Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 3. szám · / · Szabó Pál: Részletek az "Emberek" c. regényből

Szabó Pál: Részletek az "Emberek" c. regényből
A háború kitört

A határra sietett mindenki, aki csak épkézláb ember volt.

Mindenki, aki a faluban élt, szoros összetartozandóságban élte örök munkából álló életét. Apró kis események tarkították időközönként az egyhangúságot, pletykák, esetleg vonatkozások Váradig és vissza. Az intelligencia, a pap, a tanító, a gyógyszerész csak abban különbözött a parasztoktól, hogy nem kelt fel olyan korán és nem viszonozta a parasztok szívességét. Nem adta vissza a disznótorokat és lakodalomra hívásokat.

Örök elmerülésbe tünt el egyik nap a másik után, eljött június is, se nem forróbban, se nem másféle színben mint a mult évben ilyen időtájt eljött volt.

Június...

Az esztendő gazdag pénztárnoka, aki előleget nyújt a föld fiainak. Szemérmesen mutogatja dús keblét, a sorakozó szénaboglyákat, a hullámzó kalásztengert, a rétekben, a kertekben mindent megmutat, ami él.

Harangalakú kis növény teremtőzik a búza tövén, apró, parányi golyócskákkal: ahány golyó, annyi vékát fog adni a kereszt.

Zsineget keresnek csapónak.

Azonnal itt van Péter-Pál napja!

Az uraság búzát oszt ki az aratóknak kenyérre. Darab szalonnák kiporciózva, üvegekben pálinkák vándorolnak szét a falu különböző házaiban.

Mert az aratással koszt is jár. Só, kenyér, szalonna és főzelék. Paszuly, ezerszer is, tarka paszuly.

De ez a paszuly nem kerül tűzhelyre soha. Kiosztja az uraság az aratóknak, azok félreteszik, hogy ősszel visszaadhassák az uraságnak mint dézsmát tengeritöréskor. Az uraság aztán elraktározza, jó lesz az aratóknak jövő nyáron. A paszuly így örök egyforma tarkaságban vándorol az uraság és a nép között esztendőről-esztendőre, ki tudja mióta?

Legtöbbrésze az öregségtől oly kemény, hogy Mihály bácsi állítása szerint egyszer ő két nyulat lőtt vele!

Egy asszony, aki váradi favágónak volt előbb a felesége, úgy kért kölcsön új termésig a szomszéd asszonyától egy főzet paszulyt.

- Adok én szomszédasszony! Hogyne adnék - s a kötőjébe zúdított egy literessel.

Az asszony aztán elkezdte főzni. Délben nézi: csak olyan kemény... Este nézi: zörög.

Másnap újra hozzákezdett főzni.

Hát délben még azon mód kopogott benne a fakanál. Leszürte, visszavitte a szomszédba:

- Szomszédasszony meghoztam a paszulyt!

Kakasok kukorékoltak a hajnalon, szél jött Várad felől. Kacagás hallott a mezőkről, a dülő utakon hozta, hordta a falu felé a szél. Határról határra ment, szállt a dal.

Keresztek sorakoztak buja zsufoltságban a tarlókon, a keresztek árnyékos ölén csókok kavarogtak, házasságok tervei születtek, a felső kévékre fektetett kaszán örömmel játszott a nap.

Reggelente sietve harangoztak, itt-ott a tarlón zsoltár is hangzott.

A «Bihari Pontok» is most az egyszer nem gyártotta a vicceket. Összegombolta bohócköpenyét, hja, az aratás nagy úr!

Bertalan könyvei is hevertek a fiókokban, majd ha elmúlik az aratás!

A tervbe vett találkozások is elmaradtak, majd ha eljön az ősz!

Üres templomnak prédikált a pap, ilyenkor künn imádkozik a paraszt a mezőn. Imádkozik: dalol. Dal az ő imádsága. A földesúr dalai, a váradi nótázó, íróemberek dalai.

Majd, majd, ha elmúlik az aratás!

Csak futólag kaptak néha a menyecskék egy-egy csókot, majd!

A gyógyszerész csak a lábát lóbázta az uccai padon. Ki beteg most? Senki se beteg most! Hallgattak a csudakenőcsök, életelikszírek. Majd! Szagolt bele a levegőbe a gyógyszerész.

A papné, a jegyzőné műkedvelő előadáson törte a fejét. Ha majd vége lesz az aratásnak, hálából előadják a falunak.

De egy forró délutánon biciklis fiatalember rohant a köves úton Várad felől, biciklijét megtámasztotta a malom előtt a körtefának, elordította magát:

- Éljen a háború! Csapataink bevonultak Szerbiába... Új-Nagyvárad!... Tessék venni, tíz fillér.

Törölgette izzadt homlokát.

Olyan volt ez, mintha egy világos teremben valaki egy doronggal leüti a világító lámpát.

Olyan is volt ez: mintha a levegőben úszna fönt egy nagy fekete koporsó és többnapos hulla dörömbölne bent. Széthulló ököllel döngetné a koporsó oldalát.

De olyan is volt, mintha egy véres szörny vonszolná tagjait végig a falun.

Tervek, számítások omlottak össze, vágyak, remények törtek ketté, az eddig ismert életigazságok dőltek meg.

Elkezdődött a háború.