Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 4. szám

Feleky Géza: Rákosi Jenő

Néhány száraz, rövid feljegyzés következik itt. A pillanatfelvételek sorozata, nem pedig egységesen végiggondolt és egységesen megfestett portré.

*

Mégis a biológia győzött a nagy harcban, pedig Rákosi Jenő már-már megdöntötte a biológia törvényeinek általános és egyetemes érvényességét. Azokkal a cikkekkel, amelyeket nyolcvanhatéves korában írt, és azokkal a beszédekkel, amelyeket nyolcvanhatéves korában rögtönzött. Még nincsen sok hónapja, hogy utoljára láttam jóval éjfél után a vacsoraasztal mellől átmenni a szomszéd szobába. Az egyik szivarról a másikra gyujtott Rákosi és szines, érdekes szóval tartotta az egész társaságot reggel háromig. A beszélgetés során derült ki: ezen a napon Rákosi elnökölt már egy értekezleten, beszédet tartott egy másik gyűlésen, és megírta vezércikkét a Pesti Hirlap számára.

Az utolsó vacsora, amelyen találkoztam vele: egy tiszteletére rendezett lakoma volt, amikor Rákosi Jenő hazatért a Rothermere lordnál vendégségben töltött hetek után. Szép lehet a dornothi kastély, és Rothermere lord egész bizonyosan kellemes házigazda. Az idegen környezet azonban, és az idegen környezet meggyőzésére fordított munka kifárasztotta Rákosi Jenőt. Vagy legalább kissé halk volt szava, mikor a lakoma végeztével magához intett és megkért: fordítsam le angolra a Rothermere lordhoz intézett táviratot, mert most nincsen kedve az angol fordítással bibelődni. Mire visszatértem hozzá az angol szöveggel, már elémtólta azt a papírlapot, amelyre közben tiszta, nyugodt, egyenletes betűkkel leírta a távirat angol fordítását... Egy-két szokatlan, de szokatlanságában erős és plasztikus fordulattal, amelyeknek bizonysága szerint nem Kossuth volt az egyetlen magyar publicista, aki Shakespeare drámáiból tanulta meg az angol nyelvet használni.

*

A kérdés negatív felállítása dönti el a legtisztábban, mi volt a politikai és a történeti jelentősége Rákosi Jenőnek. Tessék végiggondolni: mi történt, vagy mi történhetett volna 1919 vége és 1922 között, ha Rákosi és Apponyi nem veszik fel a harcot a véres hullámok ellen.

Voltak, akik mosolyogtak a Rákosi-ünneplések végeláthatatlan sorozatán. De bizonyára senki nem mosolygott, azok közül, akik résztvettek Rákosi Jenő első ünneplésén “in illo tempore". Apponyi Albert volt az ünnepi szónok és nyolc vagy kilenc év után is él még emlékezetemben két mondata. Elvész ez a nemzet, ha az összeomlás és a forradalmak megpróbáltatásaiból nem vezet le mást, mint a megtorlás gondolatát; körülbelül ez volt az egyik mondata Apponyi beszédének, míg a másik mondat így hangozhatott: Ha két öreg ember, akik ott állottunk a tegnap Magyarországának megalapozásánál, nem esik kétségbe, akkor senkinek sincsen joga kétségbeesni... Válaszában Rákosi Jenő először kalapálta ki ezeket a nagy szavakat: “Most pedig a magyarság lelki integritását kell visszaállítani, mert amíg ez nem történt meg, addig hiába minden".

A harcot a lelki integritásért becsülettel, keményen verekedte végig Rákosi Jenő. Egészen addig a napig, amíg a lelki integritás jegyében vívott küzdelem miatt volt kénytelen megválni egy olyan laptól, amelyet életre keltett és negyven évig tartott életben. De a “lelki integritás" olyan kifejezés, amely nem veszti el erejét és hatalmát idegen nyelvre fordítva sem. A tökéletesen szabott smoking hűvös páncéljában, udvariasan és megközelíthetetlenül ült velem szemben jó két esztendeje a Dunapalota-szálloda éttermének egyik asztalánál Rothermere lord, egészen addig, amíg kiejtettem előtte ezt a két szót és megmondottam, hogy ezek a szavak egy több, mint nyolcvanesztendős publicistától származnak. Rothermere kétszer vagy háromszor ismételte Rákosi szavát és ismételte azt is: “Ezzel az emberrel találkoznom kell". Egy másik öreg, magyar publicista erős temperamentuma mellett alighanem ez a két szó indította el útjára a Rothermere-akciót.

*

Talán második vagy harmadik napja voltam a Markó-uccai fogház egyik cellájában, mikor lehivattak a fogházgondnok irodájába és ott Rákosi Jenő várt rám. Bunda volt rajta, felhajtott gallérral. Mivel pedig a betegek és a “rabosok" részéről illemszabály nem panaszkodni, a felhajtott gallér láttára én tettem fel a kérdést: “Hát olyan hideg az idő odakünn, hogy felhajtott gallérral kell járni". Kissé fáradt mosoly ült Rákosi ajkán, mikor megadta a választ: “Másért fázom én. A te ügyedben járva láttam csak, milyen senki és semmi vagyok itt".

Kénytelen vagyok bevallani: ez a mondat a legfájóbb emlékem a Markó-uccából, ahol egyébként kedvesen, jól bántak velem, amint kedvesen, jól bánnak a senki által számon nem tartott közönséges rabokkal is. És Rákosi Jenőhöz fűződik a legfájdalmasabb törvényszéki emlékem.

Egyik, vagy másik pöröm előtt tárgyalták le Rákosi Jenőnek egyik magánvádas bűnügyét. Akkor is hideg tél volt és a nyolcvanhatéves Rákosi bundában állt a bíróság előtt. Mondja, Rákosi, megértette, Rákosi, erre feleljen, Rákosi: így hangzottak kurtán, hidegen a kérdések, amikor hatvanöt év újságírói pályája után először került a bíróság elé Rákosi. Egészen úgy, mintha ama bizonyos Kmety Károly volna a vádlott és őt vonnák felelősségre azokért a vádakért, amelyeket Rákosi Jenő emelt ellene. Természetesen senki nem hibás azokért a jogi formákért, amelyek nem adják meg az “úr" titulust, vagy a megbecsülőbb szót a magánvádas vádlottnak sem, mivel a tárgyalási formák alól senkit nem illet kivétel. De Rákosi Jenő mégis megöregedve, megtörve távozott a tárgyalásról és fázva, úgy, mint amikor nekem mondta feltűrt bundagallérral a fogházgondnok irodájában: “Nem vagyok én senki itt, és semmi".

*

Néhány személyes reminiszcencia nem sokat mond el Rákosi Jenőről, a magyar újságírásnak arról a vezéréről, aki a nyolcvanadik éven túl lett egy politikai irány képviselőjéből és egy reggeli újság főszerkesztőjéből a magyar jövő publicistájává.

A genialitás nem különbözik lényegileg a tehetségtől. Ha a tehetség mindvégig megőrzi a fiatalság friss erejét és fogékonyságát, akkor genialitássá lesz: ez Goethe meghatározása. Alig néhány napja Rákosi Jenő még eleven példa volt Goethe szavára, sőt azt lehetne mondani: nyolcvanhatéves korában fogékonyabb volt Rákosi tehetsége, mint egy félszázad vagy egy negyedszázad előtt.