Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Regény és széppróza

Illés Endre: KATAKLIZMA
Gesztesi-Balogh Gábor regénye Franklin

Könyvek sorsa valahogy mindig bizonytalan. Gesztesi-Balogh Gábor regénye azonban egy valószínűséget majdnem bizonyossággá erősít. Ez a könyv, - így, ahogy megírták, - békével, háborúval, összeomlással, jólszituált alakjaival, «vérben-vasban» nacionalizmusával, szalóncukros érzelmességében s végül a befejezés görögtüzes irredentájával: inkább a közönség, mint a céhbeliek olvasmánya lesz majd. Szabályokra azonban mindig akad kivétel. Egy írót határozottan érdekelt volna ez a regény. S ez az író nem is éppen a jelentéktelenebbek közül való volt, míg élt: Gustave Flaubert. A Bouvard et Pécuchet-hez Flaubert könyvtárakat rágott át s köteteket jegyzett ki - az emberi szellem kis botlásairól s nagy kisiklásairól. Gesztesi-Balogh munkája igen kedves s elég sok aprósággal gazdagíthatta volna gyüjteményét. Szinte megható az a naiv s botorkáló kritikátlanság, amely az ilyen részeket szüli: «Tekintete gépiesen siklott végig a falon. Híres képek másolatai: Rubens, Rembrandt, Van Dyck, Coreggio, Jendrassik miniatürje, Innocent bájos lányfeje.» Az ártatlanság tágranyitott őz-szeme csodálkozik ebben a névsorban: hát mi itt a hiba? S igazán nem túlzás: minden ötödik oldalon - s két köteten át! - akad ilyen akaratlan bon-mot. Ime, egy kis világtörténelmi összefoglalás: «Salamis, Karthagó, Troja, Catalaum, Mohi-puszta, Mohácsi vész, Várna, Rigómező, Waterloó, Isaszeg, Königgrätz.» Vagy Károly s Zita koronázása... «A királynén habfehér uszályos ruha. Tele korhü magyar motívummal.» Milyen korhoz is hű motívumokkal? És sokáig-sokáig még így tovább. Milyen szomorú a háborúról írni, ilyen beállítatlansággal: «A vágányokon cigánybanda húzza... Gotterhaltet meg a Kossuth nótát... Megjött, itt van. Várva-várt nagy megértés, megejtő egymásratalálás. Meghozta első, nagy ajándékul a háború.»

De nem is ez a nagy baj. Mindez: nyári szeplő. Ezt mind le lehet vetni még, tanulással, olvasással, idővel el lehet hagyni. Mindezek mellett azonban tisztán látszik az is: Gesztesi-Balogh szavának soha sem lesz életetteremtő ereje. Ez valami különös adottság. Csak írók adottsága. S ebben különböznek az írók azoktól, akik írnak. Érezheti ezt Gesztesi-Balogh is, mert túlzsúfoltan és görcsösen hű s bő leíró. Mint egy szorgalmas báli tudósító: senkit és semmit sem felejt ki névsoraiból és tablóiból. Mindent megfigyel s mindent megír. Csak a lényeget hagyja ki. Elfelejti: a sok élettelen részből soha sem lehet élő írás.

Gesztesi-Balogh Gábor tiszteletreméltóan konzervatív érzelmű ember. Háborús regénye sem romboló pacifista, hanem építő nacionalista szellemben készült munka. Konzervativizmusára vall mottója is: egy Eötvös-idézet. De konzervatív ember nem vethet meg püspöki idézeteket sem. S mit szólna Gesztesi-Balogh az egykori metzi püspök 1846 decemberében kiadott pásztorlevelének egyik mondatához, mint mottóhoz: «A Loire áradásai a sajtó túlkapásainak s a vasárnap elhanyagolásának köszönhetők.» Nem találja-e, hogy kifejező mottója annak az irodalomnak, amely jelzőt tesz maga elé. Akár konzervatívat, akár mást.