Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 8. szám
A falnak szánt pohár! s e borfoltos abrosz, mint téli harcmező...
Bot, füst és félhomály, - ez, ez kell már nekünk s e trágár férfi-dal!
s a szutykos ujj közül vígan kipendülő
Bömbölj vitéz! üvöltsd túl lelked jajszavát s a szörnyű roppanást
midőn a győzelem recsegve összedőlt... Ki egykoron fejed
szüz mellre fektetéd s hallgattál kapkodón-vitázó dobbanást:
Ha már zuhanni kell! Jövődből, lázadó, egedből messzire
repítve hát zuhanj! rejtsd égő arcodat szennyes karok közé,
rántson ocsmány különc sorsod legmélyire.
hevernek távol a halottak s testükön az ellenség zömök
szekereket vezet kurjantva... Rőt pernyét hullajtó éjjeken
fut át mint életén s izzadtságát nyeli a gyáva üldözött.
ablak alatt szalad, káromkodva csúszik a jégen, földreül,
surranva inni gyűl... körötte múlt idők friss látképe forog!
néz s felsír hirtelen s társa vállára dűl.
szabadság? szent bosszú?! - fütty tör be, leng a mécs, félrőfnyi nyelvet ölt
s kilobban büzösen. - Jön a tragédia! Kezdj rá, nemes zene:
röhej, leánysikoly, hörgés, asztalverés! - Fölugrik, hasradől
Önönmagunk kínos emlékei, táncra, barátim! - Véresen
folynak az ablakok... mögöttük messze, lent, mint lázkép léptet át
letiprott földünkön magas sovány lován
a Hóditó s nyerít... s szétnéz az elhagyott havas vidékeken.