Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 9.szám

Kovács Mária: PIROS KENDŐ
Dráma 1 felvonásban

Játsszák:

Gyergyámisné

Gyergyámis, Blaska, Kis Blaska, Úszó, Boza kubikusok

Tapody mérnök


 
Szín: Balról jobbra a háttér kétharmadáig deszkából tákolt barak húzódik, itt laknak a kubikusok. A baraknak egy ajtaja van csupán és egy kicsiny, papírral beragasztott ablaka, mely előtt kiugró deszkán szerszámok, lim-lomok hevernek, közöttük egy mázos csupor. A deszkafalhoz ásók vannak támasztva.

A barak előtt jobbra ágyás rezedával, muskátlival. Az ajtót néhány tő folyóka futja körül. Elől, középütt köralakú homokpad.

Baloldalt az előtérben egy üresen lefordított csille vesztegel a barak mögé futó keskeny sínen. A csille körül homokkupacok, földhányások, - a nyílt háttér messzeségében pedig fölperzselt dombok fehérlenek az éles napsütésben. A dombokon túl Pest ködös látképe.

A szín jobbra és balra szabad.
 

Fiatal férfihang, paraszti elnyújtott dalolás hallatszik a barakból.

Az emberek ingujjra vetkőzve egymásután jönnek az ebédhez, lustán mozognak a nyári dél hevében.
 

Kis Blaska (hetyke süldő legény. Jön a barakból. Kissé mámoros, egyre hangosabban dalol): Ki tanyája ez a nyárfás...

Blaska (roggyant, vörösarcú, véresszemű emberke. Dühösen jő utána): Csak ereszgesd. A kedved jóvoltyát.

Kis Blaska: Má sajnájja. Beszöröztem kicsit a jókedvbűl a vásárba, nem mondom...

Blaska: Be. Pézér. A kocsmárostul. Meg a lányoktul.

Kis Blaska: Há. Maga is meg a többi is. Igaz-e Gyergyámis bátyám.

Gyergyámis: (harminc év körüli, lassú beszédű, nehéz mozgású, zárkózott, - földnélküli igásparasztból lett munkásember, aki évek óta városban él. Jő a barakból, egy ásót vesz a kezébe és azt nézegeti mogorván. Ügyet se vet Kis Blaska szavára).

Boza (jő a barakból). Kis Blaskához: Jótul kérded.

Kis Blaska: Mér? Ű nem vót ott?

Joó (busma de ravasz szemjárású legény, Gyergyámis után kullogott ki a barakból. Kis Blaskához): De, csakhogy (hunyorít) feleségestül.

Kis Blaska: Ammás. (Szünet után.) Héj-haj pesti vásár! Pedig mennyi lyány vót ott az annya... (Lassan kezdi a dalolást, majd fölcsap.) Selyemkendő, selyemkötő, selyemszoknya. Csinájják má no. Az egész banda megsavanyodott ekis mulatástul.

Az emberek körbe telepszenek a homokpadra. Kiki kenyeret bontogat kék-piros csíkos kendőkből, bicskát törölgetnek evéshez készülődve.

Úszó (ősz, hajlott derakú, de kötélizmú vén magyar. Bográcsban gőzölgő eledelt hoz. A bográcsot leteszi a kör közepére.) Távoli harangszót hoz a szellő. Az emberek kalapjukat leteszik maguk mellé.

Úszó: Dícsértessék.

Gyergyámis (fölfigyel a harangszóra. Összeráncolt homlokkal morog magában, miközben sóvár pillantást vet a bogrács felé. Aztán fejét lógatva tovább babrál az ásón).

Tősmagi (fülel): Akár Szentös. (A városát érezve befelé nevet.)

Joó (ugyanúgy): Nem a! Félegyháza. Az a rozsdás vén torony, amék Ceglédig ellátszik, miko befordulok a vasútta.

Kis Blaska: Neköd. Mer e csak azéris Csongorád. (Fölnevet. Megböki Blaskát.) Hallja-e? A legöregebbik mondogatja.

Blaska (legyint): De biz e' csak az a kispesti rézüst. Uram bocsá'. Ammeg csak a Gyergyámisnak szól.

Úszó: Mi a Gyergyámis? Nem ért még ide az asszony?

Gyergyámis: Maj csak ide ér.

Úszó: Déli fújáskó mindég itt vót. Szegény úgy lohót sokszor ijedözve. (Engesztelve.) Itt lesz a mingyár. De azér tarts velünk.

Gyergyámis (elhárítva): Egésségükre Úszó bátyám.

Esznek.

Joó (izzadó homlokát törli): Amikor Úszó testvér a soros, akko mindig ilyen meleg van. Akkora tűzze ilyen keveset csinál.

Úszó: Maj mutasd meg mit tudsz, ha te leszöl a soros.

Csönd. Esznek.

Kis Blaska: Ecetös a társaság. Köllött kártyázni?

Joó: Mondtam én, ne üjjünk le avval a pesti cibille, mer elfujja az egész társaság keresetit. Igaz-e Gyergyámis? Előre mondtam. Hamisan játszott.

Gyergyámis: Mesebeszéd. Én nyertem.

Joó: Nyert? Amég én odanéztem, vesztött mint a...

Gyergyámis: Vesztöttem is.

Joó: Úgy szűkőt a felesége a háta mögött.

Gyergyámis: Hajnalba má nem szűkőt. (Csöndesen nevetnek.)

Joó: Rítta a pézit, oszt mondok, minek asszony kártyabandába.

Blaska (meggyőződéssel): Asszonnak otthun a helye.

Kis Blaska (az apjára néz, nagyot röhög): Vín politikus.

Blaska (földühödve): Mer mit hurcojja valaki maga után a feleségit?!

Gyergyámis (fölkapja a fejét): Mér? Árt a' valakinek?

Blaska: Nem tud möglenni az asszony nélkül.

Gyergyámis: Bánt a' valakit?

Blaska (közömbösen): Engöm? (Legyint, eszik.)

Úszó (békítőleg Gyergyámishoz): Gyer má fiam, hallod, ne vesd mög.

Gyergyámis: Egészségükre Úszó bátyám, én má csak megvárom az asszonyt.

Joó (ravaszul fölpislant, majd bicskára szúrt kenyerét beleböki a zsíros lébe): Drága bendő a Gyergyámisé. Csak az asszony főztje jó neki.

Gyergyámis (ránéz): Az ám.

Joó (dörmög): No, Tera únja is má kicsit.

Gyergyámis (földhöz koccantja az ásót): Hogy mondod?

Joó (eszik. Aztán): Úgy.

Gyergyámis (közelebb jön. Kis szünet után): Tán mondta?

Joó (fölnéz, int a fejével, eszik).

Gyergyámis: Oszt mikor?

Joó (sunyin, vág): Hajnalba.

