Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám · / · SZINI GYULA : JÓKAI

SZINI GYULA : JÓKAI
Egy élet regénye (9)
Az élet charivarijában

Forgathatok-e már népies jövendőmondó kártyacsomagot? Ha nem, keressétek meg a szakácsnő vagy szobaleány emlékdobozában vagy a ház úrnője íróasztalának, pipereszekrényének rejtett rekeszében. Több nyelven, magyarul, németül, tótul, szerbül - mint a bankó - szólnak az egyszerű vagy bonyolult szivekhez és ilyen felírásokat viselnek: Pénz - Vőlegény - Betegség - Veszekedés - Levél - Szerencse - Halál...

Huszonöt-harminc kártyával ki van merítve az emberi élet egész skálája, minden fontos lehetősége. Azt hiszem, évszázadokra, sőt évezredekre nyúlik vissza e kártyák eredete, Egyiptomba vagy a görög Delphibe.

Lehetsz király vagy koldus, tudós vagy írástudatlan, kalmár vagy költő, férfi vagy nő, élhetsz a kőbalta vagy a repülőgép korszakában: nincs több lehetőséged, mint amennyi a kártyacsomagban van. Vagy legalább is: a többi lehetőség nem fontos.

És aki betűt ró betű mellé, hogy az emberek elé az élet szivárvány-képeit varázsolja, hazudja, jól tudja, hogy a szivárvány is csak hét színből áll.

A kártyacsomagból egyszerre csak eléd hull: «Örökség.» - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Rév-Komáromban a vármegyeutcai házra hirtelen rászállt a fekete madár: Jókay József övegye, Pulay Mária a boldog végű öreg emberek halálával halt meg, szívszélhűdés ölte meg váratlanul. Nyolc évvel a márciusi nagy nap után, 1856 március 14-én.

A politúros sifonérban pedig ott maradt a végrendelete, amelyben a Tékozló Fiú ki van tagadva. Elfelejtette megmásítani? Ez a tudatos, pontos asszony? Vagy halála után is még egyszer emlékeztetni akarta fiát: én nem bocsátok meg!?... Ki lát bele ilyen sebzett, dacos szívbe?

Szerencsére nem lakmározó hollók csaptak le az örökségre, hanem egymást szerető, becsülő, emberséges testvérek, akik még anyjuk életében három egyenlő «osztály»-ban állapodtak meg. Jókai pénzben kikapta a maga harmadát.

És a költő házába beköltözött a jólét, amely annál szívesebben látott vendég volt, mert nem kellett érte keservesen megdolgoznia. Most már volt pénz az Országház-úti lakásban. Házvételre gondolhattak. A Magyar-utcában épp egy ház volt eladó, amit Laborfalvy Róza Szigligetiéktől, a ház lakóitól tudott meg. És Jókai Mór háziura lett Szigligeti Edének és Szerdahelyi Kálmánnak. A fél Nemzeti Színház nála lakott. Kedves cimborák, de rossz fizetők.

Aki azonban saját házában lakik, úr akar lenni a másik portán is, ahol eddig mindig mint más alkalmazottja más számára kereste a pénzt. Tehát lapalapítás. Kakas Márton levelei a Vasárnapi Ujságban nagyon tetszettek, így adva van az irány: «Kakas Márton Albuma». Rövidesen megszűnik. Utódjaként megindul az Üstökös. A 48-as rövidéletű élclapok után az első mai értelemben való vicces ujság. Kakas Márton itt folytatja népszerű leveleit, majd megszólal a Politikus Csizmadia és végül Tallérossy Zebulon, a lelkes és kedves árvamegyei magyar zatyafi. A még mindig borús, csüggedt országban a Weinmüller Franciska szalónjának egykori szellemes szeladonja találja meg azt a hangot, amelyet a magyar közönség szeret: a bölcs, kedvesen hunyorgató, anekdótás, szemérmes táblabíró modort, amelynek sallangjait azonban egy költő fantáziája cifrázza. És népszerűbb lesz, mint Czuczor Gergely a maga idejében.

