Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 22-23. szám

HEVESI SÁNDOR: SHAKESPEARE MAGYARORSZÁG LONDONI NAGYKÖVETE

A londoni Shakespeare-Associationbeli előadásom előtt, délutáni tea mellett (fél öt órakor Londonban az egyetemen is teáznak az emberek), sir Israel Gollaucz, a King's College híres tanára, a Shakespeare-Társaság igazgatója egy vászonba kötött díszes könyvet adott nekem ajándékba. A könyv címe Shakespeare in Serbia, írta Vladeta Popovics, kiadta a londoni Shakespeare-Társaság, s merített papíron kinyomatta az oxfordi nyomda.

Ebből a szerb-angol vagy angol-szerb munkából csudálatos dolgokat tudhat meg az olvasó. Nem éppen a szerbiai Shakespeare-ről, kivel, mint a szerző előszavában elmondja, két, mondd: két kiváló szerb kritikus és irodalomtörténetíró is foglalkozott, egyik egy könyvben, a másik pedig egy cikkben, - hanem a magyar Shakespeare-ről, akinek tüneményes pályafutása itt, Európa keletén igazán ép oly rendkívüli, mint mélyenszántó jelenség, amely egyúttal igen érdekes dolgokat tár föl Magyarországnak Európához való viszonyáról.

Minden magyar olvasó elképzelheti, milyen irígység fogott el, amikor kezembe vettem a szerb-angol könyvet, amelyhez hasonló magyar-angol könyv eddig nem kapható a londoni könyvpiacon. Még aznap éjszaka végigolvastam az egészet; fáradt voltam, de nem tudtam volna aludni, ha előbb át nem olvasom. Látni akartam, hogy a tudós szerző miként ülteti bele Shakespearet a szerb irodalomba és a szerb irodalmat az európai Shakespeare-áramlatba. De a könyv, minden lelkesedése és buzgósága mellett is megmaradt nagyjában azon a síkon, amelyet a tudomány határol körül és így a szerbiai Shakespeare csak vézna és halavány árnyéka az európai Shakespearenek, valami elkésett, bizonytalan visszaverődő fénye egy sugárzó napnak, amelynek mindenütt Európában csudálatos bolygói voltak - egész Kolozsvárig.

És ott a barátságos londoni szobában, az éjfél utáni órák siket csendjében valami kétségbeesett, tehetetlen düh szállott meg és az árvaságnak a fojtogató érzése szaladgált bennem. Mi ez? Szerbiában Shakespeare Othellóját, a világirodalom egyik legtökéletesebb drámáját 1856-ban fordították le először és akkor is németből, bár a fordítók maguk ezt titkolták. 1905-ben Stefanovics még a Velencei kalmárt olyan szerb versekben adta vissza, amelyek a szerb népdalban gyökereznek és a guzlicárok ajakára kívánkoznak. És ami ennél döntőbb és fontosabb, hol volt már 1886-ban, vagy éppen 1905-ben Shakespeare irodalmi hatása Európában? Gerhart Hauptmann romantikus színdarabjaiban, mint Hamletben az öreg király szelleme, néha ijesztően kísért a shakespearei Romance, az Elsüllyedt harang tündér- és manóvilága fölidézi Shakespeare összes meseviharait és tündérálmait és itt-ott, idehaza és odakünt, visszajár még Shakespeare valószerütlenül igaz világából egy pár édes korhely és morcos tündér, - de Shakespeare nagy és mély irodalmi hatása, hogy ne mondjam forradalmasító ereje rég ellankadt már, amikor Szerbia ráeszmélt arra, hogy egy ilyen nevű színpadi költő is volt a világon. Shakespeare Szerbiában már csak Shakespeare hazajáró lelke, - Shakespeare Magyarországon - az más, az eleven valóság, az a mi kettős lelkünk európai fele, a magyar Shakespeare ugyanolyan európai és magyar valóság, mint Szent István kereszténysége, Mátyás király renaissance-a, Széchenyi István ujra kitalált és megtalált nemzete. Shakespeare egyik legerősebb kapcsunk és kapcsunk Európához és Európával!...