Kis Blaska (hanyattveti magát, úgy röhög. A többi bambán nézi egy percig, aztán esznek tovább).

Joó (hirtelen magyarázólag kezdi, majd közömbösen, falatok közt folytatja): Nem mondta, hanem rítta. Ott a háta mögött, mikor nagyba veszítött. Hét esztendeje barangulok vele, aszongya, hűségesen, (eszik) oszt egyce elhoz nagykögyesen ebbe a pesti vásárba, oszt itt űhetek mögötte reggelig. Kártyáz. Elveszíti a sok drága pézt. (Eszik.) Tűlem, meg a gyerökitül.

Úszó: Ennyi vót?

Joó: Ennyi.

Úszó: Ezé kár vót beszéni.

Boza: Az asszony sopánkodhat - csak mög ne mozdújjon.

Gyergyámis (leteszi az ásót, pipát szorít a foga közé. Joó felé pillant): Melyen jó lélek.

Joó (dacosan): Én nem is nézhettem. Otthattam az egészet.

Gyergyámis: Helyes. Mint akinek semmi köze az egészhez.

Úszó (csitítva): No de Gyergyámis tarts velünk, amég van.

Gyergyámis: Nem én. Köszönöm bátyám.

Blaska: No.

Gyergyámis (csökönyösen): Nem én.

Úszó (tréfásan) Azér se?

Gyergyámis (fojtott méreggel): Azér se. (Szünet, rágja a pipát.) Megvárom az asszonyt.

Blaska: Sose várd azt.

Gyergyámis (dörmög, majd elóldalog balra és a dombok felé néz. Álldogál, majd előre jön és lehever a csille mellé).

Kis Blaska (odahúzódik Joóhoz): Oszt vigasztaltad?

Joó (nagyot néz, aztán nevet): Nem én.

Kis Blaska: No. Szép asszony?

Joó: Tán még nem tanáltad itt délbe? Amint ott a csille mögött kuksol, akár egy vargánya. Oszt két kézzel adogatja a falatokat az ura szájába.

Kis Blaska: Láttam arrafelé, de én biz nem nézem meg csak a pirosszoknyát, meg a fehérfodrosat.

Joó (elgondolkodik): No, az éccaka meg (legyint) csúnya vót az istenadta, éppen mint a téli eső. Vacogott, rítt. Akkorákat sóhajtott, mint egy malomkerék. Oszt az orra hegye piros vót, mint máskor a szája.

Kis Blaska: Azé megnézted.

Joó: Hát másko nem mondom. De nem nagyon. Nem érdemös.

Kis Blaska (röhög): Aha! (Gyergyámis felé int.) Oszt mér őrzi?

Joó: Őrzi? Minek? (Gondolkodik.) Lehet éppen. Az asszony mind olyan, hogy őrzeni köll, mer, akármilyen lipántyos is, csak mindig mehetnékje van.

Kis Blaska (röhög): Azé jobb a lány. Annak még csak gyühetnékje van. (Fölugrik, dalolgat, a kör körül ódalog.)

Boza (Gyergyámis felé int a fejével): Mán világossa láttam üket az asszonnyal. Vásáltak, de az asszony csak kölletlenkedett.

Blaska: Az igaz, kölletlen egy teremtés. De mit is hurcojja magával városrul városra? Maraggyon otthun! nevejje a gyerököt otthun az annya hétszentségit, hisz itt még egy disznaja sincs. (Bólogatnak.) Szombaton kikövetűni a fizetést, oszt ha az urának kedve szottyan kicsit, akkor odaűni a háta mögé? (Bozához.) Mit szóná, ha a te feleségöd?...

Boza: Az ugyan fő nem gyün Csongorádrul, mer...

Tősmagi: De még az enyim se.

Úszó: Szóva rend vóna. Hanem ki írja mög hé, az utalványokat. Vagyis... ki kűd haza pézt?

(Hümmögnek, mozgolódnak, egyik-másik lesúnyja a fejét.)

Úszó (sorba jártatja rajtuk a szemét): No. (Blaskához.) Te se? Nem kűdesz az asszonynak?

Blaska: Bajosan.

Úszó: Má mögen.

Blaska (dörmög, majd fölfortyanva): Nem is érdemes abbul a kis fizetésbül.

Kis Blaska: Lássa! Oszt még velem van baja!

Úszó: Elherdáltad te is?

Kis Blaska (behuzza a nyakát, vigyorog): Hát ha az apám nem kűd az én anyámnak, akko mér kűdenék én az ű feleségének?

Blaska: Ehalgass!

Kis Blaska: Hát maga is csak a jobbik végibül van. Mer ha én eccer elmondanám a feleséginek az ura bűneit, kitenné az idesanyám a kapuba a kend csizmáját. (Enyhítve.) Azé, mondom, ne beszéjjen bele, miko danolok. (Dalol.) Száz a libám, a gunárom tizenhárom... (Ásót vesz a kezébe, ravasz vigyorgással kerülgeti a kört.)

Úszó (fejcsóválva fordul Bozához): Hát te?

Boza (nagy hangon): Ne tartson itt senki prédikációt. Oszt ha én megélek az én keresetembűl, hát éjjen meg az asszony is a magáébul.

Kis Blaska (ezalatt a hadonászó ember háta mögé került és kiemel alóla egy lapát homokot):

Boza (az utolsó szót elharapva, nyekkenve hanyattfordul, szitkozódik. A többiek nekibátorodva, csöndesen röhögnek).

Fölállnak, nyujtóznak, ásítoznak, majd az ásókat válogatják. Egyik másik iszik. Lassan elszállingóznak.

Úszó: Gyergyámis hé! Nem kerűt elő a Tera?

Gyergyámis: Akár ne is kerűjjön.

Úszó: Az a szegény asszony. Ej, ej. Mérgesen füstöl az a pipa öcsém. Aszondom, gyer még nem késő.

Gyergyámis (felkönyököl): De az úristenit, haggyanak mán békében.

Úszó (a bográcsot viszi a barak felé. Megáll, gondolkodik): Gyergyámis.

Gyergyámis: No.

Úszó: Tán mögverted... Mögen.

Gyergyámis (kis hallgatás után): Dehogy vertem.

Úszó: No. Kékfótosra.

Joó (odapislant): Akko má itt vóna. (Elballag a többi után.)

Úszó (elmosolyodik): Hát mé nem verted? No, ne dörmögj te. Láttam én má a Terát kisírt szömmel egynehányszor. (Szünet.) De úgy köll neki, igaz-e?

Gyergyámis: Minek lett asszony. Most visejje a sorsát.

Úszó: Hát... aszontam én is valamikor a feleségömnek. Visejje a sorsát. De az egy lányomnak, a Rozinak (csóválja a fejét) má csak aszontam: «Hagyd ott lányom. Ne marjon téged senki emberfia. Vagy te is olyan, mint akárki más.» - Ott is hatta. (Szünet.) Nem félsz, hogy ecce lesz még magáhol való esze a Terának is?