A kártyacsomag azonban tovább pereg-forog és kiugrik belőle a «Betegség».

A költő arca sápadt és tűzrózsák nyílnak rajta. A romantika virágkorában vagyunk. A tüdővész a költő mártírbélyege, mint később Lombroso korában az őrültség. A költő megijed: a kor divatos betegsége reá is átragadt.

Ez a rém üldözi most. Harminchárom éves. A ház asszonya negyvenhatéves. Abba a korba kezd jutni, amikor a színpadon még el lehet játszani a Gertrudisz királynékat, a III. Richárd Erzsébetjét, a Lady Macbetet, de otthon az ember a meleg kályha mellé bújik, bepólyálja, befáslizza magát, különböző kenőcsökhöz folyamodik, amit öltöztetőnők ajánlanak szaggatás, nyilallás, ellen és az ember keservesen főzi, kotyvasztja a büdösebbnél büdösebb csodaszereket, keresve köztük az ifjúságot adó életelixirt.

A hipochondria denevérszárnyai kezdenek nőni, terebélyesedni a Magyar-utcai háziúr lakásán. A háziúr sokat foglalkozik a halál gondolatával és írásai ettől mélyebbek... és ritkábbak lesznek... A régi jó táblabírák, Szomorú napok, Az elátkozott család... ennyi három év regénytermése a Kárpáthy Zoltán óta.

Szerencsére «Kakas Márton tolltarajában» akad tréfás ötlet is. Minthogy az orvosok titkolódznak, Jókai az életbiztosító társaságoknál keresi az igazságot. Hiszen a Pénz nem ismer könyörületet, hanem az ember szemébe mondja. «Te nem kellesz, mert tüdőbajos vagy.» Az egyik biztosító társaságnál tréfásan elutasítják, a másiknál - amelynek később igazgatósági tagja lett - orvosi vizsgálat nélkül kiadják neki az életbiztosító-kötvényt, tiszteletből a neve iránt. Végeredményben most se tudja, komolyan beteg-e.

De eszébe jut, hogy Kecskeméten, amikor jogász korában gyógyító füveket keresett ugyanilyen baja ellen, Gyenes Pali szobatársa a «természetes» gyógymódra, szabad levegőn való tartózkodásra, tornászásra, úszásra vette rá és ettől meggyógyult. Jókai most néhány barátjával gyalog nekivág Erdély hegyi utainak és mire visszajön Pestre, egészséges újra, mint a makk. A nehéz erdélyi utakon otthagyta a köhécselését és hipochondriáját.

A kártya gyorsan perdül... «Szerető. Geliebte. Milenka. Kochanka. Amante. Bien Aimée. Sweet-heart...»

A Magyar-utcai házban ugyanakkor a nyugdíjas súgóné, aki nagyon értett a khartomanciához, az asszonynak ezt vetette ki: «Féltékenység. Zarlivost. Gnusna-Milose»...

Színházi fodrásznők, kiöregedett anyaszínésznők, varrónők, zsibárusnők, divatárusnők, kezdenek otthonosak lenni a legnagyobb magyar tragikánál.

Hírt hoznak, hírt visznek. A Nemzeti Színházban új csillag tünt fel. Blaha Lujza a neve. Az egész város csak róla beszél. Szép, fiatal, barna nő. Szeme eleven, karbunkulus. Piros, kicsattanó orcáján a magyar Alföld minden egészsége, szépsége. A Nemzeti Színház igazgatója csak őt dédelgeti, az írók csak neki írnak darabokat, még Szigligeti Ede is. Minden második napra népszínmű van kitűzve. Nem sok ez egy kicsit? De azt mondják, hogy olyan tüneményes hangja van az ifjú művésznőnek, hogy a csalogányok is irigykedve elhallgatnak.