És elhatároztam, hogy másnap, majd az előadásom után, bizalmasan és barátilag közlöm a magam jogos sértődöttségét az angol Shakespeare-Társaság igazgatójával, - s az előadás tudományos és objektív megállapításai után elő fogok állni azzal, hogy nekünk itt, Londonban, Shakespeare-rel kapcsolatban jogaink vannak, amelyeket érvényesíteni is szeretnénk.

Ettől a szándékomtól azonban kénytelen voltam elállani, abból az egyszerű okból, hogy majdnem egy óráig tartó előadásom után rögtön felkelt Sir Gollancz és a londoni Shakespeare-Társaság nevében kijelentette, hogy a hallottak után a társaság nem akarja beérni ennyivel, hanem fölkéri az előadót, hogy a zsúfolt anyagú előadást bővítse ki egy egész könyvvé, amelyet Shakespeare Magyarországon címmel a Társaság a legnagyobb készséggel és örömmel rögtön ki fog adni.

Szóval: Shakespeare beszélt helyettem és azonnal megoldotta a függőben levő kérdést, amiből nyilvánvalóvá lett, hogy Anglia eddig sem zárkózott el a magyar Shakespeare elől, csakhogy mi egyszerűen elfelejtettünk kopogtatni. Úgylátszik, hogy mi inkább zárt ajtókon szeretünk kopogtatni.

*

Shakespeare két nagy kapun át tört be a kontinensre, először a 18-ik század második-, azután pedig a 19-ik század első felében. Shakespeare-t először a színpad fedezte föl, a világhírű Garrick népszerűsítette (bár eléggé roncsolt és gyönge hitelű formában), a szinpadi sikerek nagy híre rázta meg az irodalmakat, még a franciát is, ami a legnagyobb csoda; Shakespeare a színpadról beleszűrődött Voltaire-be, akinek angliai tartózkodása egyéb döntő eredmények kiindulópontja is lett, Németországban Shakespeare színpadi előretörése nyomán megszületett a Sturm- és Drang-korszak, nálunk pedig a magyar színjátszás, amely hazafias elkeseredésből és aggodalomból jött létre, hogy pajzsára emelje a mostoha sorsra vetett, árva honi nyelvet a városokat járó német színtársulatok egyre jobban elharapózó szereplése és germanizáló hatása ellen. Minthogy a német színtársulatok irodalmi vezércsillaga Shakespeare volt, az új magyar társulatok legjobb lehetőségüket abban látták, hogy ők is a népszerű Shakespeare-darabokkal álljanak ki a közönség elé. A magyar színjátszás hősi korszaka Shakespeare-rel kezdődik, aki már a második színészgenerációnak - hagyománya lett.

Shakespeare második nagy betörése a kontinensre a mult század első felében a francia romanticizmuson keresztül történt meg. Ez a betörés nem a színpadról indul az irodalom felé, hanem ellenkezőleg, az irodalomból indul és mondhatni, a színpad ellen. Shakespeare ekkor mint tisztán költői erő járja és hatja át az európai irodalmat s ez a romantikus hatása annyira színpadellenes, legalább is annyira független a színpadtól, hogy Musset az ő Shakespeare-től ihletett csodálatos színdarabjait nem is szánja színpadra («Spectacles dans un fauteuil»-nek nevezi őket), hogy Charles Lamb, a romanticizmus nagy angol kritikusa, Shakespeare legnagyobb darabjait egyáltalán nem tartja színpadra valóknak; hogy Kossuth, akinek kevés köze volt a színpadhoz, le akarja fordítani Shakespeare összes munkáit s hogy Széchenyi István éveken keresztül éjjeleken át bújja Shakespeare-t mint - könyvet.

