Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám · / · A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA

A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA
A Nyugat ankétja (2)
BARTA LAJOS

Az anyaméhnek van egy törvénye: - ha egyszer megtermékenyült, bezárul, nehogy oda több mag behatolhasson és csak akkor nyílik meg, ha a csecsemő megszületik.

A magyar szinpadi világnak is megvan az íróval szemben a maga külön önműködő elzárkózási szerkezete. Ez a világ, miután néhány sikeres szindarabírót érez magában, a telítettség valamely transzába esik. Attól kezdve, mint a médium a materializáció pillanataiban, állandóan valami ködöt bocsát ki magából, valami misztikus hálóba szövi bele magát és csodálatos tenyészetű hinárt burjánoztat maga körül. Nem tudni hogyan, nem tudni miért, mert semmi értelme sincs! - de a szinházigazgatótól le a portásig, mindenki és minden, még a szinház kövei is, benne vannak valami, minden új szindarabíró ellen irányuló elhárítási transzban. Talán nem is akarják, csak áldozataivá lesznek a médiumizáltságnak?...

A transznak ebben a fantasztikus, hináros ködében bolyong az újonnan jelentkező szindarab- vagy drámaíró és ki tudja, nem éri-e hátát ebben az erlkönigi éjszakában valami a sötétben bujkáló rossz lélek jól irányított egyéni tőrdöfése is?... Csak a szinészek tudják magukat kivonni a médiumizálás alól; mindig várják az új írót, akarják, hogy jöjjön és szeretik is - ha ér valamit.

A transznak ebben a varázslatos világában mint csodálatos kelyhű szédületvirág nyílt egyszer mérgező lehellettel egy babona: - «Jaj a szinháznak, mely irodalomra vállalkozik!» - Hiába bizonyított néhány világító siker a babona ellen - a szinház megmaradt a babonánál és a transz kísértetködös éjszakájában viharágyúk lövöldöztek szüntelenül az irodalmi támadás elhárítására... És ha egy napon úgy látszik, mintha itt vagy ott mégis csak történni akarna valami a drámáért, holnap - már nem volt úgy. A nehézkedési törvény folytán a szinház visszatért önmagához...

Mert a szinházaknak van egy szellem-mechanikai gépezetük: - még egyszer megcsinálni azt, amit egyszer már sikerrel csináltak, vagy legalább is ahhoz hasonlatost, annak a szellemi kaptafájára húzhatót. Innen származik a szinházak sívár és gyilkos, önmagukat is legyilkoló egyhangúsága! Minthogy pedig az irodalom mindig mást és mást akar, a transz és a babona hetvenhétszeres átokkal üldözte.

A dráma - irodalom! Azzá teszik az olcsóbb szindarabbal szemben magasabb igényei. Mert ezt a magasabb igény-kitűzte célt csak - az irodalom eszközeivel lehet megvalósítani. Vannak irodalmias szindarabok is, mikor a kisebb szándék nagyobbszerű ruhába öltözik. Mindenütt a világon ezeket az irodalmian öltözött szindarabokat keresték és keresik a szinházak. A nagyobbszerű ruha nincs mindig selyemből, néha bizony csak papiros az, de a világ tíz-húsz szinpada közül talán csak egyiken, vagy másikon szakad el. Egy ország szellemi és szinházi világának nemcsak a drámára, de a szindarabra is szüksége van. Mert dráma, szindarab, regény, novella, vers nem akart, vagy nem-akart megnyilvánulásai egy nép összéletének, de a nép fizo-pszichológiai életének különböző kategóriái éppen csak az irodalom különböző kategóriáin át tudják magukat lebonyolítani. Az irodalom a nemzet egészsége!

Mialatt a magyar drámaírás állandóan válságban volt, Magyarország világexportot űzött szindarabokban. De nemcsak a magyar drámaírás, - a szindarabírás is válságban volt ugyanakkor; mert az önműködő elzárkózó szerkezet, a transz, a materializációs köd akkor is megvolt. És mindig csak három-négy embernek volt megengedve, hogy elégjen a tantiém-máglya gyönyörteljes tüzében... És ha még a magyar szindarabírás is válságban volt ennek a nagy virágzásnak és konjunktúrának idején, akkor a magyar drámaírás ugyanakkor - a hamleti számmal élve - negyvenezerszeresen válságban volt.

Tehát mire vonatkozik a kérdés? Elapadt volna az exportszindarab? Elapadt volna a magyar dráma? Meghaltak volna a transz éjfelében lovagló, erlkönig-futó lovasok karjaiban az összes drámai kisdedek? Vagy talán elvérzettek maguk az apokaliptikus lovasok is?

Talán, mert az egykor már jelentékenyen városi Magyarország a maga mostani tiszta agrárságában nagyon elfalusiasodott és ez az elfalusiasodottság még nem találta meg a maga szinpadi formáját? Új adottságok és írók közt valahol vajudik és nem tud megszületni a tipikus szindarab? Pedig a helyzet már a típust akarja megszülni?

Vagy mert a drámairodalom, a szindarabirodalom az egész világon nem tudja, hogy mit csináljon? Mert a polgári világ nem akarja látni saját világának felbomlási jelenségeit, még kevésbé valami keletkező világnak őt halálszéllel megfújó jeleit?

Mennyire önmagából való és mennyire része csak a dráma világválságának a magyar drámaírás válsága?

Ezek kérdések a kérdésre és nem feleletek? De a távollevőnek inkább illik is kérdéssel felelni és hozzátenni még azt is, hogy amit mondott a magyar szinházi világ egykori törvényeiről, nem emberekre, de irányzatokra vonatkozott. Az utolsó nyolc esztendő - ami az embereket illeti - úgyis össze-vissza rázta és felforgatta a magyar szinházi világot...