«A nemzet csalogánya» - mondta Jókai Mór a Nemzeti Színház udvarán a színészeknek. És mikor az ujdonsült primadonna a próbáról kisietett az udvarra kissé levegőzni, Jókai hozzásietett, megfogta a kezét és szólt:

- Örömkönnyeket csalt ki belőlem, Soldosné... Örülök, hogy szegény hazámnak ily fülemileszavú ébresztője, vigasztalója akadt.

És a tűzről pattant magyar menyecske se szó, se beszéd, egyszerre csak ott csüngött a «Kárpáthy Zoltán» írójának a nyakán, megcsókolta előbb az egyik, aztán a másik orcáját: «Ez a legújabb novellájának szól - tette hozzá. - Tegnap olvastam a Vasárnapi Ujságban és már akkor elhatároztam, hogy azt az embert, aki ezt írta, törik-szakad, megcsókolom.»

Gertrudisz szívében hét tőrt forgattak meg egyszerre azok, akik mindezt hírül hozták.

- Olyan fiatal a lelkem - suttogták a kulisszák benfentes vénasszonyai, miközben a háziasszony illatos mokkáját keverték -, hogy nem csoda, ha megakad rajta minden férfiember szeme. Nem hiába énekli a színpadon: «Kinek tíz-húsz szeretője nincsen, Annak egy csöpp esze sincsen, sincsen...»

Gertrudisz most elfelejti, hogy lába pólyálva van, hevesen fölugrik:

- Tűrhetetlen, hogy azon a színpadon, ahol Shakespearet játsszák, parasztrokolyában illegjenek-bilegjenek és cselédnótákat kornyikáljanak!... Micsoda világ ez a mostani! Tótágast áll a jóízlés!

Az előszobában megszólal a csengő, amely húzóra jár. A szobaleány jelenik meg:

- Blaha Lujza asszony a Nemzeti Szinházból! - jelenti a ház úrnőjének. - Kérdezteti, hogy itthon van-e a tekintetes asszony?

A tragika kiegyenesíti királynői derekát és leírhatatlan gőggel, lenézéssel szól:

- Mondja meg neki, hogy - nem vagyok itthon!

A szobaleány kimegy és néhány perc mulva szégyentől, haragtól piros arccal rohan le a lépcsőn, halálosan megsértve egy ifjú nő. A felkelő csillag. Egy újabb ellenség.

Másnap a színház udvarán megtámadják az «Üstökös» szerkesztőjét:

- No hiszen, ha nem is vagyok olyan vén, mint a felesége, szerkesztő uram, tisztességes asszony vagyok, aki előtt ne tagadja el magát senki emberfia!...

- Félreértés! - mentegetődzik Kakas Márton. - Utána fogok nézni, mi történt... Elégtételt fog kapni, asszonyom... Darabot írok a kegyed számára...

A színházi udvaron Lendvay Márton szobra mögött ott leselkedik egy öltöztetőnő, aki nagy örömmel kapja el az utolsó mondatot. Ezért a hírért dupla adag kávét fog kapni a Magyar-utcában.

És délben, amikor hazamegy Kakas Márton, hideg leves és duzzogó asszony fogadja. A pecsenye után a salátánál tör ki a vihar:

- Ez a saláta el van sózva - panaszkodik Kakas Márton.

- A szakácsné is lehet néha szerelmes, nemcsak ön... - veti vissza az asszony.

- Már megint a vénasszonyai fecsegtek valamit?

- Hallom, darabot ír, amelyben lesz «három bokor saláta» és «bokorugró szoknya» is.

- Én? - csodálkozik Kakas Márton.

- Képmutató!... Át nem megigérte annak a paraszt pesztonkának... annak az izé, hogyishívjáknak... hogy parasztdarabot ír a számára? Talán ön is táncolni fog a színpadon, fokossal a kezében?