Gyergyámis: Mán aligha.

Úszó: Csak azé mondtam. (Indul.)

Gyergyámis: Kár vót a fáradságér. Hanem... az asszonnak... megmondhatja Úszó bátyám... ha gyün... hogy mehet is vissza.

Úszó: Oszt éhön maradná. Ej-ej öcsém... de mérgesek, fiatalok vattok még. (Ballag.) No, majd megmondom. (A barakba megy.)

Gyergyámis (behunyt szemmel elnyult, már az utolsó szavakat nem is hallja. Lassan elalszik, a pipa kiesik a szájából.)

Tősmagi (jő jobbról. Beszól a barakba): No né, Úszó testvér, alszik ez a Gyergyámis?

Úszó: Hadd fiam, nem gyütt még az asszonya, oszt addig a nem dógozik az istennek se.

Tősmagi: De pedig keresi a mérnök úr. (Gyergyámis felé tart.) Hé, csülökre.

Gyergyámis (morog, alszik tovább).

Tősmagi (vállvonogatva elballag): Micsinájjak én egy hótt emberrel?

Percnyi szünet.

Messzebbről csillék nyikorgása hallatszik. Egy-egy hangosabb szó vetődik át a levegőn tompán, majd Kis Blaska hangja, amint munkaközben szaggatottan dalol.

Gyergyámisné (huszonötéves, csinos arcú asszony. Vézna, lányos a termete, sápadt az arca. De a szeme tüzel, a szájaszéle pirosan ég, amint pihegve jő a dombok felől a déli napsütésben. Messzire virító piros-rózsás vadonatúj kendő a fején, - új, kiálts-színű kötény előtte, magassarkú sárga bársonypapucs a lábán. Karján kis, szorosra kötött batyu. Míg előre ér, kétszer is megáll, végignéz magán, igazgatja kendőjét, kötőjét, majd meg lehajol és egy tarka zsebkendő csücskével leveregeti a port a bársonypapucs orráról. Amint befordul a barak mellett, kissé bizonytalanul néz körül, majd fejét lehajtva, homlokát ráncolva; gondolkodik).

Úszó (jő a barakból, cirokseprőt kötözget. Észreveszi Gyergyámisnét): Megkéstünk, Gyergyámisné lelköm.

Gyergyámisné (elmosolyodik): Nem a' bácsika. Tán úgy is akartuk.

Úszó: Ugyan. (Ránéz.) Hát... No... (Kötöz.) Nem lesz belüle baj?

Gyergyámisné: Hacsak másnak... Nekem nem.

Úszó: Nem tom nem-e. Tegye e ide asszonság azt a harapnivalót; oszt eriggyen szépen haza. Oszt maj csak elpárolog a haragja estélig.

Gyergyámisné (vállat von): Átam én mán az ű haragját. Most ne ánám, amikor... Na. (Hirtelen perdül egyet.) Idenézzen bácsika. Olyan asszony vagyok én, akibe veréssel köll tartani a lelket? Majd most megmutatom, hogy nem olyan asszony vagyok én.

Úszó: Nono. De csak ammondó vagyok, harangszó előtt sose csinosíjja magát egy asszony. Ehös ember hama nekimén a pirospántlikának.

Gyergyámisné (hevesen megfogja az öregember kezét): Ide-halgasson bácsika. Eeső asszony lehettem vóna én a belső városba 'sz tudja! Oszt egy utósó kubisemberhő mentem. 'Sz tudja, nem akartak hozzáadni, mer aszonta szegény anyám, - utósó asszony is lesz belüled annál lányom.

Úszó: Hát akko. Mér mentél hozzá mégis?

Gyergyámisné: Hogy miér! (Elgondolkodik.) Pedig... Blázsik tanító kéretett, meg Musa gátőr egyszerre. De ő járt utánam, Pestrül lejárt, mert már akko itt lakott, annyát is fölcsalta, a most itt kofákodik. Hajjaj... mondom, három évig járt utánam a pesti legény Gyergyámis, oszt nem hagyott, nem engedett. (Keserű, gúnyos nevetéssel.) Meg akart halni értem! Oszt most idenízzen bácsika. (Fölrántja a ruhája ujját.) Magának megmutatom. De e' semmi. E' mútheti. Hanem az ódalamon két véraláfutásos csík van. A' tennapi. Bácsikának elmondhatom. (Gyorsan megtörüli a szemét, Gyergyámis felé pillant.) Mikor meg kikajdászta magát, akkor - szedd össze magad - aszongya. Vásárba megyünk. (Szipog.) Békít. Mi vagyok én? Bírom én ezt szivve? Nem én, bácsika.

Úszó: Dehonnem lányom.

Gyergyámisné: Megbocsásson bácsika, de a Rozi kinek a szavára hatta ott az urát?

Úszó: Ammás eset vót. A' rossz ember vót.

Gyergyámisné (elképpedve): Hát ez nem? Magának ez nem?

Úszó: E' békít.

Gyergyámisné (keserűen): E' vigasztal. E' nem zavar el a háztú, de inkább rázárintja az ajtót, hogy egy tapodtat se mehessek tülle. E' jóember, kiőtöztet. Idenízzen bácsika. (Kendőjét, kötőjét, papucsát mutogatja.) Ott sírbakulok tuggya egész éccaka a háta mögött, oszt mikor nyer, egyre rámnéz... no...

Úszó: Lássae. Megsajnálta.

Gyergyámisné (keserűen nevet): A nyereségbül aszongya - vásállunk, amit szemed szád kíván. Miko ma nekem se szemem, se szám nem kíván ebbe az életbe semmit.

Úszó: 'Sz itt van lelkem a rúzsás kendő, (mosolyog) meg az a kacafántos szép kötő, no.

Gyergyámisné: Hát... igassága van... Mer aszondom, bánomisén... Inkább mint eligya, elprédájja. Nem? Az eeső kendő e' meg. az eeső valamirevaló papucs múta vele vagyok. Sose törődött velem. Hát most mán nekem se kő, se testemnek, se lelkemnek. (Csöndesen elsírja magát.) Sose többet.

Úszó (csóválja a fejét): No.

Gyergyámisné (sírósan): Kinyít a szemem máma.

Úszó: Maj behumja még lelköm.

Gyergyámis (megmozdul).

Úszó (odapislant, ballag a seprővel jobbra).

Gyergyámisné (odanéz, de csak áll egyhelyben. Kis várakozás után, mintha a találkozást akarná még elodázni, Úszóhoz beszél halkan): Sok a dóga ilyenkó bácsika, úgye? Lássa, maga igazán jó ember. Sose egy rossz szót se hallani magától.

