Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és széppróza

Reichard Piroska: BERURIA SIRATÁSA
F. Fürth Margit elbeszélései

A kis kötet első három novellájának eseményeit nagy földrajzi távolságok s mozgalmas évszázadok időközei választják el egymástól s mégis egyazon légkörben él, egyazon gyökérből hajtott ki mind a három: a még társadalmilag keveretlen s a még hitében töretlen zsidóság őstalajából.

Írójuk komoly elmélyedéssel élte bele magát ebbe a letűnt világba, melynek minden szellemi érdeklődését felszívta a hit; a féltve őrzött, rajongva ápolt hit, amely vigasztalás és fenyegetés, súly és szárny s kinek-kinek lelke szerint büszke, szigorú aszketizmus s már-már csodahívő-csodaváró babonaság.

A hangulat telítettsége s a díszesebb, ünnepibb előadás mondák-legendák színvonalára emeli e történeteket, melyeknek zavartalanabb hatásához talán csak a biztosabb mesemondó-készség hiányzik.

Ez a bizonytalanság, a mese szálának e szét-szétfoszlása még erősebben érzik a kötet második felének négy kis összefüggő elbeszélésében. Ezeknek színhelye vidéki város a közelmultban s ennek megfelelően hangjuk is egyszerűbb, köznapibb. A ghetto falai eltűntek, de megmaradt az összezártsághoz szokott zsidóság tartózkodó, bensőséges családi élete. Megmaradtak a régi szép szertartások, ha egyre kevesebb is bennük az igazi tartalom, az eleven hit... Ebből az egységes, védett világból lép ki az érzékenylelkű kislány, hogy előbb riadtan, aztán egyre tudatosabb kíváncsisággal nyissa rá szemét a környező idegen, sokszor ellenségesen idegen világra. «Mártuka élményei» a magára ébredő, magát kereső fiatal lélek válságai, melyeket még fokoz, súlyosbít a világ képének ez a riasztó kettéhasadása. S a másféle iskola, másféle templom, másféle ünnep, másféle igazság, másféle szerelem újabb és újabb döbbenetével szívében a fiatal lány élete is kettéhasad: külsőleg megmarad a családi élet zárt közösségében, de lelke menekülést keres a kusza, széttöredezett valóságból egy magasabb, teljesebb életformába: többé nem a hitbe, hanem a művészetbe.

E novellákon érzik az élmény közvetlensége. Ez az erejük s egyszersmind a gyöngeségük. Mintha a nagy közelség gátolná az írót abban, hogy mérlegelő szemmel ítélhesse meg az arányokat s biztosan formáló kézzel merjen hozzá és tudjon nyúlni anyagához. Ezért van, hogy nem mindig sikerül a maga élményét élménnyé tenni mások számára.

S mégis - úgy érezzük - ezekben az elbeszélésekben szólalt meg az író egyénibb hangja s indult el F. Fürth Margit a maga igazi ösvényén.