Kakas Márton elmosolyodik:

- Csakugyan már be is nyujtottam darabomat a színház igazgatójának. «Dalma» a címe. Szomorújáték. A főszerepben: Laborfalvy Róza.

Van most csók, ölelés, könny, kibékülés. A konyhából pedig előkerül a zsíros, finom jó kappan, amely nincs elsózva. Pedig ez a kappan már csaknem a hírhordó vénasszonyok prédájául esett.

Foszlós kalács mazsolaszőlővel, valódi török mokkából és svábhegyi tejből főtt kávé: ezek olyan földi jók, amikért érdemes leselkedni, kémkedni és hírt vinni a Magyar-utcába a háziasszonynak:

- Jaj, lelkem, a Váci-utcán mindenki utánuk fordult. Úgy mentek egymás mellett, mint a fölgerjedt galambok. Egy pesti ügyvédné, híres szép asszony és a kegyed férje. A szerkesztő úr nem látott és nem hallott, észre se vette köszöntésemet... De én utánuk lestem. A Nagy Kristóf előtt a szerkesztő úr akkora ibolyacsokrétát vett a híres pesti szép asszonynak, hogy annak a kedvéért a svábok leszakajtották a Svábhegy minden márciusi ibolyáját...

A másik még többet tudott:

- A pesti ügyvédné férje már öreg ember, de féltékeny, mint valami spanyol grand. Már megneszelt valamit, mert odahaza nagy patáliát csapott, hogy bárhol előtalálja a szerkesztő urat, hát letöri neki a tolltaraját...

Szegény Kakas Márton!... Így forog az élet «charivari»-jában... Író, népszerű, szép, mutatós ember... Mikor a Gizella-téri kioszkból, hol a «határozati párt» emberei az ország jövőjét forralják, elindul és végigmegy a Váci utcán, Úri-utcán át a Magyar-utcába, mindenütt lelkes, csodálkozó szemek néznek feléje. Ott egy ifjú, aki első regényének szálait bogozza talán magában, amott egy fiatal leány, aki Kárpáthy Zoltánnal álmodott, emitt egy ringó járású, darázsderekú szép asszony, aki nem bánná, ha megízlelhetné, hogyan tud az csókolni, aki oly forró, édes, álomba ringató szavakat tud olvasói fülébe suttogni.

És otthon elfojtott düh, kibuggyanni készülő keserű könny, szemrehányás, vád fogadja. A Zöldszemű Szörnyeteg feléje süvít:

- Kékszakáll!... Minden jöttment cafrával megcsal engem!...

Az egész város az én rovásomra mulat!

Kakas Márton már tudja, honnan fúj a szél.

- Már megint vénasszonyi pletykák!...

- De ez nem pletyka, hanem ólombetűkből ordító valóság! - kiáltja Gertrudisz és fölkapja az asztalról a «Bolond Miska» élclapot, az «Üstökös» vetélytársát. - Itt az van kinyomtatva, hogy Jókainé Laborfalvy Róza már megúnta a tragikai szerepkört és legközelebb egy tizenhatéves süldőleány szerepében fog bemutatkozni, amely szerephez férje végez tanulmányokat a Váci-utcán!

- Otromba élc! - szól Kakas Márton.

- «Otromba élc» mondja ön, mintha ezzel már rendben volna minden. Pedig ezek a támadások rendszeresen megjelennek a «Bolond Miská»-ban. Aknamunka folyik ellenem a színháznál és ön ellen is... A «Dalmá»-t a legnagyobb siker, telt házak közepett vették le a műsorról... Bulyovszky Lilla küldözgeti felém ezeket a mérgezett nyilakat... A férje, Bulyovszky Gyula, igen benfentes a «Bolond Miská»-nál.

Kakas Márton dühösen leül és megírja a következő szerkesztői üzenetet az «Üstökös»-ben.

«Bulyovszky Lilla művésznő újabb időben a színlapokon előszeretettel használja a «horogszegi» előnevet. Mi úgy tudjuk, hogy nem annyira horogszegi, mint inkább - Horogszegre való.»

