Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 15. szám · / · K. K. NICOLAISEN: HENRIK PONTOPPIDAN

K. K. NICOLAISEN: HENRIK PONTOPPIDAN
(70-ik születésnapja alkalmából)
I.

Az utolsó nemzedékek Dániáját legátfogóbban és legbiztosabban Henrik Pontoppidan költészete tükrözi. Még az ország természetét is dúsan és szinesen rajzolja, Jyllandét és a szigetekét egyaránt. S az utolsó félszázad során a nép életének alig akad jelentősebb eseménye, amelyet föl ne dolgozott volna. Egyforma erővel idéz föl tanyát és falut, vidéket és fővárost. Az egész ország Pontoppidané, legalább abban az értelemben, hogy népével együtt tökéletesen ismeri. Mert különben a költő majdnem hazátlan ember. Mindig nehezen ült meg egyhelyben, aminthogy sose csatlakozott se párthoz, se rendszerhez, akár művészeti, akár politikai vagy vallási kérdések izgatták. Ő a nagy magányos, aki mindig a függetlenséget áhítja s a maga útján jár.

Költészete: a regényben és novellában elbeszélt új Dánia. Könyveiben megleljük a politikai élet majd minden árnyalatát. S megleljük a vallási harcokat is, a grundtviginiazmusból a brandesianizmuson át a mai, nyilván tarkább, de sekélyesebb mozgalmakig... a papság ósdian-együgyű és megindult kinyilatkoztatásaitól a modern, sokszor politizáló és polémikus prédikációkig. S a legkülönbözőbb csoportok élnek és viaskodnak bennük: mindenféle parasztok, kereskedők, kézművesek, művészek, ujságírók és hivatalnokok, kézi és szellemi munkások; persze, inkább az utóbbiak. Mégis, a költő elsősorban a papokat festi; leginkább ezek érdeklik. Műveiben a lelkészek egész képtára sorakozik. Nem csoda, hogy Pontoppidan, aki nyilvános előadásra életében csak egyszer vállalkozott, akkor is az egyházról és annak szolgáiról beszélt. Ez a tárgy a régi és becsült papicsalád sarjának különösen kedves.

De Pontoppidan nem valami vidám képeket fest koráról. Ebben a költőben szikrányi hizelgés sincs. Ellenkezőleg! Népének kemény és szigorú bírája; igazi ösztönző és ébresztő. S ez ugyanúgy a költő dolga, mint ahogy igehirdetőnek, buzdítónak és vezérnek is kell lennie. Csakhogy a vezérkedés nem Pontoppidan szerepe - az előbbiekhez képest legalább is alig. Inkább a dolgok élő rendjét támadja, inkább a helytelen vagy káros jelenségeket irtja, mintsem a hiányzó értékeket megjelenítse és a csorbulásokat pótolja.

E férfias művészet, e tömör és tiszta, olykor hűvös nyelv szinte minden hazai viszonyt latra tett. Pontoppidan zendülést és gyűlöletet hirdet s olvasóiban kétséget támaszt a szokások és hagyományok iránt. Lankadatlanúl gúnyolja az érzelgést és álmodozást s mindazt, ami a józan észt elködösíti. Kétsége annyira átfogó, hogy néha még a szabadságot is mellékesnek érzi, amelynek pedig mindig bátor harcosa. Olykor talán igazságtalannak látszik s pesszimizmusa túlzottnak. A legszebb tettek mögül is kihántja a kicsinyeskedést és gonoszságot, a siralmat és önzést, úgyhogy képeibe belekomorlunk; de aztán egy hirtelen villanásban szemünkbe csap a költő részvéte, valami «rejtett rokonszenv», s szavainak súlya megnő. A gúny mögött, a könyörtelen itélet mélyén kötött meleg lappang, az igazi és természetes dolgok erős szeretete és csodálata.

Eleinte bizonyára széltében fölötlött, hogy Pontoppidan éles szatirája mindent fonákságban és pusztulásban marasztal s olvasói egyre-másra kérdezték: Mit jelent ez a állhatatos kritika? E zord bíró előtt semmi érték sincs? Mért tépáz meg mindent? De Pontoppidan hatalmas költészetében a válasz is ott rejlett: A tősgyökeres igazságot akarja, nem a kényszeredett csináltságot; az eredetit akarja, nem a kiagyaltat; a szabad, féktelen természetességet akarja, nem a sápadt és ernyedt álkultúrát, amely lenyügözi, sőt elpusztítja az életet. Ezért kritizál. S kritikájának legfőbb ereje, hogy mindig magára is vonatkozik. Folyton érezzük, hogy az író szájából a bűntárs beszél.

Az idegen, aki a dán világot a költészeten keresztül kívánja megismerni, elsősorban Pontoppidan műveihez forduljon; viszont a dán, aki korának hibáira és vétkeire kíváncsi s népének szellemi horizontjait tisztán és pontosan át akarja látni, Pontoppidannénál nagyvonalubb művészetet keresve se találhat. E roppant költőt csakugyan rengetegen olvassák. Aligha akad - talán nincs is - modern dán író, akinek nálánál nagyobb közönsége volna. Gyakran hajtogatják s teljes joggal, hogy hazájának legkülönb költőit is hatalmasan túlszárnyalja. De elsőséget nem vezérnyi tulajdonságainak, - kizáróan zsenijének köszönheti.