Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 6. szám · / · Disputa · / · Ignotus Pál
Hogy ez nem lehet a fiatalság feladata? Te boldog isten, hát mi az a fiatalság? Látom, öreg és fiatal kortársaim valami obligát láznak képzelik, melyben az ember egyebet sem tesz, csak merészeket téved. Olyan lélekállapotnak, melyben az embereknek csak kamaszos bája lehet, de igaza véletlenül sem. A fiatalembernek hite kell legyen - mondják - a fiatalember merjen aggodalom nélkül belefejeselni a világmegváltási és emberfelszabadítási vagy emberleterrorizálási kísérletekbe, ne törődjék a szürke tényekkel, ne törődjék a pszihológiai és gazdasági lehetőségekkel! A fiatalember hős legyen, vértanu legyen, intranzigens legyen, fanatikus legyen, ne pedig reálpolitikus!
Íme, ez az az elképzelés, amit én minden érelmeszesedéses atyabölcseségnél hervadtabb és élettelenebb közhelynek érzek. És úgy érzem, hogy az az egyhangúan handabandázó fiatalság, mely ennek az elképzelésnek megfelel, tulajdonképen egy nagyon ósdi és elavult beidegzettség kritikátlan kiszolgálója. Ugyan micsoda fiatalos lendület kell ahhoz, hogy az ember pittoreszk vértanuhalált haljon egy a gazdasági és pszihológiai lehetőségek által meghazudtolt, tehát eo ipso megvalósíthatatlan, intranzigens eszméért? Semmilyen. Nincs olcsóbb dicsőség, mint vértanuhalált halni. Nincs könnyebb, mint a valóság bonyolult kérdéseinek fáradságos tisztázása elől egy életfeláldozó gesztus giccsébe menekülni. Nincs könnyebb, mint az élet akut problémáira fanatikus süketséggel és hősi halállal válaszolni. Ehhez nem kell fiatalos lendület, fiatalos bátorság. De annál inkább kell ahhoz, hogy az ember merjen higgadtan és elfogulatlanul végére járni a felvetődő problémáknak. Merjen szemébe nézni a valóságnak, merjen okos lenni, merjen, ha kell, eklektikus vagy megalkuvó is lenni. Mint ahogy voltak szellemi forradalmak, melyek éppen a tisztázás, a tényregisztrálás, az intellektuális lelkiismeret könyörtelenségében álltak. A multszázadbeli Franciaországban például a Renan-Taine-Flaubert-generáció végezte el ezt a feladatot, amikor Terreur, bonapartei diktatúra, bourboni restauráció, orleansi félrestauráció, klerikális-paraszti retrográdságba fulladt általános-választójog-debut és miegyéb tanulságaként, vállalta a pozitívizmust, a kiábrándult és elfogulatlan látás kényelmetlenségeit, vállalta a fantáziátlanság és középutasság látszatát, vállalta a meghiggadt, mértéktartó liberalizmus opportunizmusait. Ahogy - hiszem, nemsokára, - megszólal majd a generáció is, mely ugyanilyen kemény felelősségérzettel lesz képes vállalni a liberális állami iskolázottságon átszűrődött, megpolgáriasodott szocializmus opportunizmusait. Tudva, hogy az igazán emelkedett szellemű ember nem a pártállásában megalkuvástalan és nem a politikai szinezetben intranzigens, hanem a tények definiálására és a lehetőségek tisztázására irányuló, igazán hősi és igazán önfeláldozó, intellektuális erőfeszítésben. Nem ölni és halni bátor, hanem gondolkodni.
Ne vedd rossznéven, bátyám, de az, ahogy ti a fiatalság szertelenségeit elnézni szeretitek, engem feltünően emlékeztet arra, ahogy a jómódú uriemberek az úgynevezett bohémséget gutirozzák, ahogy tüntető, hogy ne mondjam, mohó toleranciával engedik meg művésznek, írónak, tudósnak, hogy a padlóra köpjön, hogy hosszú hajat növesszen és hogy éhezzen. Tudjuk, a művészek egy időben maguk is nagyon gutirozták magukat ebben a dekoratív társadalmonkívüliségben; nem tudtak betelni azzal, hogy szabad szutykos ujjakkal belenyúlniok a jómódú uriasszony képébe s közben meggebedniök az iránta való viszonzatlan szerelemben. Amíg végül rá nem jöttek, legalább nagy részben, arra, hogy annak számára, ami az ő mivoltukban lényeges, édeskevés megbecsülést, társadalmi sérelmeikért pedig édeskevés kárpótlást jelent az az állattani érdeklődés, mellyel a jólnevelt társaságok az ő praktikus dolgokban való szórakozottságuk vagy könnyelműségük bizarr megnyilvánulásait méltányolják. S amíg nem kezdték megkövetelni maguknak, hogy legyen joguk a padlóra nem köpni, hosszú hajat nem növeszteni, rendes ételt enni és a jómódú uriasszonynak, megmosott kézzel és tiszteletteljes gesztusokkal bár, de, esetleg, pozitív eredménnyel udvarolni. A «bohémek» emancipációja azzal kezdődik, ha lemondanak az éhesség és piszkosság előjogairól; a zsidóké azzal, ha lemondanak a népük kiválasztottságát jelképezni hivatott tincsekről; a parasztoké azzal, ha lemondanak a nagyon is szembeötlő etnográfiai zamatról; a nőké azzal, ha lemondanak a férfiak frauendienstes haptákbaállásairól. A fiatalember is azzal válik igazán emancipált emberré, ha megköveteli, hogy gondolataiért, állásfoglalásaiért, gesztusaiért ugyanolyan komoly és racionális szempontok szerint vonják felelősségre, mint az idősebbet. Ha lemond az éretlenség exterritorialitásáról, ha lemond arról, hogy el legyenek ragadtatva tőle csak azért, mert taknyos. Ha van bátorsága lemondani a fiatalosság konvencionális jellegzetességeiről. Ha van bátorsága egy véleményen lenni az apjával.