Úszó (dörmögve): Asz hiszem nyócvanesztendős vónék má lelköm. Minek bántsak én má valakit? (A barakba megy, hozza a bográcsot.)

Gyergyámisné: De magát nem kíméllik. Tudom.

Úszó (löttyengeti körül-körül a bográcsot, majd kiloccsantja belőle a vizet a homokra. A hangjában, amint felel, némi sajnálkozás): Nem bánt engem má senki. Semmi.

Gyergyámisné (egy lépést tesz Gyergyámis felé, majd megáll. Beszélgetni igyekszik): Meik legény csinálta ezt az ágyást?

Úszó: Legény? A' nem. Magam pösztörkéltem. Lányom kűdte azt a piros ótott muskátlit. Jókedvibül, hogy ű is olyan piros mostmán. Egésségös hálistennek.

Gyergyámisné (sóhajt): Boldog. Magányos.

Úszó: Asse jó. - Meg oszt a falu száján lenni...

Gyergyámisné (magának): Szógálni is lehet. Vagy tán gyárba.

Úszó: Asse jó. (Szünet.) Sehosse jó.

Gyergyámisné (tünődve, bátortalanul): Hát... Igassága van.

Úszó (rápislant): Csak hagyja ittend lelköm azt a harapnivalót, maj...

Gyergyámisné (fejét földre szegve áll néhány pillanatig, aztán rá se pillant Úszóra, Gyergyámis felé megy).

Úszó (elballag jobbra a söprűvel).

Gyergyámisné (pihegve áll meg Gyergyámis mellett és nézi, amint az vörös, püffedt arccal horkol. Hangtalanul nevet. Halkan, gyülölettel): Gyergyámis úr. (Nevet.) Én jó uram. (Hosszan, halkan nevet, a szeméből könnyet töröl ki a kendő csücskével).

Gyergyámis (megmozdul): Aóh...

Gyergyámisné (fölpattan, hátrahúzódik).

Gyergyámis (föltápászkodik, majd könyökre támaszkodva a dombok felé néz, aztán morogva visszafordul. Meglátja az asszonyt. Bambán, félálomban rámered).

Gyergyámisné (mozdulatlan. Mereven nézi.)

Gyergyámis (következő pillanatban már ügyet se vet rá, szokott mozdulattal a batyuért nyul).

Gyergyámisné (a batyu után kap): Gyergyámis.

Gyergyámis (fölkapja a fejét. Mind éberebb. Növekedő dühvel végig-végigmustrálja az asszonyt): Ez mán igen. Eez igen... Jól kinézel, Gyergyámisné asszonság. Ett vóna meg a fene. (Újból a batyuért nyúl, de menten ellöki. Az asszonyra mered.) Hát ez mi?

Gyergyámisné (féltében is akaratlan nevetést fojt vissza. Halkan, de elszántan): Nem sok. (Lehajol és gyorsan, remegő kézzel bontogatni kezdi a batyut.) Nem sok. Idenézz Gyergyámis. (Hadarva, kipirulva beszél.) Néhány rossz rékli, meg szoknya, amit még maj mind anyámtul kaptam és elrongyútam melletted.

Gyergyámis (mind lejebb szegett fővel ül. Arca kék-vörös a dühtől. Hallgat, majd szemöldöke alól néz föl az asszonyra): No még.

Gyergyámisné (megakad): Más semmi.

Gyergyámis: Az ebéd. A' hun marad.

Gyergyámisné (hadar): Majd eszöl a többivel...

Gyergyámis: Mi?

Gyergyámisné (alig érthető szóval): Majd eszöl a többivel, mer én...

Gyergyámis (éktelen dühvel röhög): Nekiduráltad magad! Hát. Az asszony csinosijja magát, az ember meg dógozzon. Szakaggyon meg. Oszt mér jöttél te ide?! Mit keresöl te itt?!

Gyergyámisné (az ajkát rágja. Hallgat).

Gyergyámis: Mér kerüsz a szemem elé még, te!?

Gyergyámisné (szünet után dacosan): Hát... ha épp szóval köll megmondanom...

Gyergyámis (végignézi megint az asszonyt. Megakad az arcán a tekintete. A hangja egyszeriben változik): Hát. (Dünnyög.) Ha nem értelek.

Gyergyámisné (megzavarodva): Nem? (Szünet.)

Gyergyámis (föl-fölpislog rá. A pipájáért nyúl): Nem. (Szünet. Dünnyög.) Ha nem akarlak. (Szünet. Nézi.) Akkor nem értelek.

Gyergyámisné (hevesen szólni akar).

Gyergyámis (lassan, engedékenyen): Te meg hallgass.

Gyergyámisné (rá-rápillant, mind zavarodottabb).

Gyergyámis (elfordul, majd megint az arcába néz hunyorogva. Gúnyosan kezdi, majd enyhül). Kipucoltad magad. Jól kinézel. Mondom no. Egész jól kinézel. (Szünet.) Hm. Megszépültél Gyergyámisné asszonyság.

Gyergyámisné: Hát. Még hálisten nem rongyúlhattál el egészen.

Gyergyámis: Hát nem. Fiatalasszony vagy te még. Nagyon is.

Gyergyámisné: Fáj?

Gyergyámis (fölnevet): Hogy fáj-e? Ki fenének köll vénasszony. Nekem is csak fiatalasszony köll.

Gyergyámisné (hirtelen hátravetett fővel fölnevet).

Gyergyámis (ránéz. Kis szünet után): Tegnap még vénasszony vótál. Máma fiatalasszony vagy.

Gyergyámisné (akaratlanul jólesőn felnevet): Ne mondd.

Gyergyámis: Miér ne? Miér ne udvarojjak én a feleségömnek? Ha mán enni nem hozott. (Felé nyúl.)

Gyergyámisné (elhúzódik).

Gyergyámis (visszaveszi a kezét): Mer olyan lányosan nevetsz. Hiába no. Gyergyámisné, te boszorkány. Olyan vagy, mint lánykorodba. Valamikor. (Szünet.) Ajhaj. De rég.

Gyergyámisné: Rég. Elég sok vót az a hét esztendő.

Gyergyámis (dünnyög): Sok vót, de tán nem elég.

Gyergyámisné (összeszorított fogakkal. Gyorsan): De elég vót. (Heves mozdulattal.) Elég vót. (Nehezen lélegzik, gyors mozdulattal eltakarja a szemeit.) Itthallak.

Gyergyámis (arcát elönti a vér. Lassan): Úúgy.

Gyergyámisné: Nézd. Én reggel óta töprengtem, gondúkodtam, hogy majd szétszakadt a fejem. És ami itt (a szívére mutat) végbement, hát arrul lehetne sokat, de sokat beszélni.

Gyergyámis (összefont karral áll előtte): Minek? Itthacc. Punktum.

Gyergyámisné (vállat von): Hát. Minek is panaszolnék.

