Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 11. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ · / · SZINHÁZI FIGYELŐ
Én azonban különvéleményt jelentek be, még ha rám is rámzúdul a rigoristák anatémája. Elhiszem Nagy Endrének, sőt a magam tapasztalatával is tanusítom, hogy a kispolgárok élete nem mindig az a lenéznivalóan komikus valami, amilyennek az irodalmi tradició fel szokta tüntetni, hogy ebben is lehetnek komolyan veendő életkérdések, szeretnivaló alakok. Egyszerű, egyhangú, kicsinyes életforma ez, nem tobzódnak benne nagy szenvedélyek, de lehetnek komplikációi, melyek megérdemlik az emberséges figyelmet s ezekben a komplikációkban napfényre kerülhetnek olyan jellemvonásuk, melyek közel állnak a heroizmushoz. Lehet például egy pesti kis építővállalkozó máskülönben mindig egyenletesen egyforma életében egy nap, amely valami vihart hoz be családjába s ha ezt a vihart becsülettel, szépen megállják, akkor megérdemlik egy-két órára érdeklődésünket. Nagy Endre építésvállalkozójának életében ez a vihar a születésnapján tör ki, a feleségéről kiderül, hogy halálos betegségben szenved, a lányáról lemond a vőlegénye, mert nem meri vállalni a felelősséget, hogy a szegénységbe, talán nyomorba vigye a lányt, az apa a fizetésképtelenség kövébe botlik. De mindhármukban, apában, anyában, leányban megvan a szeretetnek az az ereje, hogy el tudják egymás elől titkolni a bajokat és belül vérző szívvel, külsőleg a szokott jókedvvel mégis megülik a születésnapi ünnepet. Két felvonáson keresztül az író nyugodt, egyszerű vonalakkal, az ábrázolt életforma hangkörében maradva vezeti a végsőkig egyszerű történetet, néha érintve, de teljesen át nem lépve azt a határvonalat, ahol a dolog érzelmessége már cseppfolyóssá válnék. Csak a harmadik felvonásban lazul meg a keze: a happy end, amely ezeknek az embereknek, ezekben a szituációkban magától értetődően szükséges, nagyon is happy lesz, nem a dolgok természetes mivoltából, hanem az író jószívűségéből, amely alakjai kedvéért nem sajnál egy kis erőszakot sem. Az első két felvonás egy nagyon egyszerű, őszinte kis dráma felé haladt, jó motivum-fűzéssel, a kicsinyes dolgok emberi értékének mértéktartó valorizálásával, - sajnáljuk, hogy a végén már nem tudunk együtthaladni az íróval. Itt már nem a színpadon mozgó emberek a naivak: a darab lesz naivvá.
Az előadás a színészek minden derék igyekezete mellett is bizony vegyes hatást tesz.