Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 18. szám · / · BABITS MIHÁLY: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA

BABITS MIHÁLY: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA
10.

Jól tudom, hogy azok ellen, amiket leírtam, a legkülönbözőbb ellenvetéseket lehet emelni. Viták vihara és tiltakozások tengere fogadta a Benda könyvét is, mutatva, hogy mélyen vágott a Kor elevenébe, vagy legalább a Kor írástudóinak szívébe, melyből vér helyett tinta csordul. S a lehetséges ellenvetések köre talán még nagyobb az én soraimmal szemben. Benda dolgozata egészben véve a politikai morál körében marad. Ő csupán a Hatalom és Harc apostolainak, vagy a Tények és Történelem blazirtjainak kritikáját hívta ki maga ellen. De amit én mondok, az visszahatással bír a "kultúra egész mezejére“ s ellenérzést kelthet oly olvasóban is, ki egyébként politikailag legnagyobb ellensége a nemzetek és fajok sacro egoismo-jának, és a történelmileg kiérett Tények áhítatos tiszteletének. Mert ez a - progresszív és "baloldali“ világnézetű - olvasó ugyanakkor, többé-kevésbé nyiltan és tudatosan, barátja az ösztönélet modern fölszabadulásának, barátja annak a modern őszinteségnek, mely egész kultúránkat ennek az ösztönéletnek leplezetlen és nemcenzurázott kifejezésévé avatja, tagadója az Ember fölött álló és tőle független Erkölcsnek - előtte az Ember állván mindenek fölött - s rendszerint megvetője az Élet harcain fölülemelkedő objektív és l'art pour l'art kultúrának: ő "életes“ kultúrát szomjazik, az Élet és Cselekvés aktivista kultúráját.

Mindez csak még világosabbá teszi, hogy amit elmondtunk, az nem valamely jobb- vagy baloldali "világnézet“ megtámasztása s az ellentétes világnézet megtámadása. Korunk u. n. "világnézetei“ történeti termékek és különböző elveik egyáltalán nem a logikai összetartozóság alapján kerültek egymás mellé. Aki nem a véletlen és logikátlan tények, hanem a minden tényektől független Igazság nevében okoskodik, annak először is e "világnézetek“ béklyóiból kell magát teljesen fölszabadítani. Az a készség és, hogy úgy mondjam, fegyelmezettség, amivel a modern írástudók hajlandók a körülöttük harcoló világnézetek egyikének katonáivá szegődni, - jobbra vagy balra állni - s a választott világnézet elveinek véletlen és történelmileg lerakódott komplexumát - legalább főbb részeiben és egész összefüggésében kritika nélkül elfogadni: úgyis csak egy újabb és eklatáns példája az "írástudók árulásának“. Akinek az Igazság a fontos, egyenként vonja vizsgálat alá az elveket, s egyiket elfogadja, másikat elveti, aszerint, amint igaznak vagy hamisnak tetszenek előtte. De a modern írástudónak nem az Igazság a fontos, hanem a "világnézet“: vagyis a harc, a párt. A Kor azt kiáltja:

Színt kell vallani egyik vagy másik világnézet mellett!

Ehhez képest az írástudó rá sem gondol arra, hogy a környezete által készen kínált világnézetet mintegy tételenkint kritikának vesse alá. En bloc elfogadja, vagy - ha lázadó természet - elveti. A pacifista például - a Béke barátja - már szinte evvel a ténnyel implicite progresszívnek vallja magát: azaz elfogad ráadásul egy egész sereg olyan állásfoglalást és doktrinát, melyekhez legalábbis gyakran semmi köze. Így rendszerint egyuttal szocialista: vagyis oly tan híve, mely tisztán az erőt erő ellen elvének s a tömegek harcos fegyelmezésének alapján állva, lényegében militarisztikus jellegű, sőt az ellentáborral-közös erkölcs tagadásában is egy legvégletesebb szellemű militarizmussal. Mondják, a nem-szocialista gazdasági rendszer szükségszerű következménye és korrelátuma a háború. Nem tudom, igaz-e ez? de mindenesetre jellemző érv a modern írástudó szájában. A régi írástudó az igazsággal és erkölccsel érvelt: a mai a lehetőségekkel és gazdasági összefüggésekkel. Ez pedig semmikép sem tartozik hatáskörébe. Ez a politikusok és közgazdák dolga: a praktikus tudomány és Cselekvés embereié. Nekik kell a Szükséges Rossznak ebben a tengerében, amit Életnek nevezünk, megtalálni a Legkisebb Rossz útját. Az igazi írástudó hivatása épp az, hogy e gazdasági és egyéb praktikus lehetőségekre és szükségszerűségekre nem tekintve, ébren tartsa e földön a tiszta erkölcs és logika tekintélyét és tudatát.

E hivatás modern félreismerése okozta, hogy a világnézetekből pártok lettek: az Eszmék leszálltak az Élet harcaiba, s elfogadták a politika minden logikátlan és változó junktimját. Így lépett sok helytt junktimba a katholicizmus - melynek már neve is egyetemes jellegére és eredetére utal - a legkevésbé egyetemes elvű, legpartikulárisabb nacionalizmussal. Világért sem mondom, hogy a katholicizmus - az Egyetemes Vallás - ellentétes a nacionalizmussal: de semmiesetre sem involválják egymást szükségszerűleg. Éppoly kevéssé szükségszerű a junktim a militarista világnézet s a kultúrális és erkölcsi konzervativizmus között. A modern militarizmus homlokegyenest ellenkező erkölcsön alapul, mint hagyományos kultúránk: úgyhogy még logikusabbnak tünhetik föl a futurizmussal való szövetsége, amit a háborúalatti Itáliában volt alkalmunk látni.