Párbaj.

Jókai Mór és Bulyovszky Gyula két lyukat lőnek a levegőbe. Mindegyik a maga asszonya becsületéért.

Kakas Mártonnak néha nagyon bele kell kapaszkodnia bohócsipkájába, hogy az élet charivarijában megállja a helyét.

Új kártya!... «Hamisság! Falschheit! Fales!»

Kakas Márton jó fiú, nagyon könnyen levehető lábáról. És Pesten az ötvenes évek végén nagyban járja a vidéki magyar urak divatja: jó barátunkért, szenvedő honfitársunkért váltót zsirálni szinte hazafias kötelesség. kakas Márton szívesen teszi. Hiszen úri becsület dolga, hogy a váltót lejárat előtt beváltják.

De ha valaki nem váltja be? A könnyelműn alákanyarított váltók mögött uzsorások lappanganak, akik nem engedik többé ki karmaikból áldozatukat. Különösen, ha ennek az áldozatnak saját háza van.

A váltók károgva röpködnek a Magyar-utcai ház fölött... Maholnap már megütik fölötte a dobot... Nincs más hátra, el kell adni a házat. Három évig tartott csak az egész háziúri dicsőség.

A Gizella-téri Privorszky-kioszkban az ellenzéki Tigrisek gyülekeznek. Nyáry Pál, Tisza Kálmán, a Komáromból való Ghiczy Kálmán és egyéb bihariak. Nyáry Pál már elfelejtette a debreceni pálfordulást, mert hiszen ismeri a politika állhatatlan szélkakasát és keblére öleli a népszerű regényírót. A lármás, hadakozó, követelődző tigris-csoportnak szüksége van Jókai tollára, népszerűségére.

Az októberi diploma az első komoly lépés, amelyet az uralkodó megtett, hogy kibékítse a magyar nemzetet. Csakhogy a nemzet, mint mindig, ujra nem egységes. Az egyik párt alázatos feliratban akarja ismertetni a nemzet sérelmeit és követeléseit. A másik párt ugyanezt határozat alakjában akarja közölni Béccsel. Amazok a labancok, emezek a kurucok. Jókai márciusi és forradalmi multjánál fogva és Nyáry Pál kedvéért a kurucokhoz, a határozati párthoz csatlakozik.

Választás. Jókai három kerületben is föllép, egyben megbukik, kettőben megválasztják.

Az 1861-iki országgyűlésre mint Siklós ellenzéki követe vonul be. Rövid ideig tartott az egész «diéta» és csakhamar eloszlott, mint a szappanbuborék. De legalább alkalmat adott rá, hogy Jókai elmondhatta finom, nemes szárnyalású, liberális lendületű szűzbeszédét.

A kisvárosi szóbeszéd figyelmét, éberségét teljesen elkerülte, hogy Kakas Márton hová szokott besurranni szerelmes légyottokra. Róza asszony sem vette észre azt a kacér delnőt, akinek Kakas Márton ekkor javában csapta a szelet. Ragyogó, diadalmasan szép, örökifjú arcú hölgy volt ez. Csak azok, akiket már elégetett szerelme, látták meg igazi arcát, amely a zsémbes, házsártos, csúf boszorkányé.

Ennek a hölgynek a neve: Politika.

Kakas Mártonnak ezt a hűtlenségét csak egy nő siratta meg: az a finom, bűbájos szavú, örök szépségű nő, aki a Magyar Nábob és a Kárpáthy Zoltán tollát vezette. Most már egyre ritkábban látja ott az íróasztalánál a szép szőke férfit. Hiába sóhajt halkan, hiába néz az ajtó felé. Minden csendes az alkotás műhelyében. A gazda messze jár, másnak udvarol. És a Múzsa lassú, tétova lépésekkel távozik a hatvanas évek politikai csatazaja elől.