Ránk nézve ebben a kérdésben az a fontos, hogy Shakespeare hatása Magyarországon époly friss, époly gyümölcsöző, époly eredményes, époly teljes, mint bárhol másutt Európában. Mi Shakespeare-t épúgy felszívtuk, feldolgoztuk, elsajátítottuk, magunkévá tettük, mint a németek. Shakespeare útja Európában Kolozsvárig terjed, ahol először adták Hamletet magyar nyelven magyar színészek. Soha európai irodalmi áramlat nem járta át Magyarországot olyan erővel, mint a 19-ik században föltámadt Shakespeare, abból az egyszerű okból, hogy a mult század negyvenes éveiben már Magyarországon is megvolt az, ami a régebbi irodalmi hatások körül meglehetősen hiányzott: a magyar közönség. Shakespeare magyar pályafutásának betetőzője Arany János, a világ legnagyobb Shakespeare-fordítója, akinek révén Shakespeare igazán azzá vált Magyarországon, amivé ilyen mértékben sehol sem válhatott: nemzeti klasszikussá. Bernard Shaw, aki nagyon élénken érdeklődik a magyar Shakespeare-fordítások iránt, tízszer is elismételtette Arany János nevét, hogy el ne felejtse. Soha sehol ilyen nagy költő és a nyelvnek ilyen tudósa nem fordította Shakespeare-t, - és Schlegel Vilmos kitünő fordításai rég az antikváriusok polcain fognak szenderegni, amikor Arany János Shakespeare-jét még mindig a színpadról fogjuk hallani. Arany János Shakespeare-je külön fejezet a műfordítás történetében s ezt a külön fejezetet ő még a külföld részéről meg is fogja kapni.

*

Azt kell mondanom, hogy Shakespeare magyarországi pályafutása, amelyről a 16 kötetes cambridge-i angol irodalomtörténet mindössze négy sorban emlékezik meg (mindegyik sor egy-egy tévedés), a legkomolyabb angol hallgatóságra a szenzációnak olyan erejével hatott, hogy amikor Petőfi Shakespeare-ről írott cikkének (III. Rikárd előadása után a Nemzeti Színházban) egy részét idéztem, vagy amikor megemlítettem, hogy a Nemzeti Színháznak eddig tartott körülbelül 23.000 előadása közül 1753 volt Shakespeare-darab: valósággal moraj futott végig a termen. Az utolsó esztendőkben angol ujságok sokat írtak a budapesti Shakespeare-ciklusokról s a művelt angol, bár keveset tud Budapestről, megjegyzett magának annyit, hogy ez az a város, ahol sokszor adják Shakespeare-t, - csakhogy a legműveltebb angolnak sincs fogalma arról, hogy a magyarországi Shakespeare-ciklusoknak kultúrtörténelmi előzményei vannak, amelyek egyszerűen Magyarország régi kultúrájáról, európai tradíciójáról, szóval arról a fölényéről tesznek bizonyságot, amelynek megismerését és népszerűvé válását Európában az osztrák diplomácia époly sikeresen akadályozta meg, mint a magyar nyelv társtalansága és minden európai nyelvtől elütő volta.

Shakespeare körül (akár a színjátszás, akár a fordítás, akár a kritikai irodalom szempontjából) a magyar szellem, képesség és szorgalom, a magyar eredetiség és a magyar európaiság olyan nyilvánvaló, hogy itt a mi versenyképességünk minden utódállammal szemben angol nyelvterületen kétségtelen és jó és gyors eredményekkel járhat, mihelyt rászánjuk magunkat egy erélyes és jól megszervezett munkára, amelynek bevallott célja, hogy a magyar Shakespearet igazán megismertessük az angol közvéleménnyel, ahol Shakespeare ha nem is színpadilag, de szellemileg és irodalmilag még mindig legnagyobb reprezentánsa az angolságnak. Az angol még mindig büszkén nézi és látja önmagát Shakespeare-ben, bár szinházat nem tud, vagy tán nem is akar állítani neki. Ezerkilencszáztizenhat óta a londoni Shakespeare-Társaságban ennek az élő és erős angol köztudatnak igen agilis szerve is van, amely ma már szolgálatára áll a magyar Shakespearenek. A legnagyobbfokú tájékozatlanság mellett megvan bennük a legnagyobbfokú jóindulat és érdeklődés. Mi a magyar Shakespeare-rel, aki egészen más vágású legény, mint a szerb és a többi hasonló Shakespeare, olyan sikereket érhetünk el Angliában, amelyeknek hatása és eredménye egyelőre kiszámíthatatlan, hiszen, aki olvasott és tanult történelmet, nagyon jól tudja, hogy a legnagyobb társadalmi és politikai átalakulások az utcán mentek ugyan végbe, de mindig egy tudós vagy egy filozófus dolgozószobájában kezdődtek.