Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 21. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Illyés Gyula: TAVASZTÓL TÉLIG
Szucsich Mária regénye - Írók Kiadóvállalat, Pozsony

Egy gyermekkor egy esztendejét mondja el ez a könyv és - egy-két zavaró formabeli zökkenő és félresiklott agitációs szándék leszámításával - oly tiszta, közvetlen őszinteséggel mondja el ennek az alig egy évnyi időnek hétköznapi eseményeit, hogy a tízéves kis hősnő szavai nyomán egy egész kor társadalmának keresztmetszete nyilik az olvasó elé. Mindazzal a szennyel, szenvedéssel, a kettévágott élet vérző, sötét sebeivel, amit csak egy boncolástól, keresztmetszettől várhat az ember. Szucsich Mária emlékezéseiben egy sornyi napfény vagy vidámság sincsen.

Gyerekkori emlékek könyve ez a könyv, tehát nem regény. Az események szerkezetét maga az önkényes, művészietlen idő építi, neki engedelmeskedik az író, aki egymásután feljegyzi a kaotikusan torlódó történéseket és legfeljebb csak a maga észrevételeit fűzi hozzájuk, értelmet igyekszik beléjük magyarázni. Ép ezeknél az értelembelemagyarázásoknál döccen meg néha-néha a mű.

A könyv naplószerűleg van írva, a naplót egy kis elemista leányka kezdi el írni 1900 Nagyhetében egy vidéki magyar városban, ahol atyja, szegénységében is gőgös nemesi család ivadéka, becsületes városi hivatalnok. (A többiek, illetve az intelligencia minden tagja, aki csak közelünkbe jut, papok, tanítók, ügyvédek, katonák, csaknem valamennyien becstelenek és bornírtak.) A lányka csodálkozva nézi szülei, testvérei és nagyszámú rokonai életét és gyermeki kegyetlenségével, friss éleslátásával számot ad legkisebb mozdulataikról is. Sivár és gonosz ez az élet s ilyen lehetett mindig, mert rögtön a megismerkedés napján meglátjuk az apa szemében a kezdődő tébolyt, az anyáéban a sok gyerek és családi perpatvar okozta bosszús keserűséget, a gyerekekében az álnokságot és szüleik minden bűnének visszfényét. Szucsich Mária mindezt oly művészi közvetlenséggel, oly ekonomikus, élő stílussal tárja elénk, hogy azonnal benne érezzük magunkat ebben a sötét forgatagban, megérezzük az emberi nyomorúság könyörtelen lehét és szorongva várjuk, hova sodorja ez a vihar ezeket az első látásra annyira megismert, megértett alakokat.

A megszokott, örök-egy mederben sodorja tovább őket az idő. A rokonok önzése csak nagyobb lesz, a szegénység csak növekedik, a gyerekek pár hétre egyik-másik nagybácsihoz kerülnek, a rosszak még rosszabbak, a betegek még betegebbek lesznek, az apa teljesen megtébolyul, meghal... Az idő alkotásaiban ritkán akad valami rendkívüli, érdekes bonyodalom; sivár egy kaosz ez. Művésznek kell lennie, aki ebbe művészetet akar vinni.

Szucsich Mária naplóját mindvégig változatlan érdeklődéssel olvassa az ember, ha nagyritkán itt-ott meg is akad egy-két részleten. A naplót, ismétlem, egy tízéves kislány írja. Ennek a kislánynak önrajzolta alakja oly plasztikus, helyenként oly megható, hogy akaratlanul is Dosztojevszkij Nyetocskáját juttatja eszünkbe, azonban néha ez a hang, gyermeki egyszerűségében is oly színezetet vesz fel, olyan kommentálást fűz megfigyeléseihez, amelyet már nehezen lehetne gyermekinek mondani. Mintha az író későbbi nézetein, tapasztalatain át nézné gyerekkori emlékeit. Nem könnyen tételezi fel az ember, hogy egy tízéves kislány ilyen társadalmi tájékozottsággal rendelkezzen, - tapogatózva is olyan csalhatatlanul megtalálja minden baj marxi magyarázatú szociális gyökerét, mint ez a kis iskoláslány.

Szucsich Mária szocialista, bizonyára szeme előtt tartotta a szocialista írók morális kötelezettségét, az agitációt, a társadalmi nevelést, ami itt, sajnos, nem egyszer a művészi, az írói oldal rovására ment. Azt hiszem, szocialista felvilágosítás szempontjából is sokkal nagyobb hatást ért volna el, ha véleményeit nem ilyen nyersen mondatja el, hanem úgy rendezi, hogy azokra az olvasó magától jöjjön rá; így sokkal valószínűbb, hogy az továbbadja őket. Ebből a túlbuzgóságból eredőnek tartom azt a dolgot is, hogy ebben a könyvben, ahol a városka minden lakosa korrupt, tolvaj, kegyetlen vagy maniákus, a szereplő zsidók valamennyien angyalian jószívűek, becsületesek, tiszták tetőtől talpig. Ez a túlzott filoszemitizmus csaknem egy vonalon mozog az antiszemitizmussal.

De ezek a kis fogyatkozások, attól eltekintve, hogy valamennyire lehetne felhozni igen sok és bizonyos szempontokból helyt is álló mentségeket, önmagukban alig jöhetnek számításba az egész mű mellett. Szucsich Mária könyve jelentős helyet foglal el az utóbbi időkben úgy fellendült magyar memoár-irodalomban; elolvasását mindenkinek őszintén ajánlom.