Gyergyámis: De mit is?

Gyergyámisné: Szógálló vótam melletted. Rühes kutya. Amég te legénykedtél.

Gyergyámis: E' is panasz? Nem mondom, legénykedtem vóna.

Gyergyámisné: Ki mulatott? Ki itta el hányszor a pézt?

Gyergyámis: Nagy mulaccság vólt! Azt a kis pézt. No, csak iddogáltam, hogy kiálljon belülem a fáradtság. A keserűség. A szegényember bánata.

Gyergyámisné: Bennem is volt fáradtság, keserűség.

Gyergyámis (durván): Ne felesöjj, mer... Nálam még jó dolgod van Tera, aszondom. Más ember fékézze tekerné ki a nyakad. Pusztujj elülem. Tüstént. (Mind hangosabb.) Takarodj elülem. Távozzál. Távozzál.

Gyergyámisné (papucsa orrával idegesen túrja a homokot, majd lehajol és gondosan megtörölgeti. Mikor fölegyenesedik, vérvörös az arca. Szemébe néz az embernek).

Gyergyámis (pillanatig elképpedve hallgat. Aztán vésztjósló lassúsággal): Gondját viseled. (Szünet.) Jóasszony. (Szünet. Farkasszemet néznek kegyetlen, gyűlölködő nézéssel.)

Gyergyámis (végül lassan, gyilkos alattomossággal): Hát... a gyerök?

Gyergyámisné (mintegy ütés alatt meggörnyed, de gyorsan kiegyenesedik. Rekedten): Az anyádho...

Gyergyámis (úgy vicsorog nyitott szájjal, mintha nevetne).

Gyergyámisné (lesüti a szemét): Anyádho... (Elfordított fővel, könnyedén.) odavittem. (Szünet.)

Gyergyámis: Odavitted. (Fejét ingatja nehéz vigyorgással.) He... He... (Hirtelen feltörő haraggal az asszonyhoz kap, de aztán csak kis, görcsös mozdulattal megrázogatja a piros kendő csücskét az asszony szeme előtt.) Tésasszony! Tésasszony!... Ládd-e! (Otthagyta, hangos röhögéssel csapkodja a combjait.) A tésasszonyt kiőtöztettem! No, heerehoztam az étvágyamat. Mer mögsajnátalak! Mer eement az eszem! Mert úgy köll tartani téged, mint ebet a láncon!

Gyergyámisné: Azé hallak itt. Mert úgy tartottál, mint ebet a láncon.

Gyergyámis (hangos röhögéssel járkál): A sárgapapucsnak gondját viseli! (Rekedten röhög.) A gyerököt... azt meg... az anyámho... odavitte. (Érzékeny haraggal.) Mehetsz! (Belerúg a batyuba.) Viheted. (Szünet.) Oszt még itt vagy?! Meg mersz állni előttem? (Felémegy.)

Gyergyámisné (bágyadtan mozdul. Menekülést keresve jártatja körül a szemeit).

Gyergyámis (ökölbe szoritott kezét a háta mögé erőlteti. Járkál, a földet rugdossa).

Kis Blaska (jobbról jött és beszól a barakba): Van idebe friss víz? Úszó bátyám. Kutya melegünk van. Má rekedtre dógoztuk magunkat.

Úszó (hangja): Vahhát. Jó az öreg a házná. Mi? (Vödröt tesz ki az ajtó elé.)

Kis Blaska: Ne ríjjon, ha én leszek a soros, hozok magának annyit, hogy bele is fullad, ha akar. (Szájához emeli a vödröt, nagyot húz belőle.)

Gyergyámisné (féltében is, szomjuságában is felé tart. Megáll mellette, megvárja mig iszik, aztán két térde közé kapva a szoknyáját, lehajol a vödörért).

Kis Blaska (elvigyorodik): Kisasszony.

Gyergyámisné (keze közt meginog és földhöz kocódik a vödör).

Kis Blaska (nevet): Kisasszony. Vigyázzon az új kötőjére.

Gyergyámisné (fölpillant, kipirosodva mosolyog): Kisasszony? Ne ízéjjen. Hátha nem?

Kis Blaska: Asse baj. (Elveszi az ablakból a csuport, kiöblíti. Közben rá-rápislog az asszony cipőjére): Azé csak piskóta lába van.

Gyergyámisné (jólesőn nevet): Mennyen.

Kis Blaska: Tán nem jó mondtam. Mondok én jobbat is. Olyat, hogy fődül tüle. Odanyújtja a bögre vizet.) Igyék no. Szívesen kínálom.

Gyergyámisné (félve hátrapillant).

Gyergyámis (áll egyhelyben, földre szegzett fővel).

Kis Blaska (követi az asszony pillantását): Ajnye... Csak nem?...

Gyergyámisné (elmosolyodik. Elveszi a bögrét, iszik): De tán igen. Hajjaj. (Fintort vág.)

Kis Blaska (elröhenti magát): Asse baj. Ámbár... Nagy marha ember ez a Gyergyámis.

Úszó (a barakból jő dörmögve): Nem is lesz jó összeakasztani vele a tengőt. (Elballag jobbra.)

Kis Blaska: Peig nem annám egy vak lúír, ha ilyen feleségöm lenne - vagy tíz esztendő múlva.

Gyergyámisné (csiklandozva, hangosan fölnevet): Ne csúfojjon. (Visszaadja a bögrét.) Köszönöm szépen.

Gyergyámis (fölpillant a nevetésre).

Kis Blaska (nem veszi el a csuport, hanem megmarkolja az asszony kezét): Asz hiszi, ingyen adtam?

Gyergyámisné (játékosan): De komisz... Hagyjon engem békén.

Kis Blaska (elengedi a kezét. Visszateszi a csuport az ablakba): Jó van no. 'Sz nem smucig a magyar.

Gyergyámisné (toppog): Ugyan hová való? Félegyházi-e?

Kis Blaska: Nem a. Csongorádi.

Gyergyámisné (hirtelen): Kár. (Zavartan.) Isten álgya.

Kis Blaska: De szalad eccere.

Gyergyámisné (hetykén, vígan): Hát. Eccere akarom kimulatni magamat. Isten álgya. Köszönöm. (Könnyedén lépeget Gyergyámis felé.)

Kis Blaska (fejét vakarva ballag jobbra): Úszó bátyám. Zisten akárhová tegye, valahun egy asszony van. (El.)

Gyergyámisné (Gyergyámis elé áll. Akaratlanul diadalmas hangon): No, Gyergyámis. (Tompítva.) Meggondótad mán?

Gyergyámis: Nincs mit.

Gyergyámisné (hetykén): Azér. (Fölveszi a batyut, igazgatja a karján.) No... Akkor isten álgyon. (Könnyedén nyújtja a kezét.)

Gyergyámis (pipájával motoz).

