Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 13. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: SZOMORY DEZSŐ: LEVELEK EGY BARÁTNŐMHÖZ

François Gachot: JULIEN GREEN

Legelső műve röpirat volt «a francia katolikusok ellen», amelyet 1924-ben, Théophile Delaporte álnéven adott ki, s amellyel mingyárt magára vonta a katolikus kritikának s főképp Henri Massis-nak figyelmét. A «Philosophie» folyóirat, ahol e pamflet is megjelent, akkoriban kezdette meg Istenről való «enqučte»-jét; ugyancsak akkor alakult meg a Roseau d'Or katolikus írócsoportja; s amikor Green fölemelte szavát a francia hívőknek langyossága, sőt közönye ellen, máris helyet kért és kapott abban a nagy szellemi mozgalomban, amely a mai hívőknek és keresőknek irányt és célt óhajt mutatni.

Mindaddig ez az amerikai eredetű, fiatal francia író, David Irland álnéven angol irodalmi tanulmányokkal foglalkozott. Blake-ről, Joyce-ról, Butler-ről írt arcképei megannyi jellegzetes alkotás: nemcsak a választott témák miatt, hanem írásmódja révén is. Minden misztikus vonás vonzza; objektív a szárazságig; alakjain annyira uralkodik, hogy leggyöngébb iróniáját, legjogosabb ellágyulását is bizonyos tartózkodás fátyolozza. Azt a hosszabb novelláját, amely, a mult nyár végén, a Nouvelle Revue Française-ben jelent meg («Le Voyageur sur la Terre»), ugyanezek a sajátságok jellemzik. Témája némileg emlékeztet Babits Gólyakalifájára: az én tragikus kettéválását meséli el mindegyik s mindegyik elbeszélés hőse önnön álmainak áldozata. Az elbeszélés menete, az események elrendezése egyaránt mesteri kézre vall; a hősnek, egy fiatalembernek tettét előbb a saját kézirata, majd a dráma szemlélőinek különböző levelei magyarázzák, állandóan visszatérve ugyanarra a homályos pontra, s bizonyos földfeletti fénybe vonva ezt az egész történést. Ez ennek az egyébként oly szűkszavú művészetnek legmeghatóbb vonása: a legkisebb tények mögül, a legegyszerűbb szavakkal valami természetfeletti titkot sejttet, s misztikus atmoszférába burkol mindent...

Mont-Cinčre, Green első nagy regénye, hasonló írói képességekről tanuskodik. A szinhely itt Amerika, egy magányos falusi birtok, ahol egy anyát és leányát ugyanaz a csúf szenvedély, a fösvénység, a birtoklás vágya fűti, amely, lassan és legyőzhetetlenül, a kölcsönös gyűlöletig fokozódik. E könyv legfőbb ereje az érzelmek szenvtelen és könyörtelen elemzésében, amellett, a gesztusok, a szavak, az elhatározások mögött, a láthatatlan elemeknek állandó jelenlétében rejlik. Az író e zárt szívek minden titkát kikutatja, s a közhelyes erkölcsi elvek egész undok architekturáját leleplezi...

Új regénye, Adrienne Mesurat, nem annyira hangnemében, mint inkább témájában és levegőjében különbözik a Mont Cinčre-től. Ezúttal, francia környezetben, Green olyan érzelmet szerepeltet, amelyet eddig teljesen homályban hagyott: a szerelmet. A szenvedély, amely itten Adrienne szívébe furakodik, megváltoztatja életét, egész lelkivilágát; nővérének cinkosa, apjának ellensége lesz, s amikor apja halálának véletlen vagy szándékos okozójává válik, még akkor sem a lelkifurdalás, hanem csak szerelme gyötri, mindaddig, míg viszonzásra nem találva, ez érzés őrületté nem válik. Lehet, hogy az ily élménytelen és eseménytelen életek rajzát Green a nagy angol lélekelemzőktől, talán épp Henry James-től tanulta. Hősnőjének csak érzelmi élete van, ellentétben a mai francia regényírók, egy Mauriac, egy Lacretelle érzékien vibráló hősnőivel. E tekintetben Julien Green egészen angolszász író. Adrienne szerelmi vágya, minden testiségtől távol, azonnal lelki kórrá alakul. Szerelmesét, a kisvárosi orvost, sokáig nem is ösmeri, s mikor egyszer az utcán látja, alig-alig tud ráismerni. Belülről formálta meg a képét, mint azok az apácák, akik kolostoruk mélyén, láthatatlan Istenükért égnek. Talán itt kell keresnünk Green legvégső szándékát. Adrienne misztikus, de Isten nélkül, isteni szerelemre szomjas, de nincs hite, s e sóvárgó áhítatát, jobb hiján és tanácstalan, egy látható és köznapi lényre pazarolja. Azonban ez a köznapiság, mind az ő, mind Green szemében, egy mélyebb, nem földi valóságnak takarója. Mögötte Adrienne is, Green is, a láthatatlan Istenre vár...