Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 17. szám · / · FILM-FIGYELŐ

Hevesy Iván: RAOUL WALSH: A NAGY SZÜRET

Abel Gance «J'accuse!»-e óta sokszor foglalkoztatta a szcenárium-írókat és rendezőket az a probléma, hogy a világháborút filmen megérzékeltessék. Különösen az elmúlt esztendőkben érték egymást az amerikai filmek, amelyek a háborút állították témájuk központjában. Abel Gance filmje mélységes erejű tömegtragédia és éppen azért nem arra veti a fősúlyt, hogy a lövészárok-életet, a tüzérségi tűzzel, ütközeteket és szuronyrohamokat rekonstruálja és fotografálja minél tökéletesebb technikával. A nagy francia rendező őszintén és mélyen pacifista filmdrámája a világháború monumentális méreteit nem külső lezajlásában, hanem szörnyű hatásaiban és három ember sorsának tükrében érzékeltette.

Az amerikai háborús filmek nem igyekeznek a problémát ilyen mélyen emberi és szociális szempontból bemutatni, mint Gance filmje, hanem inkább azt a célt tűzik maguk elé, hogy magát a háborút, a háború katonai részét vigyék filmre minél kitünőbb rendezői és fotografálási elképzeltetéssel. Ez talán kevésbé vonatkozik az első és legrégebbi amerikai háborús filmre, amelyet Rex Ingram rendezett és amelynek «Az apokalipszis négy lovasa» volt a címe. Az újabbakra azonban kivétel nélkül érvényes ez a megállapítás. Ezek az újak: «Az ismeretlen katona», «A fekete angyal», «A két bakkancsos», még néhány, amelyben a háború mint háttér nagy szerepet játszott és mindenek fölött King Vidor filmje: «A nagy parádé». Az hittük, hogy «A nagy parádé» a háború érzékeltetésében felülmúlhatatlan eredményeket adott. És most íme jön egy új amerikai háborús film Raoul Walsh rendezésében «A nagy szüret» címmel, amely ezt a fölülmúlhatatlant is fölülmúlja és egyben a tökéletes amerikai filmtechnika legtökéletesebb eredményeit demonstrálja. Raoul Walsh, a rendező, elsősorban technikus, amint ezt régi nagy filmjében «A bagdadi tolvaj»-ban is bebizonyította. A film technikai és fotografálási lehetőségeiből indul ki és ezeket a lehetőségeket emeli sokszor a komoly és tiszta művészet magasságáig. Ilyen értelemben tehát vérbeli filmember ő és meg vagyunk róla győződve, hogyha nem kötnék meg kezét, közepes vagy filmszerűtlen szcenáriumokkal, akkor a filmszerű filmek nagyobb szabású művelőjévé fejlődhetne.

Bizonyítja mindezt éppen ez az új nagy filmje is, «A nagy szüret», amely néhány hibájától eltekintve, a modern kinematográfia kimagasló értékei közé sorolható. Meséje híven követi az amerikai háborús filmek ismert formuláját: a tüzérségi és frontharcok idillikus és mulatságos frontmögötti részekkel, szerelmi históriával és anekdotaszerű betoldásokkal váltakoznak. Ez utóbbiak közt van néhány, amely filmszerű megoldásában is igen ügyes és ötletes. Így különösen az a részlet, amikor az ujoncok sorban elmondják civilfoglakozásaikat és ezek a foglakozások képekben megelevenednek. Maga a szerelmi rész és általában a frontmögötti rész egy kissé elnyujtott és hosszadalmas. Ez az elnyujtottság pedig határozottan ártalmára van a film összhatásának. Kevesebb többet adott volna.

Mindez természetesen nem Walshnak, hanem a szcenárium írójának hibája. Mert ami a rendezőt illeti. ő főként a háborús jelenetekben olyan virtuóz munkát produkált, a filmtechnikának olyan tökélyét csillogtatta, amilyenre alig találnánk még egy hozzá fogható példát a film egész történetében. Az éjjeli és alkonyi tüzérségi harcok ritmikus lobogásai és az erdőn keresztültörő gyalogsági rohamok képe feledhetetlen lesz azok számára, akik egyszer is megnézik. Igen, talán erre már rá merhetjük mondani: ez a háború filmképe, ez a háború képszerű koncentrálása!

Hogy Raoul Wals nemcsak kitünő technikai tudással van fölszerelve, hanem jó drámai és művészi érzékkel is, azt sok kiemelkedő jelenet figyelemreméltó beállításával bizonyítja bel. Elsősorban arra a nagy jelenetre gondolunk a film végéről, amikor a leány az anya később érkezett levelét eltemeti a gyerekkatona frissen hantolt sírdombján. Aki egy alapjában véve érzelgős és hatást vadászó motívumot a drámai hatásnak ilyen erejével tud prezentálni, mint ahogyan azt Walsh tette, abban kell, hogy rejtőzzön az igazi művész alkotó erejéből.

«A nagy szüret» eredeti címe: «What price glory!» Ez a cím elárulja, ha még nem is tudnánk, hogy a film bizonyos kétségtelen háborúellenes tendenciával teremtődött meg. Mindvalamennyi háborús amerikai film, bizonyítva, hogy az amerikai nép is gyűlölettel és borzalommal gondol vissza a világtörténelem legnagyobb gaztettére. A magyar cenzúra urai a filmnek még ezt a tulajdonképpen elég jámbor pacifista tendenciáját sem engedték érvényre jutni és nekik köszönhetjük, hogy ez az egyébként remekbe készült film egy olyan eltorzított és meghamisított jelenettel záródik, melyről első percben nem tudjuk eldönteni, hogy nevessünk-e vagy felháborodjunk-e rajta?