Gyergyámisné (leengedi a kezét. Zavart. Hallgatás után): Azt hiszem nincs mit egymás szemire hajigálnunk.

Gyergyámis (rekedt nevetéssel): Má hogy vóna? Én kártyás vótam. Te lotyó lesző.

Gyergyámisné (elsáppadva hátralép, de aztán vijjogva fölnevet): Ahhát! Jó teszem. Mer lotyónak van becsülete, nem feleségnek. Hisz sok mindent meghánytam vetettem én máma magamba. Mán ott regge fölgyúladt énbennem valami. Hogy mi vót az én életem! Mer tudd meg, hogy amint én kitartottam melletted, amint én kujtorogtam veled, amint rossz vótál hozzám, úgy útáltam meg ezt az egész rongy életöt veled. Téged is... (nekibátorkodik az ember nyugalmán) gyűlőtelek! Hát most idehallgass! Az első akárkítül jobb szót kapok, mint tűled egész életembe. Én a kölkedet nevelgettem, a' is hozzád húz. Hát asse köll! Minek? Hát talán maj' vénségemre ketten rugdossatok?

Gyergyámis (az asszony kitöréseit nyugodtan hallgatja. Olykor hunyorogva ránéz, látszik az arcán, hogy érlelődik benne valami. Pipára gyújt, a füstöt eresztgeti): Elmondtál mán mindent, ami a szívedet nyomta?

Gyergyámisné (megzavarodik): Mit?... (Kitör.) Hát rádfér?! Rádfér, hogy elmondjam?! (Hirtelen elvakulva a dühtől. Pózzal.) Annyi szeretőm lesz, mint égen a csillag! Nekem! Pedig. (Elgondolkodik, mind borúsabb.) Pedig hűségesen veled jártam...

Gyergyámis (munkához lát): Minek jártál.

Gyergyámisné: Tudomisén.

Gyergyámis: Én tudom. (Szünet.) A pézér.

Gyergyámisné (fölugrik, szólni akar, aztán vállat von): Csak beszéjj. (Legyint.) Bosszúból.

Gyergyámis: A lehet. (Rakja földdel a csillét. Röhög.) Hát mi másér? Talán mer nagyon szerettél. (Ránéz, gyorsan rakja a földet.) Hát jó. Eleinte mer olyan nagyon szerettél, később azér, hogy étél nálam. No. Nincs e' másképp.

Gyergyámisné: Különben élhettem vóna magányost.

Gyergyámis: Tee? Te éhetetlen.

Gyergyámisné: Avvótam. Tudom.

Gyergyámis (belevágja az ásót a földbe): De most egyszerre. Na jó. A gyerök az anyámná van (rásandít) jó va' minden. (Nekirugaszkodik a csillének.) Ha elhatároztad... (Feszülten vár.)

Gyergyámisné: El.

Gyergyámis (fölegyenesedik. Hallgatás után megfontoltan): Ha mán így van... akko... (rápislant) várj csak itt. Gondúd meg jól, mit akarsz magadnak. Aztán nem bánom - gyerünk be. Osztozzunk.

Gyergyámisné (elutasító mozdulattal felelni akar, de aztán habozva néz a batyura. Ráhagyja): Jó. Osztozzunk.

Gyergyámis (szeme megvillan. Fenyegető ravasz mosoly bujkál a szája körül. Elbandukol a csillével).

Gyergyámisné (ráül a batyura. Állát kezébe támasztva gondolkodik, majd hirtelen halkan fölnevet, lábát előrenyújtja, nézegeti): Piskóta!... E' is, meg e' is...

Tapody (tagbaszakadt, félparaszt. Dörmögve jő balról): Zistenségit ennek az ingyenélő bandának. Hol ez a Gyergyámis? (Meglátja Gyergyámisnét.) Mi e? Pipacs vagy bazsarózsa?

Gyergyámisné (fölszökken, vihog): Nem a', csak a Gyergyámisné. Jónapot kívánok mérnök úr.

Tapody: Ejha. Jó hogy elárulta lelkem. Már meg akartam csípni az orcáját.

Gyergyámisné (kacér): De gyors lett a keze egyszerre.

Tapody (végigmustrálja): Mi a? Mi történt?

Gyergyámisné (nevet): Megfordúlt a világ.

Tapody: Azt látom.

Gyergyámisné: Akkor mér kérdi a mérnök úr?

Tapody: Miér? (Grimász, vakarja a fejét.) Mer az áldóját, a mérnök úr nem akar hinni a szemeinek.

Gyergyámisné: Hogy mi lett ebbül a kálomista varnyúból. Nem is lehet ráismerni, igaz-e?

Tapody: Hát nem.

Gyergyámisné: Oszt hogy teccek inkább a mérnök úrnak?

Tapody: Ajha! Nekem?

Gyergyámisné (pattint az ujjával): De megijedt. Hát talán Gyergyámisnak. Annak sose többet. (Bizalmasan.) Széjjelmegyünk. Azám.

Tapody: Ej. Oszt mit szól az öreg?

Gyergyámisné: Mi közöm hozzá?

Tapody: Oszt szógálni megyünk?

Gyergyámisné: De maj' grófnénak! (Vihog.) Tejjes ellátásra. Elvállalok én mindent. Azám.

Tapody (nevet): Nono.

Gyergyámisné: De. Hisz tudok én mindent.

Tapody: Füh! Kriminális egy asszony.

Gyergyámisné (súg): Tunna-e valami jó helyet egy ilyen árva hajléktalannak?

Tapody (mohón nevet): Honne. Átutazóba nálam is. (Elkapja a csuklóját.) Azt a mindenit az ilyen kivirult asszonynak. (Körülpillant.)

Gyergyámisné (riadtan vihog): Sok lesz... sok lesz egyszerre, mérnök úr.

Tapody: Hát akkor hagyjuk máskorra.

Gyergyámisné (idegesen veszi szét kendőjét): Máskorra. Jó!

Tapody: Mikorra?

Gyergyámisné (ránéz, hirtelen nagyot kacag): Újjé! Nem röstelli egy ilyen szegényasszony mián a tisztességit!! Paraszttal hátam én idáig, sose is szógálnék úrná.

Tapody (kissé megszégyenülve nevet): Kriminális egy asszony. Affene se nézte volna ki belüle.

Gyergyámisné: Meghiszem. Mikó a kutya se nézett rám. Hanem oszt most kerűgetnek, szépeket mondanak. Most akad minden ujjamra. (Perdül, kacag.) Nem is állok meg a mérnök úrnál. Alásszolgája. (Fittyet hány, a barak felé tekintget, arra rebben.)

Joó (jobbról bejött, a barak előtt szerszámokkal motoszkál).

Tapody (meglehetősen ostoba képpel áll néhány pillanatig, aztán fejét csóválva morog): Atyaúristenit ennek a naplopó bandának. (Megy balra.) Hol az a Gyergyámis? (El.)

