Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
«Enfant prodige et enfant prodigue» - Paul Morand-nak ez a szójátéka, melyet különben egészen más vonatkozásban használt, megdöbbentően ráillik a világirodalom egyik legfurcsább zsenijére, Arthur Rimbaudra. Csodagyermek és tékozló fiú, - igen, mind a kettőből nagyon sok van benne. Egyetlen, nem is vastag kötetben fér el az oeuvreje, - egyenetlen, vad, elképesztő kötet, - mint amilyen a költő élete is volt. Csodagyermek és tékozló fiú - tizenhatéves korában nyugtalanító remekműveket ír és húszéves korában már nem ír semmit, csak tékozolja a zsenijét egy őrült életben, amelyre az angolok enyhe hűvösséggel azt mondanák: «a disorderly life» és amely végighempergett és végigviharzott fél Afrika őserdőin és néger törzsein, hogy azután fiatalon és összetörten lobbanjon ki egy marseillei kórház ágyán. Volt idő, amikor Rimbaud költészete jelentette minden modern extravagancia tetőfokát és irodalmi viták botrányköve volt. Annyi bizonyos, hogy Rimbaud még ma sem jelent lezárt kérdést - mint ahogyan egyetlen igazi zseni problémáját sem lehet soha véglegesen megoldani.
*
Ezt a csodálatos költőt Magyarországon eddig jóformán csak a költők ismerték: ámbár néhány legjelentősebb költeményét Tóth Árpád nagyszerű művészete foglalta magyar versekbe. Most azután Kardos László állított össze egy kis kötetkét - tizenhárom Rimbaud-vers fordításából. Ez a szép kis gyűjtemény már figyelemreméltó ízelítőt ad a Rimbaud-oeuvreből. Bonyolult és sokrétű ez a kötészet és még komplikáltabbá teszi, hogy nem is lehet korszakokra tagolni, minden csaknem egyidejű benne. Makábris gúny és gyermekien tiszta ellágyulások; pantagrueli, robusztus élethabzsolás és csipkefinom, elegáns pajzánság; részeg szinpompájú, szédítő víziók és démonian vigyorgó pőrére vetkőztetése mindennek; feloldódás nagy, misztikusan felemelő hangulatokban és keserű, átkozódó vergődés a sárban; brutalitás és álmodozás; dörgő kacaj és üvegcsengésű füttyszó; fülledt, bizarr lázak és harsány, izomropogtató egészség. És ami a legfontosabb: minden teljesen, hiánytalanul igaz benne - egyszerre.
*
Ezt a százféle csillogású lírát magyarra átültetni: igazi művészt kívánó, imponálóan nehéz feladat. Rimbaud nyelve alapjában rendkívül közvetlen és egyszerű (többek között ez volt nagyon új benne), de olyan kényes, hajszálfinom, egymásbaszövödő stílus- és prozódiaszépségből épült, hogy csak a legavatottabb kéz nyúlhat hozzá kockázat nélkül. Kardos László tizenhárom versfordításával bebizonyította, hogy igazi megértője a rimbaudi szépségeknek és igazi művésze a verselésnek. Minden átment Rimbaudból magyarba, amit csak lehet. A fordítások finomak, zeneiek, az eredeti versmértékhez szorosan símuló muzsikával! Talán csak egy valamit nem lehet teljesen visszaadni - egyes rimbaudi mondatok végtelen egyszerűségét:
«Aprčs les six jours noirs ou Dieu les fait souffrir!
Ez a sor szinte petőfien egyszerű; ha ma akármelyik francia ezt akarja mondani, csaknem ugyanígy mondaná. Ezzel szemben:
«Hat setét nap után, mit rájuk sujt az Úr»
már nem ilyen közvetlen. Viszont lehetetlent nem szabad kívánnunk és Kardos László valóban elért mindent, amit ilyen súlyos műfordítói feladatnál el lehet érni: a teljes tartalmi és zenei hűséget. Munkája szép, becsületes és hasznos - megmutatta Rimbaud-t a magyar olvasónak. Milyen kár, hogy a kis könyv nem bővebb és nincs benne a «Bal des pendus» pokoli víziója, a «Mains de Jeanne Marie» forradalmas zenéje, a «Vénus anadyomčne» hátborzongató torzképe. Viszont a hiányzókért szépen kárpótolnak a meglevők, különösen a «Magánhangzók» és a «Tetűkereső nők»: két műfordítói mestermunka. A «Magánhangzók» fordítása még Tóth Árpádé után is megállja helyét.