Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 10. szám · / · SEBESI ERNŐ: ELŐITÉLET

SEBESI ERNŐ: ELŐITÉLET
1.

Hajnalodott.

Utolsó páráját adta ki a hosszasan haldokló decemberi éccaka.

A 604-es magaslat mögött vörhenyes felhőrongyokba burkolózva még szederjes-álmosan kelt a Nap, mint valami roppant holdkóros. Geffert kapitány, a negyedik század parancsnoka, szokásához híven már talpon volt. Eldobta cigarettáját és kilépett a dekkung ajtaján. Geffert kapitány nemcsak bátor és vakmerő volt, de óvatos is a naivitásig.

Más az ő helyében vígan cigarettázott volna a futóárkokban is, melyek meglehetősen mélyen huzódtak és ügyesen leplezett hamis árkokkal megtévesztették az oroszt, ő azonban már benn a dekkungban végzett a cigarettájával, nehogy árulója legyen az a szerény füstfelhő.

Végigment a rayonján. Büszkén, megelégedetten jártatta végig a tekintetét. Nemcsak parancsnoka, de ura is volt ennek a rábízott szakasznak. Sokszor elgondolta, hogy a sokezer kilométer hosszuságú harcvonalból néhány száz méter mégis az ő személyes és felelős kommandója alatt van s ettől aztán roppant felelősségérzet dobolt a szíve tájékán.

Az egyik kiszögellésnél felment a kilövési helyhez és átküldte fürkésző nézését az orosz vonal felé.

Odaát csáját főztek.

Most már oszladozóban volt a hajnali köd és azokon a helyeken, ahol az egyre világosodó hajnal réseket vágott a tunyán unatkozó köd foszladozó fátylán, ügyes iparkodással igyekezett fölfelé a sok-sok vézna kis füstoszlop, amely az orosz svarmkályhákból szinte békebeli szelidséggel kezdett kitódulni. A két állás itt nem volt egymástól messzebbre hatvan-kilencven lépésnél.

Hetek óta olyan fáradtság ülte meg a harcvonalat, hogy szinte unatkoztak a bakák. A szeptemberi áttörési kísérlet után előrelátható volt ez a kifulladás, de hogy ez ennyire gyorsan álljon be, arra senkise gondolt. Geffert kapitány, aki végigcsinálta a szeptemberi rohamot, most végignézett a két állás közt elhuzódó mezőn és a decemberi hó dacára csaknem pontosan tudta ellenőrizni az orosz gránátok tölcséreit, melyek sűrű distáncra úgy feküdtek egymás mellett, mintha roppant bélyegzőkkel lyukasztották volna át a mezőt. Hirtelen arra gondolt, hogy ez a mező nem más, mint valami nagy és fontos okmány melyre egy felső parancsnokság, talán maga az Úristen sütötte rá a bélyeget, hogy érvénytelen. Hogy az élet, a munka, a megművelés számára nem jöhet többé tekintetbe. Pillanatra elborult a tekintete, a háború kilátástalan, fekete színei kavarogtak előtte, de nem tudott erre sokáig gondolni, mert a szeptemberi roham minden fázisa pontosan ujjáéled az emlékében.

Közben ő maga se vette észre, mikor ugrik le a kilövési helyről. Az egyik dekkung felől harmonikaszó ütötte meg a fülét.

Megállt.

Hamarjában nem tudta, merről jön a hang. Egy pillanatra azt hitte, hogy odaátról.

Mert furcsának tetszett előtte a dallam. Jobban kezdett odafigyelni, de még így is nehezen ment a tájékozódás. Az árok fölött kis hajnali szél csatangolt, ez megtévesztette.

Csaknem nyugtalankodni kezdett, amikor egy másik hang szólalt bele ebbe a zavarba:

- Firte kompani lógráben horposzt.

A «lógráben» persze a Laufgraben volt. A futóárok.

Geffert kapitány mint annyiszor, most is elmosolyodott a magyar baka cifra, nyelvformáló készségén.

Megállt a baka háta mögött.

A baka természetesen nem nézhetett hátra. Az ellenséges vonalról egy pillanatra se vehette le a szemét.

Geffert kapitány úgy látta, hogy a baka nadrágja cafatokban lóg.

- Mi történt a nadrágoddal?

- Kapitány urnak meldigehorzamszt tegnap éccaka eltéptem a feldvahén, a dráthinderniszen.

- Ki volt az Aufführer?

A baka hallgatott.

- Nem hallod?

- Nem tudom, mit nem hallok kérem alássan, nagy a szél - orditotta a baka.

- Ki volt az Aufführer?

- Meldigehorzamszt senki.

- Melyik Zug vagy?

- Negyedik cúg. Fendrik úr Páczay cúgszkommandáns.

Geffert kapitány az ajkába harapott.

Páczay zászlós úrral kissé furcsán állt Geffert kapitány. Kissé nagyon is furcsán. Mikor még először nézte át a századához beosztott új tisztek névsorát, már akkor is Páczayn akadt meg a szeme. Talán a neve nem tetszett neki, vagy csak az «y»? Maga se tudta.

Azóta ez az «y» nagyon gyakran vibrált a kapitány úr szeme előtt, valahányszor csak Páczay zászlósra kellett gondolnia. Mult hónap elején a zászlós elkövette azt az ügyetlenséget, hogy elnyerte a kapitány úr egész havi gázsiját. Tiszttársai már akkor is féltették szegény Páczay karrierjét. A veszteség után napokig nem mozdult ki a kapitány a fedezékből.

Most ott állott a horchposzt mögött a kapitány és hirtelen arra gondolt, hogy Páczay zászlós nem volt itt például a szeptemberi rohamnál.

- Valami kórházban dekkolt, bizonyára - gondolta magában szinte akaratlanul.

Most megsuhogtatta kis nádpálcáját és rávágott a horchposzt hátára. Nagyon megbánta, de rögtön felmentette magát. Ez szinte egyéni akciója volt a nádpálcájának, oly gyakran szokta meg, hogy nem is tehetett róla.

- Igenis, kapitány úr - szólalt meg a horchposzt, mintegy válaszolva a nádpálcának.

- Mi az, hogy igenis?! - kérdezte ingerült mosollyal a kapitány.

- Igenis, Fendrik úr Pácai cúgjától vagyok, jelentem alássan.

Geffert kapitány elmosolyodott.

Egyetlen ugrással ott termett a kilövési helyen és akkor rögtön látta, hogy Orrondival beszél.

Orrondinak azért hívták ezt a bakát, mert hatalmas krumpliorrán kívül neki volt a legnagyobb érzéke ahhoz, hogy meg lehessen tudni, mikor támad a muszka. Egyszóval Orrondi érezte meg leghamarább a «büdös»-ét.

- A nadrágod be legyen varrva. Meg vagyok értve, du Lausbub?!

Még mielőtt válaszolhatott volna Orrondi, eltünt Geffert kapitány.