Joó (meglátja Gyergyámisnét, fölvillan a szeme): Isten hozta minálunk. (Hunyorít.) Rég láttam.

Gyergyámisné: Azám. Még jó, hogy rámismert.

Joó: Megnéztem már elégszer.

Gyergyámisné: Ne piríjjon rám. 'Sz el is ment az étvágya miko rámnézett.

Joó: Nem mondom, (vigyorog) eccer elment, eccer meggyütt.

Gyergyámisné (duzzogva): Elment.

Joó: Elám.

Gyergyámisné (gyorsan kinyújtja a kezét, szeme fölcsillog.) De most?

Joó: Most!... Hát... most... (illegeti magát) majnem... meggyütt. (Elröhenti magát.) De nagyon. (Megfogja az asszony kinyújtott kezét. Mohón.) Most nagyon. Irtó nagyon.

Gyergyámisné (fölkacag): Ne mongya, mert szétvet a forróság.

Joó (röhög, át akarja ölelni): Majd összekaplak én, Tera.

Gyergyámisné (ellöki, kacarász): Még mit nem? Vizet aggyon. Azt aggyon.

Joó (földühödve): Hogyisne! Engem akarsz te ugratni?

Gyergyámisné: Köll is magát.

Joó: Hát nem is köll. Mer...

Gyergyámisné: Ad vagy nem ad.

Joó (duzzog): Vizet azt nem. Azt végy magadnak, ha köll.

Gyergyámisné: Jó. Nekem úgyis jó. (Két térde közé kapja a szoknyáját és a csuprot öblögeti. Közben a szeme villogva futkos a legényen.) Azér is.

Joó (forró fejjel hirtelen hozzákap, magához szorítja): Te... Te hétördög... Mér futottál te ide?

Gyergyámisné: Azér.

Joó: Énértem?

Gyergyámisné (halkan sikolt, kacag): Dee. Szomjas vótam. Csak azér.

Joó: Ne hazudj!

Gyergyámisné (kiszabadítja magát): Maj' bolond leszek. Eztán hazudok. Csalok. Hazudok. Eztán már maj tudom!

Joó: Mán előbb is tudhattad vóna. (Közeledik.)

Gyergyámisné (kissé hátrál a barak felé): Most is jó. Hiszen (nevet) olyan hamar mén minden. (Joó kezére csap. Dévaj.) Mit akarsz tőllem. Te betyár! Asz hiszed magad vagy körülöttem? (Kacag, súg:) A mérnök úr...

Joó (széjjelnéz).

Gyergyámisné (száját biggyeszti): E' is legény? Aszontam vóna, «Gyergyámis» mán el is süllyedt vóna.

Joó: Attul nem.

Gyergyámisné: Elé mernél állni?

Joó: Minek?

Gyergyámisné: Énértem. (Szünet.) De ne rázkódj, asse köll, mán elé álltam én magam.

Joó: Minek? Otthagyod? Te?

Gyergyámisné: Ott. Nagy csuda. Mi?

Joó: Öjha. Akko... gyere hozzám Tera.

Gyergyámisné: Hozzád. (Kacag.) Miér?

Joó: Kérded?

Gyergyámisné: Mer miér mennék én hozzád? Nem tom.

Joó: Nálam irtó jó dógod lenne. Kiskirályné lennél. (Megmarkolja az asszony karját.)

Gyergyámisné: Te meg a kiskirály! He? Köszönöm.

Joó: Hát, ha épp mögúnnád, elmehetnél.

Gyergyámisné: Hatfelé is, ha hínak. Mi?

Joó (röhög, de mind közelebb húzza az asszonyt): Há. Tüllem elmehetnél. Én nem tartanálak. 'Sz antul jobb. (Karjaival durván, mohón lefogja az asszonyt.)

Gyergyámisné (viaskodik): Erissz el! Erisszen el!

Joó (elvakulva): Nem én. Nem kerűgetlek én tovább. Te... (brutálisan gáncsot vet.)

Gyergyámisné (félájultan sikongat): Bitang!

Joó (bevonszolja a barakba).

Gyergyámis (földreszegett fővel lassan bandukol előre a csillével).

Gyergyámisné (előpattan és az ajtófélnek dől lihegve, haragos, halk, nevető szitkozódással): Mit hittél te felőlem?! Te! Te másik Gyergyámis. Ilyen köll nekem, mint te?! No még! (Mintegy ütés elől hátrál, kiugrik hirtelen. Még fölnevet, aztán vissza se néz, csak kendőjét, ruháját igazgatva, sebes léptekkel Gyergyámis felé tart.)

Gyergyámis (motoz a csille körül).

Gyergyámisné (még piheg): Itt vagyok.

Gyergyámis: Jó.

Gyergyámisné (a batyura pillant): Aszontad...

Gyergyámis (ránéz hunyorogva): Azt hát. Gyerünk...

Gyergyámisné (ráhagyja): Gyerünk. (Sarkon fordul, csipőjét ringatva elindul a barak felé.)

Gyergyámis (földre szegzett fővel indul utána. Néhány lépés után azonban -

Gyergyámisné (kényesen, kihívón meglóbálja a batyut).

Gyergyámis (arca eltorzul. Ököllel lecsap az asszony vállára).

Gyergyámisné (féltérdre esik, félkarját fölszalasztja, halk nyögéssel): Jaaj...

Gyergyámis (zihálva, háborogva áll mellette, majd csuklójánál fogva fölemeli).

Gyergyámisné (talpraáll, gyorsan körülpillant és összeszorított szájjal előreindul. A barak ajtajánál azonban megáll): Maraggyunk itt:

Gyergyámis: Én nem bánom.

Gyergyámisné (leül egy fatuskóra).

Gyergyámis (áll előtte. Szünet).

Gyergyámisné (várakozva fölpillant. Sápadt).

Gyergyámis: Hát most... (akaratlanul fenyegetőn) számojjunk.

Gyergyámisné (riadtan mozdul): Köll azt tunni akárkinek?

Gyergyámis: Kínyes lettél rá. Lámme. (Fogai összekocódnak, amint nevet.) De pedig csak számolunk, tésasszony. Ha mán így van. Nem baj a'.

Úszó (jön jobbról, söpörget).

Gyergyámis: Igaz-e Úszó bátyám? Nézze csak! Az imént leüttem a derekát a tésasszonnak, de nem ártott neki. Heere asszony. (Le s föl jár előtte.) Heere asszony e'.

Gyergyámisné (fölugrik. Gyorsan, félelemmel): Miér? Nekem akár nem köll semmi. Tarts meg inkább magadnak mindent. Légy bóldog vele.

Gyergyámis (szemmel tartja): De oszt ha nekem az asszony köll. Akkor hogy leszünk?

