Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 19. szám · / · SINKÓ ERVIN: TENYEREK ÉS ÖKLÖK

SINKÓ ERVIN: TENYEREK ÉS ÖKLÖK
Regény (3., befejező közl.)
X.

Glanz Janinak az öreg Hermannál tett látogatása után örülni kellett volna. Úgy kellett volna, hogy amit megtudott, az fordulót jelentsen az életében, és pedig fordulót arccal az élet, az örömhöz visszanyert szabadság irányában. Ezt tudta, de mégis az örömből keveset érzett, annál többet vad irtózatból, mely az egész élettel szemben elfogta. Ez volt az, amit ő a kerítés mögül áhítozva nézett? Ez nem az volt, de Margit is két év volt az ő életéből és két év csak a kölcsönös egymás-csalás két esztendeje volt, hazugságba vesztett két esztendő a rövid életből? Két évig élt egy ember oldalán, két évig mindennap egy asztalnál ült vele, két évig mindennap egymás mellett volt az ágyuk és az idegen nőről, ki egyszer elmegy mellette az uccán és soha többé nem látja, nem tudhat kevesebbet, mint az asszonyról, ki felesége és fiának az anyja volt. Mert csak ennyi és ennyi volt az, amit biztosan tudott meg abból, amit ez a halál küszöbén őrjöngő öreg ember beszélt. Ennek az öregnek is adott magáról egy képet, a hajdani élő neki is adott egyet, a harmadik s negyedik embernek is, mind külömböző, egymásnak ellentmondó képek és talán egyik se az igazi. Meghalt egy ember, kinek tán senki se fogta meg még igazán a kezét, az igazit - ez a lehetőség a fiatalember számára maga miatt volt irtózat és százegyszer rajtakapta magát, hogy úgy néz egy-egy arcra, mintha maszka mögé szeretne látni és közben a saját arcán is ezt a maszkát érezte anélkül, hogy maga is tudta volna kicsoda ő, voltaképpen kicsoda; visszakapta a szabadságát, de meggyőződés nélkül élt vele, mikor megbízást adott, hogy kutassák fel annak a nőnek a jelenlegi tartózkodási helyét, kinek vezetéknevét saját meglepetésére nem is tudta megadni, hanem csak azt, hogy Julisnak hívták s a dátumot - eljegyzése napját -, melyen munkaadójától, Hermanntól eltávozott. Mikor rövid időre rá megtudta a címét s ebből megtudta hogy Julis még él s még nincs férjnél, először, az első érzése rég nem ismert örömé volt. De aztán nyomban a kétségé: mit akar ezzel a címmel? Zavaros, kalimpáló fejjel, gyors elhatározással megírta a levelet és hogy meg ne gondolhassa, gyorsan feladta postára és várt a válaszra. A mindennapi tetemes üzleti levélcsomagban egy héten keresztül hiába kutatott a várt levél után. Szomorúsággal, de megkönnyebbülten is állapította meg egy hét eltelte után, hogy ha eddig nem jött, nem is fog már válasz jönni; hiszen úgyse, sejtelme se volt róla, hogy mit kezdett volna, ha választ kap.

Közben a fejedelmi öreg - úgy mondták, hogy nagyobb kínlódás nélkül - meghalt és tekintve, hogy a végrendelet is nyilvánosságra került, az öreg Glanz teljes, még mindig csorbítatlan apai tekintélyével hazarendelte fiát, hogy a tennivalókat az egész család részvételével otthon megtanácskozzák. Erre komoly szükség késztette, mert az utolsó hetekben az Első Fővárosi kezdett egyszerűen szétzülleni. A cégvezető, ki több mint húsz év óta volt ott, látva, hogy süllyedő hajó utasa, sietett az első kedvező ajánlatot elfogadni és fiával együtt kilépett a vállalatból, míg a Jani fiú, kinek a még nem is rég legnagyobb veszedelemben volt vállalatot most kettőzött erővel kellett volna vezetni, minden munkát a megmaradt, meglehetős avatatlan három hivatalnokra hagyott. Végső ideje volt, hogy az öreg Glanz közbelépjen.

A család rosszra volt elkészülve és mégis még rosszabb volt a valóság, mint ahogy képzelték. A Jani fiú, ki mindig olyan akkurátusan rendes és vasalt volt, borotválatlanul, legalább egyhetes szakállal és gyűrött ruhában érkezett. Az öreg Glanz alig tudott erőt venni magán, mikor először megpillantotta. Első nap az öreg Glanz teljesen passzívan is viselkedett. Az irodában Ernő fia végezte a munkát, ő maga pedig csak időnként mélyeket lélegezve s néha zsebkendőjével a homlokát törölgetve - pedig nem izzadt, ez csak ideges mozdulat volt nála - fel-alá járt a szobában s néha egy-egy oldalpillantást vetett Janira, kivel ez első napon csak az anyja foglalkozott. Az pedig úgy bánt vele, mint ahogy beteggel szokás. Először a borbélyért küldött, aztán borotválkozás után behozták a kisfiút, aki igazán szépen fejlett kis gyerek lett és kék szeme volt, mint az apjának. A vacsoránál Ernő szórakoztatta a családot. Ernő már meglett férfi volt és bármily hangulatú társaságban is megőrizte a maga hangulatát. Az a bizonyos gyerekkorból visszamaradt feszültség is, ami közte és bátyja között még-pár év előtt is olyan eleven volt, most nem gátolta és míg a többiek félig-meddig csak lábujjhegyen mozogtak Jani jelenlétében, ő még meg is nevettette. Rengeteg mulatságos történetet tudott elbeszélni, mert sokat utazgatott bevásárlás céljából a falvakban.

