő robot napi nyolc, vagy hat órai foglalkozássá változik.

- És ez így megy tovább? Most hat, azután négy, azután két óra? Tíz perc? S aztán semmi munka?

- Ki tudja, hogy megy-e. De menni: mehet. Ebben a fejlődésben nincs semmi, ami ne lenne tökéletesen emberi és ennélfogva a haladásnak maga az ember az egyetlenegy záloga. Minden percben megállhat, vissza is eshetik. Ha a haladás mellett dönt, annak is megvan a maga természetes határa. A gyermek egy év alatt tíz centimétert nő, de hatvan év alatt nem nő hat métert. Van valamilyen optimum, amelyen túl nem mehetünk, de bizonyos, hogy nagyon messze vagyunk attól, amit csak az eddig kidolgozott módszerekkel is elérhetünk. Azt mondják, túltermelés van, ez az oka mindennek. De ez csak relatív túltermelés; az éhhalál az emberiségnek még túlnagy hányadában számít természetes halálnemnek. Van egy olyan réteg, amely már betelt a maga munkájának az eredményével és amely nem érdeklődik eléggé a «szegények» iránt. A szegénység azonban tisztán csak tudatlanság, - de annak, aki jóllakott, nem nagy érdeke az, hogy másokat is megtanítson jóllakni. Ezért nem volt még olyan forradalom, amely belülről indult volna ki, a birtokosoktól. Mindig kívülről kellett betörni. A forradalmak tragédiája aztán mindig is az volt: a szegénység azt hitte, hogy a vagyont ostromolja meg, vagyonnak lép a birtokába s amikor győzedelme után fellélekzett, nem kincstárban, hanem iskolában találta magát. De az ereje itt is hasznára volt. Ugyan hamar megtanulta, amit meg kellett tanulnia ahhoz, hogy megteremtse magának azokat a kincseket, amelyek semmit sem érnek addig, amig más csinálja meg őket az ő számára.

- A hat órai munkaidő jelszavát a munkanélküliek adták ki. Azok, akik egyszer már «bent» voltak, de egy szép nap kívülrekedtek. Nem is sejtik, hogy nem magukért dolgoznak és erőlködnek, hanem olyan tömegekért, amelyek viszont még azt sem tudják, hogy ilyen természetű vágyak is vannak. Még kevésbé azt, hogy itt az ő sorsukról van szó.

- A szakemberek kiszámítják, hogy az átalakulás lehetetlenség, hogy nincs mód annyi új munkahely, annyi új munkagép, szerszám, annyi tőke előteremtésére, amit a hat órai munkaidő megkívánna. Hogy a termelési költségek nőnek s hogy ennélfogva biztos romlás lesz a vége az egész kísérletnek. De szerencsére nem a szakemberek, hanem a parlamenteken át a tudatlanok döntenek a dologban, s olyan tudatlanok, akiknek egyetlenegy érdekük az, hogy a legerősebb hangot kövessék. Ők sem tudják, hogy az új tömegek új tőkét is hoznak magukkal; hogy a tőke lényege a homogénül képzett, tehát bizonyos dolgokban egyetértő, vagy egyetértésre hangolható tömeg. De ők legalább nem állják végleg útját az ösztönösen megnyilatkozó fejlődési vágynak. Nem tudják, mi jön, de nem a szakemberekkel szolidárisak, hanem a tömeggel, amelynek maguk is részei.

Így halad a világ. De hogy vajjon az optimum felé, halad-e, az nem bizonyos. A fejlődésnek megvan az a természete is, hogy következetesen haladván, egyszerre olyan helyzet áll elő, amelyben az egész erő, amely eddig a haladást irányította, átváltódik; a régi cél szétfoszlik, hogy újnak adjon helyet, amelynek a régihez nincs közvetlen köze. A gazdasági fejlődéssel éppen így vagyunk. A gazdasági élet a látszatok világa. S az a tétel, hogy bárkit is meg lehet fizetni a munkájáért, nem végleges igazság. Amilyen mértékben felszabadul az ember ideje az úgynevezett kereső munka alól, ugyanabban a mértékben lesz ura önmagának belső munkája céljaira. Nagyon jól el lehet képzelni, hogy egyszerre a soron kívül végzett munka lesz fontossá. Ma még kivételes típus és nem is mindig rokonszenves az az ember, aki hivatását letéve, «szabad idejében» művészkedik, verset ír, vagy méhészkedik. Minél kisebb időt vesz majd igénybe és minél kevésbé lesz fárasztó az, hogy az embernek kenyeret is kell keresnie, a szunnyadó és elnyomott szellemi energiák annál biztosabban felszabadulnak majd. S a dolgozó és kereső ember napjának értékét nem a 4 óra szabja majd meg, amíg «keres», hanem a többi 20, amíg dolgozik.

És a gazdasági fejlődés eredményeként eljön az az idő, amikor az, hogy valaki pénzt keres, épenúgy nem lesz dicsőség, mint ma az, hogy vannak emberek, akik egy ültőhelyükben meg tudnak enni egy bárányt.