Gyergyámisné (szorosabbra köti a kendőjét): Egy másik köllhet. Aki még nem tuggya ki vagy. Amint én nem tudtam valaha. (Sóhajt, mozdul.) No, szóbeszédre, hiábavalóságra nincs időm. (Nyúl a batyu után.)

Gyergyámis: Oszt ha az asszont elviszi a cifrapapucs. Meg a piroskendő. Akko hogy leszünk? (Csönd.) Hát maj én megmondom. (Ujjával a föld alá bök.) Le ezt a kackiás micsodát!

Gyergyámisné (rámered, nem mozdul).

Gyergyámis (nagyon lassan, foga közt szűrve a szót): Aszondom. Utójjára. Mer ha nem... Akko én heerehozom.

Gyergyámisné (sikolt olyan mozdulattal, mintha neki akarna ugrani).

Úszó (söpörget, mosolyog, dörmög)

Gyergyámis: Én heerehozom. (Kiméletlenül.) Látod-é. (Egy rántással letépi a kendőt.)

Gyergyámisné (szétkúszált hajához kap, fölsír): Jaj nekem. Bácsika!

Úszó (tovább söpörget. Aprókat csóvál a fejével, de nem szól.)

Gyergyámis (vadul tépi le a kötényt, majd lerángatja a papucsokat, úgy, hogy az asszonyt derekánál fogva levegőbe emeli. Aztán leteszi megnyugodva, óvatosan a deszkafal mellé): Elátkozta az isten azt a minutát is, amelyikbe mögsajnáltalak. (Rátapos a kendőre, kötőre, egy lépéssel szétnyomorítja a papucsot.)

Gyergyámisné (sikongat, és mintha őt magát ütnék, taposnák, szemlátomást csúnyul, összezsugorodik azzá, aki volt piroskendő nélkül).

Úszó (dörmög): Elég volna mán, hé.

Gyergyámis: Ne ártsa bele magát:

Gyergyámisné (a falnak dől, rí).

Gyergyámis (mellé ül a tuskóra. Szünet. Hirtelen vad keserűséggel): Mer ha csak félhóttan marad nálam, akkor én félhóttra verem, az annya istenit, hogy nállam maradjon. (Föláll, elballag a csilléhez, munkához lát.)

Joó (sunyin jő kifelé. Gyergyámisnéra sandít): E' mögkapta. Hehe.

Kis Blaska (balról jő. Szájtátva megáll): No. Mi vót itt? Cirkusz?

Tapody (jobbról jő. Gyors pillantása éri az asszonyt, megtorpan).

Gyergyámis (fölfogja a pillantást. Arca megrándul).

Tapody (hozzálép): Izé... Ejnye... (Pattint.) Mi e' Gyergyámis?

Gyergyámis (dolgozik): Semmi.

Tapody: Mi történt az asszonnyal?

Gyergyámis (fölpillant, beledöf a szemével): Most még semmi.

Tapody: Ej, ej. (Áll egy percig, torkát köszörüli. Aztán fölényesen.) Nézze barátom. Húsz emberre vóna még szükség. Ilyen jó, böcsületes csongorádiakra.

Gyergyámis (dolgozik. Kisvártatva, nyomatékosan): Ember, a' lesz. Negyven is. Mérnök úr.

Tapody (pislog): Na... Jó. (Zsebeit tapogatja végig, aztán elsiet.)

Gyergyámisné (ezalatt a deszkafalhoz dőlve, szemeit eltakarva, csöndesedve rí).

Kis Blaska (hosszú képpel álldogál, tarkóját vakargatja).

Joó (cammog jobbra).

Kis Blaska (Joóhoz): Hé. Csak nem evvót? E' oszt szép lány. Igazán. (Felröhög, sarkon fordul, elmegy.)

Joó (dörmög, nevetgél, visszapillant, aztán behúzott nyakkal Blaska után bandukol).

Úszó (abbahagyta a söpörgetést, Gyergyámisnéhoz jön): No lányom. Ejnye no.

Gyergyámisné (sirósan): Mennyen.

Úszó (békítve): Nem mék én.

Gyergyámisné: Haggyon.

Úszó: Mé? No.

Gyergyámisné (leveszi kezeit az arcáról, mely most a sirástól fakó, szemei vörösek): Hagyott az imént. (Elfordul.)

Úszó: Micsinátam vóna énmagam. (Békítve nevet.) Egy vénasszony. Meg osztán, vissza kő menni hozzá. Mer oan dolog e', hogy ezön az úristen se segít.

Gyergyámisné: Van még halál. Segít a.

Úszó (lehajol a kendőért): Nédd csak. Egész e' még.

Gyergyámisné: Soha többet nem lesz ammán olyan, mint vót.

Úszó (fölemeli a kötényt): Hát mink se leszünk olyanok, mint vótunk.

Gyergyámisné (a holmit nézegetve): Most micsinájak. Uramteremtőm, mondd meg, hová legyek! (Fölsír.) Kinek köllenék én mán így!

Úszó (a papucsokat akarja visszaformálni, de nem sikerül.) Annak. No.

Gyergyámisné (hisztériásan): Hallgasson! Édeslányának nem ezt mondta volna. (Fölrángatja a széttaposott sáros papucsot, elkapja a kendőt, kötőt, begyömöri a batyuba.) Vénember. Szajkó. Gonosz. (Néhány lépést fut. Megáll. Lassan Úszó felé fordítja a fejét): Ne haraguggyon énrám bácsika.

Úszó: Dehogy. Miér? (Indul jobbra.) Isten álgyon lányom. (El.) Gyergyámisné (el-eltakarja a szemeit és igen lassan botorkál Gyergyámis felé. Megáll a közelében).

Gyergyámis (rakja a földet, nem néz föl.)

Gyergyámisné (tusakodó hallgatás után): Mék.

Gyergyámis: Hová?

Gyergyámisné (csöndesen): Haza. (Összehúzódva áll.)

Gyergyámis (szemöldökei fölszaladnak. Hangtalanul nevet).

Gyergyámisné (fakó hangon): Mög anyádho... a gyerökér.

Gyergyámis (arca fölragyog): Jó. A gyerökér.

Gyergyámisné (érzéstelenül): Maj' kigyüvök aztán még hozzád.

Gyergyámis (kutatva néz rá): Minek?

Gyergyámisné: Enni hozok.

Gyergyámis (nézi, elfordul): Ne hozz nekem.

Gyergyámisné: Jó:

Gyergyámis (ránéz. Gyorsan, érzékenyen): Eriggy!

Gyergyámisné (fásultan áll egy percig, aztán indul): Isten álgyon.

Gyergyámis (vad pillantást vet utána): Isten álgyon. (Az ásóval veri, vágja a földet, mialatt -

Gyergyámisné (lassan, imbolyogva távolodik a dombokon).