Másnap azonban már az öreg Glanz vette át a szót. Egész éjszaka nem tudott aludni, annyira sajnálta a fiát, de pedagógiai szempontból helytelenítette, hogy tovább is úgy bánjanak vele, mint a hímes tojással; a férfi kötelességeiről beszélt neki. Janinak kínos volt az apját hallgatni, mert szegény öreg természetesen abban a hiszemben, hogy fiát csak a felesége miatt való gyásza hozta ilyen állapotba, azt hitte, hogy neki apai kötelessége először is erről megszólalni. De éppen ez volt az, amit olyan kínos volt Janinak meghallgatni, mert - egyebektől eltekintve - nyilvánvaló volt előtte, hogy a halállal szemben szegény öregnek sincs egyetlen belső; hitbeli erőssége se, épúgy, mint őneki, a fiának sincs és mégis úgy véli, hogy mint apának, neki most Istennel kell előhozakodni. Valami olyat gondolhatott - ha egyáltalán gondolt valamit - hogy ő ugyan, ami az ő személyét illeti, persze hogy egy szót se tart az egészből felnőtt emberhez való komoly szónak, de nem lehet tudni, még mindig sokan adnak ilyesmikre s talán a fiára hat. Ő mindenesetre megteszi a magáét. A józan öreg Glanz a bibliai pátriarkáról is s hozzá még mint “Ábrahám ősapánkról" beszélt, ki emlékezetesen Izsák fiát is feláldozta volna Istennek és ezzel adott minden utódainak bravúros példát az Isten akaratában való feltétlen megnyugvásra. Hiszen ezt te is tanultad - fejezte be aztán egy akaratlanul őszinte mozdulattal - ilyenkor jó az ilyen dolgokra gondolni.

Most az öreg Glanz mogyorónagyságú szemei megélénkültek, az egész ember kezdett fürgébben, természetesebben beszélni és mozogni. Levette füle mellől a ceruzát, ami annak a jele volt, hogy most “áttér a tárgyra". Szemrehányást tett fiának, hogy miért nem perelte apósát, mikor az hirtelen kivonta a tőkéjét, továbbá szemére vetette, hogy utóbbi időben teljesen elhanyagolja üzletét, a Glanz cégnek egy nyolc nap előtti levelét az Első Fővárosi máig nem válaszolta meg és tőle telhető eréllyel emlékeztette ártatlan gyermeke, illetve boldogult felesége iránt való kötelességére. A fiatal Glanz megjegyzés nélkül hallgatta végig az apját és aztán egyszerű és őszinte vallomást tett.

- Minden szemrehányásod jogosult, de engem nem érdekel az üzlet, mit tegyek, ha nincs rajta a fejem.

Mindenki idegen talán nevetségesnek találta volna az öreg Glanzot, de Jani megijedt, mikor a kijelentés után - melyet, hiába, úgy érezte, végre meg kellett tennie - az apjára nézett. Az öreg Glanz egy pillanatra megállt, mint aki nem tud a fülének hinni és a következő pillanatban ugrott egyet, a sárga bőr alatt a halántékán a kék erek láthatóan lüktettek. Jani anyja - megsejtette-e, hogy szükség van rá, vagy tán hallgatózott - ebben a pillanatban nyitott be és az öreg Glanz mindjárt nekitámadt.

- Janinak nincs az üzleten a feje, nem érdekli, most mondta. A te műved ez, te vettél rá, hogy a fiát magunkhoz vegyük. Ha nem tettűk volna és a gyerek az ő gondjára maradt volna, nem hagyná el így magát. Nem érdekel az üzlet. Mi érdekel? Ez a legkönnyebb, de csak lett volna gondja a gyerek miatt...

Szegény öreg hol a feleségéhez, hol a fiához beszélt, kiabált, bele-belecsapott a saját tenyerébe és közbe látszott, hogy közel van a síráshoz, olyannyira ideges lett. És ez még a csöndesebb összeütközések közül való volt: Talán nem is lettek volna olyan heves jelenetek, ha az öreg Glanz nem tudta volna, hogy mit fog majd tenni. Épp ez az elhatározás, mely kezdettől fogva készen állt lelkében, gyötörte a kétségbeesésig. Mindössze tíz napig volt otthon Jani és a tizedik nap az öreg Glanz tetté váltotta elhatározását, melynél nagyobb áldozatot ő nem hozhatott: megvált a Glanz és Fia cég jobbkezétől, a második fiától az Első Fővárosi megmentése érdekében. Ernő szívesen vállakozott rá, hogy rendet teremtsen az Első Fővárosinál. Az öreg Glanz azonban tartott tőle, hogy Jani még jobban elhagyja majd magát, ha olyan munkaerő áll rendelkezésére, mint Ernő és ezért ragaszkodott hozzá, hogy Jani a kisfiút igenis magával vigye és neki legyen gondja rá. Remélte, hogy ezenkívül a Jani fiú kedélyállapotára is kedvező hatással lesz a kisgyerek jelenléte.

Az öreg Glanzról most a felesége is elhitte, hogy Jani fiát épúgy szereti, mint Ernőt s nem a szeretetben, hanem csak abban a különbség, hogy az egyik fiával boldogságot, a másikkal pedig csak gondot kapott ajándékba a sorstól.